Esemény utáni tablettát árulnának a brit iskolákban

Esemény utáni tablettával látná el a brit egészségügyi hatóság a tizenéves lányokat, ettől reméli a nem kívánt terhességek csökkenését.

Az elképzeléssel sokan nem értenek egyet, úgy vélik, ez azt sugallná a fiataloknak, hogy zöld utat kapnak a szexuális szabadosság felé, valamint a nemi úton terjedő betegségeknek is kedvezne ez a megoldás, írja a Gyermekévek.

A tinédzserkori nem kívánt terhességek és abortuszok száma az Egyesült Királyságban kiemelkedően magas a többi országéhoz képest, ezért a brit egészségügyi szakemberek mindent bevetnek, hogy megoldást találjanak a helyzetre. A legújabb ötlet az, hogy a sürgősségi vagy esemény utáni tablettát elérhetővé tennék a fiatalok számára, azaz bárki hozzájuthatna a védőnőjénél, vagy az iskolában, akár előre, tartalékba megvásárolva is. Bár több korábbi kutatás is azzal az eredménnyel zárult, hogy nem csökkenti lényegesen a nem kívánt terhességek és az ebből adódó abortuszok számát, ha a fiatal már jó előre beszerezheti az esemény utáni tablettát, a szakemberek mégis ettől a megoldástól várják az áttörést.

„A klinikai irányelvek kidolgozásáért felelős brit szakmai szervezet (NICE) azt szorgalmazza, hogy az NHS minden fogamzásgátló eszköz esetében könnyítsen a hozzájutás feltételein. Ennek keretében például iskolákban és ifjúsági klubokban is kaphassanak a fiatalok fogamzásgátlót, és ugyanott teljes méret- és típusválasztékban álljanak rendelkezésükre az óvszerek is. A NICE tanácsadói szerint ugyanis ily módon nem állhat elő olyan helyzet, hogy attól függően jut vagy nem jut hozzá egy tizenéves a védelemhez, hogy hol lakik. A fent vázolt elképzelés egyik eleme lenne az is, hogy orvosuktól vagy iskolai védőnőjüktől ingyenesen megkaphassák az esemény utáni tablettát azok a lányok, akik ezt igénylik – akár előre is. A NICE álláspontja szerint meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a 25 évnél fiatalabbak a patikákban már jó előre megvásárolhassák a sürgősségi fogamzásgátló tablettát, hogy aztán az „bevetésre készen” várja az otthoni gyógyszerdobozban, mikor támad rá szükség” - írja a Gyermekévek.

Normal Wells, egy család- és ifjúságvédelmi szervezet képviselője szerint a döntés azért elhibázott, mert az irányelv a tabletta beszerzésére ösztönzi a fiatalokat ahelyett, hogy a túl korai nemi élet veszélyeire hívná fel a figyelmet. Véleménye szerint ezzel azt sugallják a tiniknek, hogy zöld utat kapnak a szexuális szabadosság felé, ez pedig a nemi úton terjedő betegségeknek is kedvez.

Oszd meg másokkal is!
Mustra