Terhesnapló 5.0: Ej, ráérünk arra még?

36. hét

+14 kg

Ez már kérem tényleg az utolsó hónap, a célegyenes, amikor mondhatom azt, hogy 30 nap van hátra és 250 mögöttem. Ez az az időszak, amikor jó esetben az aggodalmak helyét átveszi a szülésre, a kórházi tartózkodásra és a gyerek hazaérkezésére való felkészülés, már csak azért is, mert az aggodalmakra nem jut annyi idő.  A "júliusra kiírva" terhesfórumomon a lányok és asszonyok, lelkiállapotuktól függően két csoportra oszthatók: azok, akik siettetni akarják a hátralevő időt, és azok, akik szeretnének még időt nyerni. Az első, nagyobb csoport tagjai szülésmegindító trükkökről társalognak, várják a frontokat, és kész gyerekszobával, összecsomagolt kórházi táskával, élre hajtogatott, patyolattiszta babaruhákkal és végleges névválasztással dicsekedhetnek. Én a másik csoportba tartozom. A kórházi táskám üresen az ágy alatt, bár van valahol egy listánk, hogy mit kellene belerakni. Névügyben nem állunk sokkal jobban, mint szilveszterkor, a babaruhák kimosatlanul dobozokban, és minderre semmiféle kifogást nem tudok felmutatni amellett, hogy én nem hiszem, hogy a terminus előtt szülnék, de legalábbis nagyon remélem, hogy nem fogok.

Okolhatom a nyári meleget és a szép időt, ami a világnak ezen a részén ritkaságszámba megy, a foci VB lázat, amiben az egész ország ég, vagy a hírhedten hátradőlős angol terhesellátást, de nem érzem siettetve magam. Az orvosomat továbbra is csak 2 hetente látom, bár a jövő héttől ez heti látogatásokra fog sűrűsödni. Bár most már november óta hozzá járok, még egyszer sem kellett előtte levennem a bugyimat, ami a helyi rendszerben mindennapos, de elképzelhetően több tucat más országban kuriózum lenne. Mégiscsak egy nőgyógyászról van szó, ugyebár.  Itt egyszerűen nem végeznek méhnyak vagy hüvelyi vizsgálatot, ha az nem indokolt, és  CTG sincs a szülés előtt egyáltalán. Amikor elmegyek hozzá, megmérik a vérnyomásomat, megnézik a vizeletemet, a doktornő megméri centivel a hasam méretét, meghallgatja a magzati szívhangot és kellemesen elbeszélgetünk.  Lazán és stressz nélkül, nevetgélve. Jó fél órát szoktunk beszélgetni, és főleg a szülésről, és annak helyi protokolljairól, mert az eredményeim rendben vannak és eddig semmi sem indokolta, hogy az orvos összehúzza a szemöldökeit.

A szülés ügyében a következő a megállapodásunk: hacsak valamilyen változás nem indokol közbelépést, hagyni fogjuk, hogy a terhesség menjen a maga útján. Úgy tűnik, hogy a baba befordult a tőle elvárható legjobb testhelyzetbe fejjel lefelé, bár ezt még egyszer meg fogjuk pontosan nézni a jövő héten, a terhesség 37. hetében, amikor az utolsó ultrahangra vagyok hivatalos. A pár évvel ezelőtti császármetszésem, a korom (38), a baba gyakori helyezkedése és viszonylag nagy mérete (a 40. hét végére valószínűleg 3,5 és 4 kiló között lesz, bár lehet, hogy több is) azt sejtetik, hogy megint császármetszésem lesz. Ahogyan telik az idő és egyre nagyobb a kislány, annak megfelelően egyre inkább arra visz az út, és a kiírt napom után szinte biztosan.  De végleges döntést nem hoz majd az orvosnő addig, amíg a szülés be nem indul magától, avagy valamilyen váratlan komplikáció nem lép fel. Még nem zártuk ki a hüvelyi szülés lehetőségét, mert ezt nem indokolná semmi. Előző császármetszésemet a lányom fekvése és ennek következtében hirtelen romló eredményei okozták, velem nem volt baj. Annak nagyon örülök, hogy nincsen semmi eldöntve helyettem, és senki nem próbál rábeszélni arra, hogy hüvelyi szüléssel próbálkozzak mindenképpen, vagy császármetszést tervezzek be. Ez a fajta nyitottság és rugalmasság volt a fő oka annak, hogy elsőre szimpatikus volt az orvosnő, és eddig nem is csalódtam benne.

Mindenesetre az ismeretlentől való félelem, és a várakozás ugyanúgy megvannak, mint két és fél évvel ezelőtt. Nem mondom, hogy nincsenek ambivalens érzéseim ez ügyben. Néha féltékeny vagyok azokra, akik hetekkel előbb tudják, hogy melyik napon és hány órakor születik majd meg a gyerekük, és a velem egyidős terhesek, akiknek orvosilag indokolt, vagy kérelmezett császármetszésük lesz, ezt már tudják. Nehéz elfelejtenem, hogy lehetnék én is közöttük, mivel privát biztosításom van, és nem az állami rendszerben szülök, egy szavamba kerülne, és "rendelhetnék" én is egy császármetszést július közepére.  Az előző császármetszésem nagyon sokak (laikusok és szakemberek) szemében pont elég indok lenne erre. De valamiért engem az nyugtat meg, hogy ezt a döntést nem kell meghoznom, és nem is az orvos dönti el helyettem a napot és az órát, hanem egy mindannyiunknál nagyobb erő.  Nyilván nem véletlen, hogy az elmúlt pár napban akadtam rá több olyan cikkre, amik arról számoltak be, hogy nem jó sürgetni a szülést.  A legutóbbi cikk, amit a témában olvastam arról szólt, hogy normális  esetekben a magzat maga indítja be a szülés folyamatát egy a tüdejében előállított fehérje által, amikor a tüdő, az utolsó szerv, ami kifejlődik, teljesen készen áll a kinti életre. Tudom, hogy nem más, mint önigazolás, amikor ilyesmiket olvasok az éjszaka közepén, és nem a fórumok programcsászáros fejezeteit, de talán ez érthető.

Mindamellett, hogy orvosilag semmi nem indokolja, hogy július 23 előtti szülésmegindítást vagy császármetszést tervezzünk, lelkileg is rá kell még készülnöm a dologra. A megmaradt idő arra biztosan elég, hogy előkészítsem a gyerekszobát, összedobjam a kórházi táskát és beszerezzem a hiányzó apróságokat, ezek párórás feladatok.

De azt, hogy mennyi időre lenne még szükségem ahhoz, hogy lelkiekben is készen álljak, nem tudom megmondani. Talán a praktikus teendők elvégzése segít majd ebben. Tegnap erős felindulásból megvettem az első és egyetlen újszülöttruhát amit meg tudtam indokolni: egy csinos kis szerkót, amiben a kórházból fog hazautazni a baba.  Mert az ugye nem lehet ugyanaz, mint amit a nővére hordott a jeles napon, és ami 100 fényképen van megörökítve.  Nem volt nagy haladás legalább ezt megvenni, de egy apró kis lépés volt a megfelelő irányba, mint ahogyan ezt errefele mondják, baby step, azaz "babalépés".

Másutt

Oszd meg másokkal is!
Mustra