Alvó petefészektüszőket ébresztenek fel a késői gyerekvállaláshoz

Egy miami egyetem kutatói olyan módszert fejlesztettek ki, amely rábírja a nyugvó állapotban lévő petefészektüszőket, hogy működésbe lépjenek – a petesejtek számának növekedésével pedig nagyobb az esély a teherbe esésre.

A módszer alkalmazásával lehetőségük nyílhat a gyermekvállalásra a meddő pároknak, a petefészek-elégtelenségben szenvedőknek és azoknak, akik idősebb korban szeretnének gyereket szülni, írja a Gyermekévek.

Egy nő élete során a meglévő több százezer tüszőből csak igen kevés aktiválódik a havi ciklusok során. A cél az, hogy további tüszőket bírjanak munkára, olyanokat, amelyek egyébként nem vennének részt a petesejt-termelésben. Állatkísérletekben génmanipulációval sikerült befolyásolni a petefészektüszőket, így növelték az érett petesejtek számát, a megtermékenyítést követően pedig ezekből egészséges állatok születtek. Emberi petesejtekkel is ígéretes próbálkozások történtek, ám etikai aggályok miatt eddig még nem került sor ezek megtermékenyítésére.

Az eredmények azt mutatják, a módszer alkalmas lehet arra is, hogy az idősebb korban gyermekre vágyó párok teherbe esési esélyeit növeljék - a statisztika szerint ugyanis egyre nő azok száma, akik későbbi életkorban szeretnének gyermeket vállalni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra