34. hét
+13 kg
Amikor azokat a testrészeket és szerveket listázzuk, amikre a várandósság nagy befolyással van, gyakran elfeledkezünk az egyik legfontosabbról, ami az agy. Pedig a legkorábbi napoktól egészen a szülés utánig, a terhes nők agyában is jelentős változások lépnek fel a terheshormonok, mint a progeszteron hatására. Bár van, aki szinte teljesen megússza, hogy az érzelmei és lelkivilága a feje tetejére álljon, a többség érezhetően érzelgősebb lesz, feledékenyebb, befolyásolhatóbb, ködösebb agyú, lobbanékonyabb, és a hangulatingadozások hullámvasútjára kap többhavi bérletet.
Az előző terhességem alatt, amikor még gyermektelen voltam, többször is stresszes élethelyzetben találtam magam. Az első trimeszter elején új állást kezdtem, ugyanazon a héten, hogy megtudtam, gyereket várok, és leszoktam a napi 1 doboz cigi szívásáról. Az állás maga is eléggé idegölő volt, és pár hónappal később, nagy részben terhességemnek köszönhetően el is veszítettem, ami nagyon hazavágott érzelmileg. A harmadik trimeszterben pedig heteken át új lakást kerestem, metróval és buszokkal jártam a várost a meleg nyárban, miközben nemcsak a szülés állt előttem, mint közeli határidő, hanem a lakásbérletünk lejárta is. Ezúttal sokkal nyugodtabb az életem, és semmilyen nagy baj nem ért, mégis úgy érzem, hogy a mindennapi stressz, a lányom gondozása és a szülésre való felkészülés sokkal több nyomást gyakorolnak rám, és ezt nehezebben is viselem. Gyakran úgy érzem, hogy az egész világ az idegeimen táncol, és néha a legkisebb problémára is bedobom a törölközőt, széttárom a karjaimat, és menekülök. Erre nem vagyok valami büszke, de automatikusan így védem magam. Szinte hárítóművész lettem az elmúlt pár hétben. Az olvasatlan e-mailek száma félelmetes magasságokba szökött, a telefonomat gyakran fel sem veszem, csak hagyom csöngeni, és ha úgy érzem, hogy egy téma, beszélgetés, vagy illető felhúzna, akkor egyszerűen messzire kerülöm. Sajnos ez nem egy követendő stratégia valakinek, akinek nincsen titkárnője, bejárónője, és fizetett megmondóembere, mert az elintézetlen dolgaimat más nem vállalja át. Viszont a spontán reakcióm hasznosnak bizonyult sok konfliktus elintézésében.
Pici gyerekkoromtól kezdve a fejemhez vágták, hogy mindig az enyém kell, hogy legyen az utolsó szó, most meg nemegyszer simán elsétálok a konfliktusok elöl, vagy azoknak a közepén. Az elmúlt pár héten ha egy kedvenc blogomban, vagy fórumomon elszabadulnak a kedélyek és az emberek egymásnak, vagy nekem esnek, egyszerűen nem nézek oda vissza egy fél napig, vagy napig. Ha anyámmal nem értek egyet valamiben, vagy úgy érzem, kezd felhúzni, egy nagyon határozott "erről most nem akarok beszélni" mondattal lezárom a témát, pedig azelőtt hírhedten elveszekedgettünk órákig. Figyelemre méltó, hogy a legtöbb dolog, ami bosszant minket, vagy felviszi a vérnyomást, fél nap múlva érdektelenné válik és vállvonogatással elintézhető. A fene gondolta volna, hogy teherbe kell esnem, hogy erre rájöjjek. Egyszerűen nem tudok annyira élvezni egy jó kis szócsatát, vagy viszályt, mint azelőtt. Hiába, a terhes nőkből sosem lesznek jó katonák.
Azt nem vettem észre, hogy könnyebben elérzékenyülnék, pedig ez sokakkal előfordul ilyentájt. A szívfacsaró reklámok nincsenek rám hatással, a szerelmi történetek végén nem sírok, és nem lesznek könnyesek a szemeim, ha egy cuki kisbaba képét látom, bár a sajátom persze kivétel. Az érzelmileg felkavaró témákban is inkább a hárítás a jellemző rám, egyszerűen képtelen voltam megnézni, sokadik próbálkozásra sem, az egyesült államokbeli olajszennyezésről készült fényképeket: az első olajos pelikán képe után ijedten pattantam fel és menekültem a képernyő elöl.
A könnyeimet megtartom azokra a pillanatokra, amikor dühös, vagy frusztrált vagyok valamiért, és ezekből bizony van elég. Különben sem vagyok egy halvérű teremtés, de mostanában hamarabb érem el az ötödik sebességet álló, békésen mosolygó helyzetből, mint egy nagyon jó sportkocsi. A legkisebb dolgon is képes vagyok felhúzni magam, dühömben sírok, és néha ártatlan tárgyakra irányítom a bosszút, amiket átdobok a szobán, ha nem "viselkednek" rendesen. Párom nagyon megértő és hatalmas türelemmel és szeretettel csitítgat. Arról már szerencsére leszokott, hogy Progeszteronnak hívjon a jelenet közepén, amikor már úgyis lilul a fejem, nyilván mert okos ember, és rájött, hogy a türelmemmel együtt a humorérzékemet is ideiglenesen elveszítem ilyenkor. Igen, szabályos kis méregzsák lettem. Még az a jó, hogy a vihar mindig ugyanolyan gyorsan el is múlik, mint megjelenik, és még mindig tudok nevetni magamon, bár néha kell hozzá egy pár nap.
Azért a héten kijutott nekem bosszankodásból, akármennyire is a babakelengye békés válogatásával akartam tölteni ráérős estéimet. Egy "Murphy törvényei lecsapnak az ártatlanra" pillanatban megbillent a jégszekrény egyik polca, amikor azon matattam, és lefelé irányuló röppályáján lesodorta a hüvelykujjam körmét is. Az ezt követő pár órára nemigen emlékszem, mert először a fájdalomtól fel-le ugráltam és nyüszítettem, majd mélyen elaludtam a heverőn a trauma hatására. Másnap, amikor levették, ami a körömből megmaradt, el kellett fogadnom azt a szomorú tényt, hogy a terhességemből megmaradt heteket eggyel kevesebb körömmel fogom végigcsinálni, és jó darabig kötéssel a kezemen. Uszoda, medence közelébe sem mehetek (most, hogy megjött a jó idő), és a jobb kezem vízbe nem márthatom. Bár az ehhez hasonló ügyetlenkedés és szerencsétlenkedés sajnos tipikus a harmadik trimeszterben, amikor valaki gondolatai másfelé járnak, és teste a szokásosnál sokkal nehezebb és szokatlan formájú, de ettől függetlenül még mindig dühös vagyok magamra. Legalább annyira a bosszúságtól folytak a könnyeim, mint a fájdalomtól. Bárcsak inkább ettem volna le magam századszorra, ejtettem volna ki valamit a kezemből megint, vagy botlottam volna meg a saját lábamban, mint azelőtt.
Akkor most nem egy kézzel kellene végigcsinálnom mindazt, amire két kézzel sem volt elég időm. Hiába, nem kellett volna annyit hárítani és halogatni. Már nem vagyunk messze a kapuzárási pánik napjaitól, amikor majd nem lesz ilyen vicces, hogy még sehol sem állunk a készülődésben.
Másutt
