Haldoklik a világ legidősebb anyukája

18 hónappal gyermeke születése után haldoklik a 72 éves Rajo Devi Lohan, aki túl gyenge ahhoz, hogy felépüljön a terhessége során kialakult komplikációkból.

A másfél éves Naveen édesanyja így fogalmazott: „Egész életemben arról álmodoztam, hogy gyermekem lesz. Nem számít, hogy beteg vagyok, mert legalább megélhettem, hogy anya lehessek.”

A csontsovány Rajo ágyhoz kötött, és már annyira gyenge, hogy képtelen felemelni 70 éves korában született kislányát. Ő és 73 éves férje műveletlen farmerek, akik azt állítják, nem voltak tisztában az idős korban való gyermekvállalás kockázataival, írja a The Sun.

A császármetszést követően az asszony méhe megrepedt, ami megállíthatatlan belső vérzést okozott. Még egy veszélyes műtétre volt szüksége: egy narancs méretű cisztát kellett eltávolítani a petefészkéről. A teste nem volt képes regenerálódni a két operáció után és fájdalomcsillapítókon él. „Azt mondták, hogy ágynyugalomra van szükségem a szülés után, de nekem az a munkám, hogy tehenet fejjek, ami azt jelenti, hogy guggolnom kell.” – ismerte be Rajo.

Egy év múlva az asszonynak akkora fájdalmai voltak, hogy nem tudott felkelni az ágyból. Hatvanéves húga, Omi hozzájuk költözött, hogy segítsen a férjnek a kis Naveen ellátásában. Ő viszi oda a kislányt édesanyjához, ha szeretné megpuszilni, mert Rajo már nem bírná.A férj nem aggódik, hogy mi lesz a kislányával, ha ők már meghalnak: „Nagynénik, nagybácsik és a család többi tagjai is mellette lesznek.”

A mélyszegénységben élő indiai pár 2000 font, azaz közel 700 ezer forint kölcsönt vett fel a lombik kezelésekre. Az anya azt mondta, hogy az orvos sosem figyelmeztette, hogy az ő korában veszélyes gyermeket vállalni. „A szülés előtt teljesen egészséges voltam, most pedig beteg vagyok” – nyilatkozta.

Anurag Bishnoi, az asszony kezelőorvosa kitart a véleménye mellett, mely szerint Rajo egészségügyi problémáinak semmi köze ahhoz, hogy idős korban vállalt gyermeket. „Bár egészsége romlik, de legalább békében fog meghalni – nem kell a terméketlenség bélyegével a sírba mennie.”- fogalmazott. Peter Bowen-Simpkins, a London Women's Clinic orvosigazgatója szerint minden 70 év feletti gyermeket vállaló nő az egészségét kockáztatja a terhességgel és a szüléssel.

A lehetséges komplikációk más idősebb, gyermekre vágyó párt sem tartanak vissza a szüléstől: néhány hete egy60 éves kínai nyugdíjas párnak születtek ikrei, korábban egy 60 éves kanadai nő szült ikreket, de egyre gyakoribb a 65 év felett gyermeket vállaló édesanya is.

Oszd meg másokkal is!
Mustra