Ifjúsági számlán vagy kötvénnyel is spórolhatsz a gyereknek

A babakötvény bemutatását követően cikksorozatunk második részében a kevésbé gyerek-specifikus, általános megtakarítási formákból szemezgetünk, és felsorolunk egy-két olyat is, amelyet kiemelten ajánlanak gyerekes vagy gyereket tervező családoknak.

Ifjúsági számlák és banki megtakarítási programok

A bankok (a legtöbb lakossági bank) akár már hatéves kortól ajánlanak folyószámlát és kártyát, kifejezetten gyerekeknek. Mérsékelt költségekkel, egyszerű konstrukcióval akarják rávenni a leendő ügyfelet a jövőbeni hűségre, néha kis ajándékokkal, marketingakciókkal. Gyermekünk pénzügyi tudatosságának növelésére mindenképpen jók, lehet rajta tartani zsebpénzt, egy lekötött betét segítségével gyűjthet utazásra, biciklire – nem sokkal bonyolultabb, mint gyerekkorom bélyegragasztós takarékkönyvecskéi, de nagy nyereséget ne várjunk tőle – igaz, a borsos költségek sem jellemzőek erre a formára, legalábbis amíg a gyerek tényleg gyerek  – lehet folytatni felnőtt számlával aztán, itt azonban már vigyázzunk, mi mennyibe kerül, a különbségek irtózatosak lehetnek.

Életbiztosítások

Sorok írójának jelenleg ez a legnagyobb homály, a legcsúszósabb terület, mert a fogalmat sok esetben nem arra használják manapság, amire eredetileg kitalálódott. Az ugyanis nem megtakarítás, hanem egyszerű kockázatkezelés  – ha meghalunk, legyen miből eltemetni minket, és fedezni mondjuk a lakhatás-tanulás költségeit az ifjaknak, ne legyenek ágrólszakadtak, ha a mi bevételünk velünk együtt szűnik hirtelen meg. Ennek van egy rendszeres költsége, ha rossz konstrukciót választunk, akkor pár év múlva rájöhetünk, hogyha inkább félretettük volna az összeget és szerencsés kézzel befektetjük, akkor már a kezeink közt lenne az a garantált összeg, ami halálunkkor jár az utódnak, és még a fűbe sem kell harapnunk érte. Ha viszont adósságaink vannak, esetleg magas a betegség-halál kockázatunk, és az utód még kicsi, akkor majdnemhogy kötelező, csak ne válasszunk nagyon rossz konstrukciót.

Amennyiben a befektetéssel kombinált életbiztosítások (unit-linked és társai) világában mélyülnétek el, akkor inkább ajánlanám a biztosítók oldalait, vagy független pénzügyi elemzők-tanácsadók oldalait. Dr. Tóth András blogja például olvasmányos és szórakoztató is. Nekem ez magas költségű, hihetetlenül bonyolult, ugyanakkor bizonyos kockázatot hordozó terméknek tűnik, különösen, mióta az adókedvezmény is megszűnt rá, a tőzsdék meg, nos nem feltétlenül szárnyalnak. Lényege, hogy a befizetett pénzünk egy része ugye úgy viselkedik, mint a fenti kockázatkezelési termék (egy esetleges szolgáltatás díja, pl. ha meghalunk vagy baj ér minket), míg a másik részét mindenféle befektetési alapokba teszik, majd hozammal növelve vehető fel x év múlva. Már ha van hozam, mivel ezekkel ugyanúgy lehet mínuszba is menni, mint a „sima” mezei befektetési alapokkal meg részvényekkel.  Jobb esetben van legalább tőkegarancia, így csak azt bukjuk, ami a szolgáltatás díja. Kockázat tehát van, elköteleződés tíz-huszonöt évre elvárt (ki lehet szállni, de szinte mindig csak komoly veszteséggel), igen, lehet vele nyerni is, ha úgy jön ki a lépés, csak senki nem látja, mennyit és pontosan melyik konstrukció lesz a nyerő.

Ezzel együtt, a dolog nem haszontalan, érdemes végiggondolni a lehetőségeket. Több biztosító kínál kifejezetten tanulásra, életkezdésre, kockázatok kivédésére megtakarítási és/vagy biztosítási programot. Aki  a program és az ajánlat részleteire kíváncsi, adatait megadva kell regisztrálnia, és megkeresik. Messze nem olyan egyszerű és átlátható, mint mondjuk egy kötelezőt megkötni. Az ígérvényekben pedig szerepelnek konkrét számszerű összegek (hogy mennyit érnek majd, azt persze a biztosító sem látja előre), és hozamkilátások, egyik, másik, vagy vegyesen.

És ne feledjük – 2010-től már NEM jár ezekre semmiféle állami adókedvezmény. Viszont általában havi 7-8 ezer alatt egyiket sem lehet megúszni.

Egyszerű lekötött betétek

Talán erről kell a legkevesebbet beszélni. Ha a poszt tavaly születik, akkor szép magas kamatokkal mindenképpen vonzó megtakarítási forma, és ha rövid távot (2-6 hónap) választunk, akkor nincs igazi kockázata, hogy hozzá kell nyúlnunk, és elvész a prémium kamat. Sajnos a kamatok azóta elolvadtak, mint a februári hó, és bár kockázata ezeknek a formáknak nincs igazán, jelenleg a kamat mínusz kamatadó közelíti az éves infláció összegét, tehát nagyot nyerni sem lehet vele.

Viszont ez nem nevezhető tartós megtakarításnak, mert tulajdonképpen az önfegyelmünkön múlik csak, hogy hozzányúlunk-e 2-12 hónap múlva az összeghez, mivel a lehetőség adott (ez egyben előny és hátrány is). Előnye még mindenképp a biztonság, a kiszámíthatóság, és az, hogy nincsen kötelezettségünk havi, éves minimum befizetésre – ha épp nincs rá pénzünk, hát nincs.

Bátornyulak próbálkozhatnak időnkénti valutaspekulációval (a 262-275 közt ugráló euró sajnos most alkalmas erre), kombinálva az egyszerű betétekkel, hogy legyen rajta valami izgalom és némi nyereség.

Tartós megtakarítás adókedvezménnyel

Ez annyira új, hogy lehet, még kedvenc pénzintézetünk segítőkész alkalmazottja sem érti, ugyanis a szándék jó, csak a megvalósítás lett kissé bonyolult. Lényege, hogy legalább 3, vagy 5 évre kössünk speciális megtakarítási szerződést, ha megálljuk, hogy tényleg nem nyúlunk hozzá, akkor a konstrukció fő előnye, hogy az ötödik év leteltével a befektető mentesül az árfolyamnyereség- és kamatadó-fizetési kötelezettség alól, ha addig nem veszi ki a pénzt a számlájáról. Közben a befektetett összeggel szabadon kereskedhet.

Már 3 éves lekötés esetén is az adó a felére csökken, azaz 20 százalék helyett csak 10 százalék adót kell fizetni a megtakarítások kamatai, illetve az árfolyamnyereség, hozam után. A tartós befektetési szerződés lehetőség a kisebb megtakarításokkal rendelkezők számára is, mivel már 25 ezer forintos összeggel is megnyitható a számla. De „normál” folyószámla nem elég, meg kell nyitni a speciálisat. És ha idén nyitjuk, a három, illetve öt év 2011-től indul. Aki tehát szeretne élni az adókedvezménnyel, az ráér 2010. december utolsó munkanapján tartós befektetési számlát nyitni. A szabályozás értelmében ugyanis nem a befektetési számla megnyitásának napján indul a három, illetve öt év, hanem a számla nyitása utáni első évben, azaz 2011-ben.

Befektetési alapok, kötvények, részvények és hasonlók

Pár éve lelkesen ajánlgattam volna ezeket, mint modern megtakarítási formákat, sajnos a legtöbbjük erős bukó volt, főleg 2008-ban. A kiskáté szerint vannak a nagyon biztonságos, a közepes, és a magas kockázatú alapok (ahol nagyobb a kockázat, ott a hozam is magasabb lehet) – némelyik tőkevédelmet ajánl (tehát legalább a betett pénz nem veszhet el), hosszú távra nagyon sokan ajánlanak egy bizonyos összeget részvényalapban tartani, ami a biztonságos formákat 5-20 év alatt általában „megveri” a hozamokkal. A jelenlegi tőkepiaci helyzetben azonban szinte bármelyiket (kivéve talán az államkötvények egyes formáit és a pénzpiaci alapokat) csak tudatos, pénz-és tőkepiaci tájékozottsággal rendelkezőknek ajánlanám. Sajnos.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek