Ökocsiga és kutyafrizbi a Gyerek Szigeten

Hétvégi programajánlónkban ezúttal egy helyszínt ajánlunk, ahol rengeteg program várja a gyerekeket és szüleiket. Csak álljon el végre az eső, mert akkor leginkább dagonyázni lehet majd a szabadtéri helyszínen.

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Hajógyári szigeten a Gyerek Szigetet, melynek első hétvégéjén kinyit a vurstli, a gyerekek kedvenc előadói lépnek fel, lehet alkotni, játszani, mozogni. És kutyafrizbi-verseny is lesz.

A Nagyszínpadon az első hétvégén a Makám együttes A vakond vára című interaktív gyerek- és családi műsorával nyitja a programokat, majd lesz artistaműsor délután pedig „pörög a forog a szoknya”, azaz a Gryllus Vilmos rajongók lesznek elkényeztetve.

Új helyszín lesz a Mese Mese mátka-magyar népi alkotótábor, ahol megismerkedhetnek majd az érdeklődők a népi kultúra mesterségeivel, alapanyagaival egy-egy népmese tárgyi megvalósítása közben. A meseállomásokon az adott népmesék hősei és tárgyait készítik el, kizárólag természetes alapanyagokból. Ezen a hétvégén Tyúkszemű leány és a Bolondos ember című magyar népmeséket dolgozzák fel a gyerekek. A közkedvelt Vándor Vurstli egy mozgalma kisváros piacterét idézi majd, lesz körhinta, csúzlizda, jósda, camera obscura, a kézműves műhelyekben, alkalmazkodva a vásári hangulathoz, régi, polgári mesterségek fogásait lehet megtanulni. Az első hétvégén Bartha Antal Bábszínháza várja az érdeklődőket, akik Paprika Jancsi történetein szórakozhatnak majd.

A Porontyon korábban bemutatott repülő kutyákat, vagyis a kutyafrizbit személyesen is megtekinthetik az érdeklődők, a Dog Chow Gyerek Sziget Kupán a gyerekek ki is próbálhatják ezt a kutyás sportot. A június 6-án 10 órakor kezdődő egész napos programon a gyerekek kézműveskedhetnek, és játszva tanulhatnak a kutyákról és a kutyatartásról. A műsorvezető Ördög Nóra lesz.

A Bohóctanya-Cirkusztanoda helyszínén mindenki belekóstolhat a pantomimes játék titkaiba, kipróbálhatja magát zsonglőrtudományokban vagy szórakozhat a bohócok furfangjain. Pöttyös Kapitány hatalmas pöttyös hajóján idén is újra hajósinas-toborzásba kezd, akik jelentkeznek, kivehetik részüket az izgalmas és változatos tennivalókból. A fogyatékosok nemzetközi évéhez kapcsolódva a Gyerek Sziget Európalánta Sátrában hétvégéről hétvégre más, fogyatékos gyermekekkel, ill. szüleikkel foglalkozó alapítvány, intézmény jelenik meg. Fejlesztő programokkal, játékokkal, személyes tanácsadással várják az érintett, vagy érdeklődő családokat.

Természetesen nem hiányozhat a helyszínek közül az Állatsimogató sem, ahol a gyerekek, szüleikkel együtt barátkozhatnak a kecskékkel, nyuszikkal, csüngő hasú fekete disznóval, és lovakkal, és még sokféle falusi állattal.

A programok a Kézműves Palotában is változnak hétvégéről hétvégére, lesz tűzzománc, agyagozás, korongozás, fajátékok, nemezelés, papírmerítés. Ezen a hétvégén a mézeskalács-díszítés technikájával ismerkedhetnek meg a látogatók Mézeskalács-diszítő műhelyben, az Ökocsiga Játszóházban pedig beszélgethetnek madárvédelemről, szelektív hulladékgyűjtésről- mindet természetesen az ott készült természetes alapanyagú játékokkal való foglalkozás keretében. A Drámajáték Sátorban idén is pszichológusok, pedagógusok, bábművészek vezetik a foglalkozásokat,  teret adva a felszabadult játéknak, szülő és gyerek számára egyaránt. A szülők pihenése és feltöltődése is fontos szempont akkor, ha az egész család kikapcsolódása a cél, ezért lesz idén is Tündérkert- Bébi Játszóház, ami a0-3 éves apróságoknak kínál változatos programokat. A készségfejlesztő játékok mellett kulturált körülmények között nyílik lehetőség a babák tisztába tevésére, etetésére. Az Ability Park látássérültek, siketek, mozgássérültek, és értelmi fogyatékosok által bemutatott játékok segítségével, valamennyi korosztály számára élvezhetően, és érthetően ad információt fogyatékos embertársaink életéről, miközben tartalmas, örömteli élményt nyújt mindenkinek, aki játszani szeretne, vagy próbára tenni képességeit. Persze nem hiányozhat a programok közül a KRESZ-park, Vidámpark, sportolási lehetőségek sem.

Idén is lehet kérni az információs sátorban ingyenes matricát, amelyre a gyerek nevét és a szülő telefonszámát kell felírni, hogy ha elvesznének a kicsik, könnyebben megtaláljátok egymást. Ingyenes hajójárattal is eljuthatnak a Gyerek Szigetre az érdeklődők. A részletes menetrendről a www.sailor.hu, a programokról pedig a www.gyereksziget.hu oldalon lehet tájékozódni.

Legfrissebb információink szerint a Duna csak hétfőn fog tetőzni Budapestnél, így a T-Home Gyerek Sziget első hétvégéjét megtartjuk! A hajójárat ezen a hétvégén nem közlekedik. Szombat, vasárnap napos száraz időre számítunk. A talaj az esőzések miatt nedves, néhol sáros, így javasoljuk, hogy magas szárú cipőben, vagy gumicsizmában gyertek! Kérjük, figyeljétek honlapunkat is!! - A Gyerek Sziget közleménye

Oszd meg másokkal is!
Mustra