Nincs szebb állat, mint a lúd,
nem kell neki gyalogút.
Télen, nyáron mezítláb,
úgy kíméli a csizmát.
Szegény lúd, hiába mászkált egyenetlen talajon mezítláb, mégis névadója lett a köznéven „lúdtalp” nevű népbetegségnek. A csecsemő „gyárilag lúdtalpas”, egészen addig, míg el nem tűnnek a hosszanti és a harántboltozatot fedő párnácskák, illetve meg nem erősödnek, izmosodnak a láb, azon belül is a lábszár és a lábfej izmai. Kétéves korig tehát élettani a jelenség. Ebben a korban csak akkor kell ortopédiai elváltozásra gondolnunk, ha nem csak a talp íveltsége hiányzik, de a belboka feltűnően közelít a talajhoz, és az Achilles-ín íve nem függőlegesen fut le.
Nem meglepő módon ebben a témában is a megelőzés szerepét hangsúlyoznám.
Első és legfontosabb, amiben egyetlen szakértő sem szokott vitatkozni: ne állítsuk, ne járassuk a babát, amíg magától nem képes erre!
Második: megfelelő cipő. Na, ez az a kérdés, amiben megoszlanak a vélemények, de még így is vannak olyan kritériumok, amik kevéssé támadhatók. Cipőt csak akkor adjunk a gyerek lábára, ha folyamatosan, önállóan jár. A talpa lépéskor hajoljon, vagyis ne legyen túl kemény. Örökölt cipőtől is tartózkodjunk, mert az így-úgy kitaposott lábbeli formájához fog alkalmazkodni a gyerek lába. A puha talpú cipőkről megoszlanak a vélemények, én személy szerint nem vennék, de van, aki esküszik rá. Szerintem a lábbeli tartsa a bokát, vagyis kérges legyen. A belső betétest sem javasolnám kis korban, mert ellustulnak az izmok az állandó alátámasztástól, de biztos arra is találunk ajánlást, hogy miért épp ez a jó.
Az otthoni mezítlábazásról is mindenki mást mond. Én azt, hogy inkább ne. A parketta, járólap kemény, a talpak minden lépéskor szétterülnek a talajon. A mamuszt a bébikomppal együtt a máglyára vetném. Szerintem otthonra a háromcsatos, kérges, bokát jól tartó szandál a jó annak a kisgyereknek, aki nem jár még közösségbe. Ha bölcsiben, oviban tölti a nap nagyobb részét, akkor a benti cipő legyen a „legjobb”, és, ha nincs ortopédiai elváltozás, akkor abban a néhány órában, amikor bölcsi, ovi után otthon van, már nyugodtan lehet mezítláb.
A megelőzéshez tartozik a minél korábban kezdett sportolás, testmozgás. A lábszár erősítése, a helyes testtartás kialakítása kulcsfontosságú, mert a lábfej nem valami izolált testrész, amit önmagában kell jó formában tartanunk. A lábfej, boka, lábszár, comb, medence, gerinc együtt biztosítják a tartó- és mozgatóapparátus helyes működését. A tornacipő talpa legalább egy centiméteres gumitalp legyen, mert a futás, ugrások által keltett rezgéseket nem mindegy, hogy a csontozat vagy a cipő talpa nyeli-e el. Az egy tépőzáras retteneteket is hanyagoljuk, sőt, egyáltalán nem javaslom a tépőzárast. Mivel azt „úgyis egyedül fel tudja venni a gyerek”, senki nem fogja ellenőrizni, mennyire húzza meg a pántot, így borítékolható, hogy laza lesz, vagyis nem fogja tartani a gyerek lábát. A fűzőssel lesz némi dolga az óvónőnek, de legalább biztos lesz a tartása. Mármint nem az óvónőnek, hanem a cipőnek, és így benne a lábnak.
Gondolom, a szabadtéri mezítlábazásnak nem kell külön kampányt csinálni, ahogy az időjárás engedi, a homokozóban, füvön, folyami kavicson vegyük le a cipőt. Ezzel nem csak az izomzat erősödik, de a taktilis-kinesztetikus érzékelés is fejlődik. Magyarul: a bőrön át egy csomó tapintásos inger éri a gyereket, valamint könnyebben érzékeli a végtagok testhez viszonyított helyzetének mozgását, így az egyensúlya is jobban fejlődik.
Ha a megelőzésről már lekéstünk, vagy más okból (pl. túlsúly, ízületi lazaság, hypotonia, túlzott igénybevétel, csontszerkezet deformitása, családi halmozódás, stb.) kialakult a lúdtalp, jöhet a korrekció. Az elváltozás súlyosságának megítélését bízzuk az ortopéd szakorvosra. Lúdtalpbetétet 8-10 éves kor előtt csak extrém esetben szoktak javasolni, mert a betét csak tüneti kezelés, és, amíg bízhatunk a pozitív változásban, nem helyes ellustítani a lábat. Ha a gyereknek állandó lábfájdalmai vannak, ha a korrekciós cipőtől nem várhatunk jelentős javulást, akkor jöjjön, aminek jönnie kell. Azonban akár megelőzés, akár korrekció, akár gyógycipő, akár betét, semmiképp sem kerülhetjük el az otthoni gyakorlást. A lúdtalp ellen ható gyakorlatsorokra kevés idő jut az óvodai, iskolai testnevelés keretein belül, de még a gyógytestnevelés foglalkozásokon sem kap hangsúlyt. Míg a nagymozgások hely- és eszközigényesek, a tartáshibák korrekciója csak szakember irányításával történhet, addig a lúdtalp javítását nyugodtan végezhetjük otthon is heti 3-4 alkalommal. Az alábbi feladatsort a teljesség igénye nélkül állítottam össze. Érdemes először magunkon kipróbálni, megérteni, megérezni a gyakorlatokat, végiggondolni, hogy a saját gyerekünk - életkoránál fogva- melyeket képes elvégezni, és csak ezek után hozzálátni a közös munkához.
Jó szórakozást!
Lúdtalp ellen ható gyakorlatok
Az első szakaszban tehermentesítve, vagyis ülő helyzetben végezzük a gyakorlatokat.
Ha széken ülünk, a szék olyan magasságú legyen, hogy létrejöhessen az ún. hármas hajlítás, vagyis a csípő, a térd és a boka is derékszögben legyen. Az egyenes háttartás biztosításához támlás széket javasolok.
Talajon is végezhetjük a gyakorlatokat, ilyenkor hátsó kéztámasszal segítjük a helyes háttartást. Ezt a helyzetet inkább akkor érdemes választani, ha a hasizmok elég erősek.
Eszköz nélkül
- partvisnyél görgetése előre-hátra
- mindkét láb előrecsúsztatása, hátrahúzása lábujjon, sarkon
- sarkak felemelése a talajról-” híd felnyitás”
- lábujjak felemelése a talajról, a sarkak a talajon maradnak- „sorompó felnyitás”
- tipegés előre-hátra lábujjakon, majd sarkon
- lábujjak behúzásával és kinyújtásával haladás előre- „hernyó”
- lábfej visszahajlítása – „pipa” -, lefeszítése – „spicc
- domborított-homorított lábhát (nem ugyanaz, mint a spicc-pipa, mert itt nem a bokaízület dolgozik)
- lábfejkörzés kifelé-befelé
- malmozás a lábfejekkel
- taps a talpakkal
- két talp között átnézve (lábujjak és sarkak összeérnek) „fényképezés”
- lábujjak külön mozgatása –„zongorázás”, „furulyázás”
- lábujjak terpesztése és zárása.
- nagyujj előrehajlítása, többi ujj hátrahajlítása- „pipázás”
- két láb egymással szemben- „ujjbirkózás”
Eszközzel
- babzsák, kislabda talp alatti gyúrása, taposása.
- célba dobás babzsákkal, labdával, összegyűrt papírgombóccal, ruhával- talpak vagy bokák közé szorítva
- különböző méretű, vastagságú, szilárdságú tárgyak lábujjakkal való emelése, összeszedése (pl. zokni, kendő, vatta, ceruza, kanál papírdarab, apró játékok stb.)
- zokni összegyűrése, kisimítása, lengetése, felvétele
- papírgyűrés, tépés
- szalaggal (cipőfűzővel) kötélhúzás, a két láb vagy két személy egymás ellen
- pálcikákból, kavicsokból, gombokból formák kirakása
- ujjbábokkal játék
- rajzolás- ceruza az összes ujjak között, hegyével a kisujj felé vagy két lábujj közé fogva
Álló helyzetben
- lábujjhegyre állás-sarokra átgördülés
- púposított lábhát (mintha karmolna)- homorított lábhát (lábujjak hátrahajlítva)
- lábujjhegyre emelkedés, fel-le ereszkedés lábujjak közelítésével, sarkak távolításával, majd fordítva
Járás (ellenjavallt a külső-belső lábélen való járás!!)
Eszköz nélkül
- folyamatos járás lábujjhegyen
- folyamatos járás sarkon
- cserélgetve- átgördülve
- folyamatos járás púposított lábháttal
- folyamatos járás homorított lábháttal
- cserélgetve
- járás bokából kifelé fordított lábfejekkel
- járás bokából befelé fordított lábfejekkel
- folyamatos cserével
- guggolva- „törpejárás” (nehezíthető lábujjon való törpe járással)
Eszközzel
- lépegetés különböző felületeken pl. partvisnyélen. kötélen, karikán, babzsákon, stb.
- oldalazva mindkét irányban
- előre, majd hátra kifelé fordított lábfejekkel
- előre, majd hátra –egyensúlyozva- előre néző lábfejekkel
- lábakat ellenállással (pl. tépőzáras súlyzóval) felemelni és letenni, mintha szurokból kellene kiemelni.
- séta közben lábfejen kukoricaszemmel, babszemmel, kis plüssállatkával, stb. egyensúlyozni
- papírból kis golyókat készítünk, és a lábujjak alatt elhelyezzük, megfogjuk úgy, hogy lépéskor a golyó ne érintse a földet.
- nagyobb kavicsokon, vadgesztenyéken, üveggolyókon, egyeletlen talajon- homokban, fűben járás
Wish
