SZÜLŐSÉG

Bartos Erika és 180 kérdés a napernyő alatt

2010. június 11., péntek 12:33

Ajánlónkban könyvújdonságokat mutatunk be mindenféle stílusban: "bartoserikától" a modern hangulatfestő versikéken keresztül az ismeretterjesztő kiadványokig. Hogy legyen mit olvasni a strandon a napernyő alatt.

Finy Petra: A doki-ügy

A sorozat előző darabjait (A tesó-ügy és Az ovi-ügy) nem ismerve vettük kézbe a jól forgatható, színes, vonzó rajzokkal ellátott kis kötetet. Azt hiszem, ez is az „aktuális” könyvek típusába tartozik – ha a gyerek épp oviba indul, beteg, testvére születik, születésnapja van vagy hasonló, akkor nyilván érdeklődve forgatja a Boribonok erről szóló darabjait, az Anna-Peti-Gergőket, a Tesz-Vesz Város Férc Emmájának mandulakivételéről szóló mesét vagy a régi jó „Már óvodás vagyok” címűt. Ilyen Finy Petra könyve is, a megfelelő pillanatban érdemes megvenni és a gyerek kezébe adni, akkor fogja igazán érdekelni, bár a rajzok miatt lehet, máskor is szívesen nyitja ki.  A könyvecske jól és érthetően foglalja össze a leggyakoribb szituációkat a „mérős” és „balesetes” dokiktól a fogorvosig, vagy épp az állatorvosig (szerintem remek ötlet volt utóbbit is bevenni a felsorolásba). Talán az egyetlen, ami picit zavart, hogy a különben rendkívül tárgyilagos és földönjáró könyvecskébe bekerült néhány váratlan nyelvi lelemény, se én, sem a gyerek nem tudta hova tenni, miért hívja a köny fül-orr-régésznek a fül-orr-gégészt vagy testoszkópnak a sztetoszkópot. Ezen kívül viszont élvezettel forgatható akár az orvosi váróban is, míg a „dokik” valamelyikére várunk.

Pagony Könyvkiadó, 1650 Ft

Máté  Angi: Volt egyszer egy

Van, akinek önálló életre kel a nyelv, Lázár Ervin után Máté Anginak is sikerült, gurigáznak, hintálnak, kékellenek-lilállanak a szavak a könyvben, amit vagy egész kicsiknek vagy már olvasni is tudó nagyocskáknak ajánlanék –  de leginkább este, sötétben, esti mesének elsuttogva-vihogva. Nem azoknak való, akik a fantasy könyvek vagy a népmesék szövevényes történéseit keresik, sem azoknak, akik a mesében cselekvést, tanulságot, csattanót keresnek elsősorban. Ezek a szövegek inkább rím nélküli, hangulatfestő versféléknek tűnnek, vagy különös, színes szöveg-rajzoknak – ami az illusztrációkat illeti, a címlap nekem nem jött be, a könyv többi rajza-képe már annál inkább. És a Volt egyszer egy nyár vagy a Volt egyszer egy sün címűt olvasva úgy tűnt, Máté Angi is járt többször Lázár Ervin Rácpácegresén, és hozott is onnét szépen szóló fafurulyát Rácegresi fájáról Pagony Könyvkiadó, 2690 Ft

Jeli Viktória –Tasnádi István: Rozi az égen

Alice Csodaországban vagy Varró Dániel Túl a Maszat-hegyenje megvolt? A Rozi az égen leginkább ezek rokona. Bár egy hatéves kislány elveszett születésnapjáról szól, nekem Rozi inkább hét-nyolcévesnek tűnik valójában, ahogyan szerintem maga a mese is az én első olvasatom alapján, inkább az ovisnál csöppet nagyobbaknak szól, akik már jobban ismerik a csillagképeket, követni tudják a szövevényes történetet és a néha szövevényes mondatokat, értik az afféle szavakat, mint Primo, Secundo és Tercio, Szupernóva menedzser, meteorszikla és hasonlók, és nem döbbennek meg, ha a könyvben elhangzik „Barom” meg „Tudja a rosseb” (én vén szamár létemre azért megdöbbentem). A könyv másodlagos mondanivalóját nehezen hámoztam ki, ha ugyan sikerült egészen kihámoznom – hogy miért is veszik el is Rozi szülinapja (azon túl, hogy összekeveri a napokat, és senki nem mondja el, melyik napon is van igazán), hogy is áll ő a szüleivel (van-e komolyan baja velük vagy nem) és mit is gondol az asztrológiáról meg a csillagképekről.  De találtam benne szellemes-szórakoztató fejezeteket, mint az ikernagyikról  vagy az  űrürge-öntésről szólóakat. Macskakedvelő gyerekeknek pedig biztos tetszeni fog, hogy Rozi egy Cicával indul útjára megkeresni a szülinapját. A szép kiállítású könyvet  a Kossuth rádióban  hangjáték-sorozat formában is meghallgathatták nemrég a délben rádiót hallgatók.

Pagony Könyvkiadó, 3250 Ft

CD – Bartos Erika: Százlábú – Kiskalász zenekar

Ejha, ez de kicsúszott, kik ezek?- kérdeztem, ahogy a valahányadik számnál gyanúsan jól szóltak a gyanúsan természetes hangszerek, a zenekar neve pedig mi tagadás, tök ismeretlen volt. A borító aztán hamar megválaszolta a kérdésem - de hiszen ez Varga „kétszaxis” Bori (ismerhettük a Ghymesből és Szarka Gyula szólólemezeiről), és férje, Sántha Gábor, néhány hangszeres kolléga társaságában. Azt régóta tudtam, hogy Bori kitűnően fúj és kitűnően énekel (megkockáztatom, ha angol nyelvterületre születik, akkor tehetsége alapján semmivel se lenne kisebb sztár, mint brit kolléganője, Dido), de zeneszerzőséget nem társítottam hozzá. Ezek szerint ehhez is ért.

Ami a stílust illeti, hát abból  van sokféle – a Csibevers vagy az Állatzsivaj idézi a Ghymes gyereklemezeit, de van dzsessz-féleség (Erdei Zenekar), hamisítatlan Alma-hangulat (Bodobács, Úthenger, Csókavers), klezmer (Százlábú), reggae (Szemüveg), klasszikus, Vitai Ildikó-féle romantikus dallam (Tündérvers), néha Halász Jutka is eszünkbe juthat (Torta, Szánkózás), de akad ázott angol kertekre hajazó hangulat is (Zivatar). Vannak táncolós és aszimmetrikus ritmusok, érdekes hangszerek (doromb, szaxofon), és bizony még azok a versek is életre kelnek, amikre olvasásban talán azt mondtam volna, hogy kicsit kattognak-zötyögnek. Hála Borinak és Gábornak, zenével már egyáltalán nem zötyögnek, nyilván sírtak a szövegek a megzenésítés után. Nem utolsósorban a gyereknek is tetszett

Alexandra Kiadó, 2999 Ft

Bartos Erika: Bárányfelhők

„Te mondd, ha én azt írom, hogy van gurulós és zötyögős vers, azt érthető?”- kérdezem gyanakodva  a reggeli kávé fölött. „Mühüm” – érkezik a válasz, én meg megnyugszom, ha valaki, hát életem párja nem szokott metaforákban fogalmazni. Szóval még a gurulás és zötyögés előtt, mikor először kézbevettük a könyvet, a lányom a hozzá adott kis cetlin kezdte el a százlábú lábait számolni (szerinte százöt, én kételkedem), jómagam pedig arra gondoltam, hogyha valaha bármelyik irományomhoz Kányádi Sándor írna ajánlót, akkor úgy érezném, már érdemes volt tollat, pontosabban klaviatúrát ragadnom.  Először nem is értem egészen, miért és hogyan, majd néhány „gurulós” versben tettenérem az agg mester hatását (Csacsi, Dongóálom), néhány vidám „zötyögős „ pedig azt juttatja eszembe,hogy micsoda kiszámított mérnöki pontossággal illesztett a szerző gyerekeknek könnyen azonosulható „lányos” és „fiús” verseket egymás mellé ( például a Királylány meg a Trolibusz). Aki ismer már egy másik verseskötetet (mint mi a Zsákbamacskát) akkor nagyjából ezt is ismeri, ami a témákat, a versformákat és persze a rajzokat illeti – de azt hiszem, minden kiskorú rajongó akkor kámpicsorodna el, ha ez nem így volna. Egy kakukktojás azért van a kötetben – a Rózsavirág című verset nem mertem felolvasni a lánynak, nemrég volt csak anyák napja, és félve gondolok arra, amiről ez az igazából felnőttnek szóló vers szól. A többi kép és vers ideális strandra, napernyő alá, két csobbanás közt hogy a csemete kicsit nyugton maradjon

Alexandra, 1699 Ft

Kérdések könyve

Nem mondok újdonságot, ha kijelentem: a gyerekek folyton kérdeznek. A szülő ilyenkor igyekszik türelmesen válaszolgatni a felmerülő kérdésekre, amíg saját tudásából futja – hisz jól tudja, hogy a gyerek ezáltal tanul. De mi van akkor, ha olyan kérdéseket tesz fel a kis kíváncsi, amire magunk sem tudjuk a választ? Nem szégyen segítséget igénybe venni – erre jó például a több mint 180 izgalmas és érdekes kérdést és választ tartalmazó Kérdések könyve. Az ismeretterjesztő könyveiről híres kiadó legújabb kötetében olyan kérdésekre is választ kaphat az érdeklődő gyerek és szülő, mint hogy mi a globális légköri cirkuláció, mitől betegednek meg a fák, mit őriznek az agyagkatonák, hogyan találták meg Tróját, kik voltak a szamurájok, vért izzad-e a nílusi víziló. A könyvet számtalan érdekes illusztráció és fotó gazdagítja.

Tessloff Babilon, 3490 Ft

Képvarázs – A városban; Falun

A kisebbeknek is találunk újdonságot, a szokásos több mint könyv dimenzióban: a Képvarázs kötetek szélén található fülecskékkel a kicsik mozgatni tudják a képeket, így például a csúszda tetején álló gyerek a fület kihúzva a csúszda aljára érkezik, a gyümölcsszedő lány kosara megtelik almával, vagy épp a disznóól ajtaja nyílik ki, ahonnan a kismalacok száguldanak kifelé. Minden oldalon található egy kérdés, amelyre a fület elhúzva megváltozott kép alapján válaszolhatnak a gyerekek.

Tessloff Babilon, 1990 Ft

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.06.11 20:14:00Vérkönyvtáros

    2010.06.11 20:04:23Kipikopii,
    semmi, nahát, milyen kis vigyori volt, másnap meg másnapos.
    (Csak csendben írom, h ha gyerekek jönnek, akkor NEM sütni semmi rumost és kész, sőt, alkohol se nagyon legyen elől. Nem keveset tudnék arról írni milyen könnyen lehet ilyenkor kóstolgatni, persze a szülők mit sem tudnak semmiről...)

  • 2010.06.11 20:15:13Vérkönyvtáros

    Berg Judit jó (bár nála is erős a nők sütnek, fiúk szerelnek).

  • 2010.06.11 20:15:37Brumibaby

    Sokkal könnyebb az életem, mióta
    - egyedül esznek
    - megtörlik a feneküket
    - önállóan zuhanyoznak
    - meg tudják nézni, mi van az asztalon, anélkül, hogy a terítőbe kapaszkodnának, és

    -mióta nem kell tartanom tőle, hogy Bartos Erika művei beömlenek az ajtón.

  • 2010.06.11 20:27:06Kipikopii

    2010.06.11 20:11:30Vérkönyvtáros
    na, kepzeld, en szinte szorol-szora ezt irtam pont errol a ket tortenetrol 1 eve ugyanitt a Porontyon, es akkor is Cozumellel felvaltva ecseteltuk kedvenc bartoserika keptelensegeinket...

    2010.06.11 20:14:00Vérkönyvtáros
    ja, ertem, tehat milyen edes volt a masnapos Petike... no comment...

    Berg Juditot mi is szeretjuk, akkor is ha Panka kesziti a forro csokit, mig Csiribi szerel :-)

  • 2010.06.11 20:35:07Vérkönyvtáros

    Á, elszállt, mi van ma?

    Szóval őt én is, mert a szereplói nem kis kartonfigurák névvel, korral, hanem van valami több bennük.

    Mióta gyereknek olvasok, nekem nagy kedvencem Findusz cica, a Ki az úr a házban-on minden alkalommal tudok nevetni, a gyerek nyilván nem, de a mesét ettől még szereti hallgatni, viszont azok a könyvek azok, ahol nem érzem, h halnak el az agysejtjeim.

  • 2010.06.11 20:41:02cozumel

    Igen, nem eloszor megyek neki Bartosnak :D

    ugyanakkor meg kedvelem, mert a gyerekek szeretik (es most jol korbenezek, hogy ki van itt, es akkor bevallom, hogy nekem pl. a rajzai tetszenek, de ugye nem vagjatok a fejemhez a legkozelebbi vita soran, mert nagyon beegnek vele).
    Nekem nagyon nehez szamukra konyvet valasztani, mert agyilag ott vannak az oteveseknek valo meseknel, de nyelvileg inkabb a harom eveseknek valo szerkezeteket tudjak befogadni.
    Talan most lesz konnyebb, hogy elkezdtek mar osszeolvasgatni a szavakat, igy talan majd nekifutnak nehezebb szerkezeteknek is szivesen, mig, ha en olvasom, akkor esetleg elkalandozik mashova a figyelmuk.

    Tenyleg, tudtok nekem ajanlani olyan konyveket, mint az en idomben volt a Mar tudok olvsni sorozat? tudjatok, sok kep, nehany monndat, egyszerubb szovegek, kifejezetten olvasni tanuloknak.
    Kihasznalom, hogy gyenge a forint es rendelek egy rahedli konyvet a buklajnrol.

  • 2010.06.11 20:48:59Vérkönyvtáros

    Cozu, a rajzai jók. De ne lőjétek már le a posztom, ott van szegény torzóban ;)

  • 2010.06.11 20:54:53Kipikopii

    Cozumel: nekem nagyon tetszett az elso Bartos Erika kotet, ami a kezembe kerult, egy Bogyo es Baboca konyv volt. Kisse csodalkoztam, mikor kesobb ugyanezek a figurak neztek vissza ram szarnyak es csigahaz nelkul es Annanak es Petinek hivtak oket...

    Verkonyvtaros: ne izgulj, nyugodtan irjal Bartosrol posztot, nem te leszel az elso, de biztos sokan elolvassak majd.

  • 2010.06.11 20:56:56Vérkönyvtáros

    Nem izgulok, csak lenne már meg ;)

    Cozu, tapasztalatom még nincs velük, de dicsérni hallottam a Könyvmolyképzős könyveket:
    [link]

  • 2010.06.11 21:10:20huncut_kata

    Nekem egyik leggázabb Bartos Erikánál, hogy fordítva járnak az autók, mintha Angliában lennénk. És a busznak nyitva van az ajtaja a hídon, miközben egy ember is áll ott. (mondjuk ez lehet, hogy a nyomdai készítés során tükrözték, na de hogy lehet megjelentetni így egy könyvet?)
    És van egy vekker a nappalijukban, amin csak számlap van, mutatók nincsenek (egyik képen sem):-)
    A röhejes emlősállatokról az állatkertben már ne is beszéljünk (egyeneseket jól tud rajzolni, a görbe dolgokal van a gond :-) )

  • 2010.06.11 21:14:11Vakmacska

    Vérkönyvtáros, nyugodtan írd meg. Én biztos nem írom el előled, tekintve hogy van itt összvissz2 db verseskötete (ez az egyik), és egy db AnnaPeti, amit szituatíve megvettem kistesó születése miatt. Valamint a pénzes posztomnál legeltem az egyik biztosító honlapján (asszem meg is dicsértem, mimindent odapakoltak csak úgy) és ott volt egy Bogyó és Babóca, ilyen diafilm-stílben. Kérdem a csajt, megnézzük? Naná. Neki tetszett, megnézte kétszer, igazából engem is csak az gondolkodtatott el, hogy erősen hajazott a Kipkopp-sorozat hónapsorolójának egyikére, no. De nem itt a gond - a legkisebbeknek szánt leporellókból tudnék olyan Pocsék Áruk Fórumát rittyenteni vérbe mártott tollal, hogy kitiltana az összes kiadó, na abban a műfajban vannak iszonyatos förmedvények.
    Azt meg elfogadom, hogy a gyereknek nem mindig ugyanaz tetszik mint nekem. Saját gyerekkoromban No1 volt sokáig a Flúgos Futam, egy igazi Hanna-Barbera cucc, pedig rendelkezésemre állt a magyar gyerekirodalom színe-java. AMikor meg már felnőttkoromban Neppék megcsinálták a Macskafogót, csak néztünk a barátnőmmel, hogy honnét ismertek ezek tízéves korunkban? Mert akkor szinte szóról szóra kitaláltuk az egészet, figurák, sztori, hetekig röhögtünk rajta akkoriban....

  • 2010.06.11 21:17:40Ribizlee

    vááá, elveszett - na még 1x

    cozumel, Geronimo Stilton könyvek sztem jó első olvasmányok

  • 2010.06.11 21:20:26Vérkönyvtáros

    Vakmacsek, én eleve betiltanám a leporellót és a gerincnél kötött kemény laposakat favorizálnám, mert a leporelló fő előnye, h építeni lehet belőle, de szakad, gyerek nem tudja összehajtani. A rajzok, szövegek, váá, az a legjobb, ha valami ismert mondóka, vers, de az átköltések.

    (Nemtom mi van, de csak akkor jelenik meg, ha elmentve berakom min. 2x.)

  • 2010.06.11 21:30:11csimpilimpi

    nekem sem jelent meg, pedig Berg Juditot ekéztem. :-)

    azt írtam róla, hogy nagyon gáz a nemi sztereotipizálása, engem piszkosul idegesít. (a Panka és Csiribít ismerem tőle.)

  • 2010.06.11 21:48:21Vakmacska

    Nah elő is vettem a Friss Tintát ismét, és el is olvastam esti mesének a Világszépbajszú Macskagrófkisasszonyt, Eszenyi Enikőre hangszerelve:)))

  • 2010.06.11 21:53:26Auguszta Romanova_2

    Világszépbajszú Macskagrófkisasszonyt :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • 2010.06.11 22:25:41Wish1973

    kicsit vitatkoznék geronimo-ügyben. felovasni tök jó, de önállóan olvasni biztos olvasástudással és szövegértéssel is csak 2. osztálytól ajánlanám.
    nálunk önálló olvasásra azok jönnek be, amiket kisebb korukban olvastam nekik. pl. kipp-kopp. copfis könyvek

  • 2010.06.11 22:41:06cozumel

    Wish
    melyek a copris konyvek?

  • 2010.06.11 22:45:57cozumel

    Es ha mar ajanlotok, a csiribiri dvd-t erdemes megvenni?

  • 2010.06.11 22:53:21Wish1973

    coffi, pocak, paprika
    mondjuk az meg c-s kötéses írással van nyomtatva, nem nyomtatott betűkkel. amúgy marék veronikától kb bmi jó, pl. a csúnya kislány, boribon könyvek. stb. kivéve a kockás fülű nyúl. igazából filmen sem nagy durranás, de nyomtatásban nagyon gyík.

  • 2010.06.11 22:59:32Auguszta Romanova_2

    Boribon konyvekbol hany van?
    4-5?
    Meg az enyem volt Boribon szulinapja,meg a youtubeon lattam valami kiscicasat.

  • 2010.06.11 23:08:45Wish1973

    [link]
    Rita, állítólag azt írni, h gugli a barátod= nem menő. de vhol mégis igaz

  • 2010.06.11 23:12:48huncut_kata

    2010.06.11 22:53:21Wish1973

    coffi, pocak, paprika

    a legjobb, még ma is imádom, meg is vettem egy antikvár kiadást belőle (mert persze anyukám nem engedtem meg elhozni a gyermekkori példáényomat) :-)))

  • 2010.06.11 23:18:50stekelvarken

    Ritának: van a Boribon és Annipanni, Jó éjszakát Annipanni! Annipanni, hull a hó! Boribon beteg, Boribon és a foci, Boribon és a 7 lufi (nekük ezek vannak meg), de létezik még egy születésnapos is meg még 1-2 talán...

  • 2010.06.11 23:19:38cozumel

    Na, ez a coffi pocak paprika nincs meg a buklajnon. :(

  • 2010.06.11 23:21:59cozumel

    Boribon autoja

  • 2010.06.11 23:26:10Wish1973

    [link]

    ez a pagony oldala. itt érdemes szétnézni, nyálcsorgatós. ahogy néztem, a kavicsmese is jópofa lehet, az talán van az általad keresett oldalon

  • 2010.06.12 11:04:07egyremegy

    Esküszöm, nem azt várom egy gyerekkönyvtől, hogy megmutassa, anya miként töri meg hideg zuhannyal a hisztit, hogy ütik egymást és a gyereket apukával, de ez már nekem sok.
    Ráadásul - ahogy Vérkönyvtáros is írta- totálisan hiányzik a humor, a szövegből és a képekből egyaránt. Egy fikarcnyi sincs. Sem gyereknek, sem felnőttnek. Nem is értem, hgy bírja ki, több méter kötet, és semmi. Egy kiszólás sem a felnőttek felé.
    Igen, gyerekeknek írja, de a jó gyerekirodalom a felnőttek számára is élvezhető, irodalom. És az ő könyvei közönségdíjasok lettek 2010-ben. Hát ez a közönség nem olvasott Janikovszkyt?

    Nekünk is van, szereti a gyerek, én is szerettem Barba papát, vagy kit, de ne kapjon közönségdíjat. Tudjuk már a helyét. Tehetségtelen, sótlan, de azért forgatható. Ráérzett viszont a piaci résre. Vekerdy régen mondta, hogy így, ilyeneket kell mesélni a kicsiknek. Meg is tesszük sokan. Le is rajzoljuk. Hasonlóan. De azért ki nem adatjuk. Önkritika.

  • 2010.06.12 11:08:55egyremegy

    OFF
    madz,

    Kb. 26 lehettem, felfedeztem az első szarkalábakat a szemem alatt, tanítottam közben Berzsenyit és egyszer csak nagyon szikronba kerültünk. És valahogy hiteles lehetett, mert kaptam a gyerekektől egy Berzsenyi összest.
    Egyébként csak az elégiák, és leginkább a tankönyvi anyag.. Többre nekem sem futotta.

  • 2010.06.12 11:16:31madz

    egyremegy, az van, hogy értem én, és tök érdekes, hogy nekem is elég jók lettek a berzsenyis óráim, de valahogy személyesen nem vagyunk jóban.

  • 2010.06.12 13:35:44egyremegy

    Az Aranysityakot ismeri valaki? Kortárs magyar költők gyerekversei. Nem tudom, milyen, gondolom ilyen is, olyan is.


    Amit viszont megnéztem és tetszett, az az Apám kakasa. Ismert gyerekversek parafrázisai, p.:

    Lackfi János

    KÖLYÖK



    Józsika, Józsika csápol,

    frászkarikán hegedülget,

    répapüré dala csendül,

    fancsali dob hasa dülled.



    Józsika, Józsika bokszol

    hasba püfölve a Holdat,

    az heherész, puha gombóc,

    fény-keze visszapofozgat.



    Józsika, Józsika majszol,

    tök tuti mézzel a hagyma,

    sajtos eperfagyin ikra,

    s kell csokiöntet a babra.



    Józsika, Józsika alszik,

    fortyogi katyvasz az álma,

    zöld egerek, lila macskák:

    tömve szöszükkel a párna.


    Ilyesmi. De én először megmutatom az "igazit" a gyerknek. Meg hát kb. 4000 Ft...

  • 2010.06.12 13:36:15egyremegy

    l

  • 2010.06.12 13:51:16kockpit

    Jávorka, nemfürdő gyerekre szerintem megoldás Balatonlelle, homokos part - ha szeret homokozni, ott nálunk néha még a vízbe is bemerészkedik a gyerek. :) Meg vizes játszóasztal. és kivárás... :)

    Én szeretem Bartos Erika könyveit, mert egyéves gyerek érdeklődését is felkeltette és nem kell a 3 évesnek is azt mesélni, de arra jó, hogy kedvet csináljon a könyvekhez. És nekem tetszenek a rajzai.
    Azt meg furcsállom, hogy van, aki azt veti a szemére, hogy olyan, mint egy tervrajz, minden pontosan le van írva - mások meg azt kritizálják, hogy egy napba összezsúfolja a karácsonyi előkészületeket. Ez így kicsit ellentmondásos.
    Azért amíg a gyerekek annyira szeretik, azért mégiscsak azt kell mondani, hogy megtalálta a gyerekeket érdeklő témákat. És én úgy vagyok vele, hogy ha a gyerekemnek tetszik, akkor én is megszeretem. De mondom, a rajzai tetszenek - háát, a szöveget gyakran átköltöm, de mesét kitalálni tudok, rajzolni meg nem, úgyhogy nekünk megfelelnek.

    Nekem például itt az előbb idézett Lackfi vers nagyon nem tetszik, mert én ezt érzem koppintásnak - márminthogy más versének a dallamát/sikerét meglovagolja, kifigurázza, nem tudom, hogyan mondjam, de nagyon nem jön be. Bár megjegyzem, mi mindent átköltünk, tehát hasonló "verseink" vannak, csak én erre mondom, hogy önkritika és nem jelentetjük meg. :) De jókat röhögünk rajta.

    Egy hibát követtem el, megvettem a Kiskalász zenekar Zsákbamacska kötethez kiadott CD-jét, hát szerintem szörnyű... Nem akarom elhinni, hogy a Százlábús annyival jobb legyen... Én a Kiskalász első CD-jénél éreztem azt, hogy olyanok a dalok, mintha írtak volna zenét, és ráénekelték volna a szövegeket, de nekem egyáltalán nem passzolt a zene a szöveghez, vontatott és unalmas volt legtöbbje. 1-2 hallgatható volt közte, de bánom a pénzt, amit kidobtam rá.

  • 2010.06.12 13:57:43egyremegy

    kockpit,

    szerintem ez játék. Mi is szórakozunk ilyesmivel néha, csak "én Petőfi nem vagyok, verset írni nem tudok", ahogy a klasszikus mondja...

  • 2010.06.12 14:00:31madz

    Zseniális ez a vers :)

  • 2010.06.12 14:13:34egyremegy

    madz,

    a petőfis? :)

  • 2010.06.12 15:06:52Brumibaby

    még egyszer

  • 2010.06.12 15:09:21Brumibaby

    ötödször is ideírom, hogy kommenteljen a vihar a feneketlen blogmotornak

  • 2010.06.12 15:13:31egyremegy

    Brumi, ugye...

  • 2010.06.12 15:15:55Jedenew

    Az Apám kakasát mi megvettük.
    Nagyon megbántam. Egy-egy paródia vicces, de ilyen mennyiségben nem lehet jókat gyártani, nem is értem már, mi érdekeset találtam anno a könyvben.

  • 2010.06.12 15:16:17farkasokkal tancolo

    "Nekünk is van, szereti a gyerek, én is szerettem Barba papát, vagy kit, de ne kapjon közönségdíjat. Tudjuk már a helyét. Tehetségtelen, sótlan, de azért forgatható. Ráérzett viszont a piaci résre. Vekerdy régen mondta, hogy így, ilyeneket kell mesélni a kicsiknek. Meg is tesszük sokan. Le is rajzoljuk. Hasonlóan. De azért ki nem adatjuk. Önkritika."

    No ezzel tökéletesen egyetértek.

  • 2010.06.12 15:30:14egyremegy

    Jedenew, igen?
    Én a Versfesztiválon hallottam, belenéztem, azóta vágyom rá. Na, majd megnézem jobban.

  • 2010.06.12 16:04:06Jedenew

    Egyremegy, mondjuk sok energiát nem fektettem bele, hogy meg tudjam szeretni. Pedig én is vágytam rá, aztán az uram megvette, és valahogy nem találtunk rá arra, hogy hogy is kéne befogadni. Van egy csomó olyan "átírtam, hogy át legyen írva" vers, amiben én nem látok saját bájt. Akkor meg minek?
    De lehet, hogy egy nagyobbacska gyerek tudna benne mazsolázni. Nálunk a kicsi még kicsi, nekünk nagyoknak meg nem jött be.

  • 2010.06.12 16:15:34egyremegy

    Jedenew, megvizsgálom.

    OFF

    Madz, ide süss:
    [link]

    Nem olvastam. Még.

  • 2010.06.12 16:37:33madz

    egyremegy, köszi. (egy éve nem veszek mancsot)
    jó kis cikk

  • 2010.06.12 18:05:26cozumel

    Rendeltem egy rakas konyvet. Nekem most huuu de jo, hogy szar a forint, mert ilyenkor ugye sokkal kevesebbet fizetek.

    De azert a 25ezer forintos szallitasi koltsegen minden alkalommal infarktust kapok.

  • 2010.06.12 19:25:04farkasokkal tancolo

    Most mit akarsz, én a szomszéd kerületből rendeltem, és kb 1000 ft volt a postadíj... :-)
    Te azért jóval messzebb laksz!

  • 2010.06.12 20:34:40Wish1973

    ha azt vesszük, h egy képeslap belföldre majd egy százas, akkor nem nagyon van min csodálkozni.
    Ft, miért nem jelöltél meg személyes átvételt? én még nem vásároltam olyan webshopban, ahol ne lehetett volna átvenni előzetes onlány rendelés után az összekészített pakkot. mosogatógépet mondjuk kiszállíttattam, de az meg akkora összeg volt, h ott már benne volt az árban. biz. összeg felett városon belül ingyen van

  • 2010.06.12 20:43:48farkasokkal tancolo

    Wish mire én odamegyek átvenni, és mindenhol lukasztok jegyet a bkv-n, máris ugyanott vagyok, ezért.
    (No meg egy kényelmes kurva vagyok hát ez is bejátszik, igen.)

  • 2010.06.15 11:13:07levendul

    egyremegy, nemrég vettük meg az Aranysityakot, nekem sok kedvencem van belőle, Hanna írt róla a pagonyon:

    [link]

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta