Dagadt vagyok, nem terhes!

Mondom századszor is a játszón, itt van ugyanis a pólós szezon, nincs, mi eltakarja a két terhesség utáni, 12-16 hetesre saccolható hasamat. Nem, nincs benne semmi, általában még reggeli is alig, sőt a súlyom is csak 1 kilóval több, mint a 10 évvel ezelőtti álomsúlyom. Ráadásul még izom is tapintható a kissé puha, gyerekeim által kedvelt fejpihentető zsírpárnácska alatt, és már a derekam is körvonalazódik újra, de valahogy onnan a középső sávból nem akar eltűnni a maradványhas.

Házbéli – ugyancsak kétgyerekes – barátnőm azzal bíztat, hogy akinek teljesen szétvált a középső hasizma a terhesség alatt, annak a TB fizeti a plasztikai műtétet, amely során egy hálóval fogják össze a kérdéses területet, hogy ne tudja egy fél alma gondolata is kitolni azt a fránya hasfalat. Most már csak ki kellene deríteni, hogy teljesen szétváltak-e a hasizmaim vagy csak elvékonyodtak.

Ha már itt tartunk, felidézem azt az időszakot is, amikor alig kéthónapos kisfiammal és épphogy kétéves lányommal elmentünk a férjem céges Mikulás-ünnepségére, és ott egy idősebb hölgyismerős gratulált nagy boldogan, hogy látja már jön a harmadik is. Sőt! A kórházban, a második napon készült rövid videófelvételről beszélgetve egyik velem egykorú, gyerekes barátnőm mondta, hogy „teljesen jól nézel ki, csak a hasad nagy még”. Ezek eléggé a földhöz vágtak, persze biztos rátettek a hormonok is, most már valóban csak a címben szereplő mondatot hajtogatom gépiesen, pedig még csak nem is érzem igaznak.

Persze hülyén hangzik, hogy csak a lapos has hiányzik a boldogsághoz, de valljátok be, ha tükör elé tévedtek, sokan közületek is rögtön a hasatokat húzgáljátok befelé, simítgatjátok rajta a ruhát, végül azzal a gondolattal léptek el onnan, hogy „á még csak másfél éves a kicsi”  vagy „holnap reggel elkezdek futni”, esetleg – a sokadik játszótéri beszólás és tükör elől való menekülés után - „megnézem a neten, mennyibe is kerül egy hasplasztika”.

Mi az a hasplasztika?

Egy hasplasztika komoly műtét, ami után több hétig fájdalmak várnak az emberre, az első otthoni hetet ágynyugalomban kell tölteni, még kiegyenesedni sem ajánlott. 2-3 hétig nem szabad megerőltetni magunkat és speciális leszorító haskötőt kell hordani 6-8 hétig. A műtét komolysága árában is megmutatkozik, négy-ötszázezer forintnál kezdődik, viszont a TB igazán indokolt esetekben (ha sérv is van, vagy ha igazoltan kóros kövérség utáni fogyás eredménye a kötényhas) fedezi a műtét költségeit. A sérvet nem minden esetben tudjuk magunkon megtalálni, a legkisebb gyanú esetén is érdemes orvoshoz fordulni, pláne ha hasplasztikán gondolkodunk. A hasfalgyengeség (amit például most magamon diagnosztizáltam) viszont nem sérv, hanem a két hosszanti hasizom közötti terület kiszélesedése, kiboltosodása, így annak helyreállítási költségeit saját magunknak kell állni. A műtét után természetesen heg is marad, sőt van, hogy a köldököt is áthelyezik, elforgatják. Jól hangzik, igaz?

Akkor most has behúz, fektetés után nem eszem ki a maradékokat a gyerekek tányérjából, hogy ne legyen minek kikukucskálni a két hosszanti hasizmom között. Sőt, a hét legalább 5 napján csak ásványvizet locsolok korgó gyomromba a korai és könnyű vacsora után. Hetente kétszer futni megyek, minden reggel csinálok 100 piláteszes felülést.

Oszd meg másokkal is!
Mustra