Oltási lázat csillapít a szoptatás

Napjaink védőoltásai egyre kevesebb mellékhatást okoznak, de a fellépő tünetek is csökkenthetők: egy nápolyi kutatócsapat vizsgálata szerint ugyanis szoptatással mérsékelhető a védőoltások következtében fellépő láz, írja a Gyermekévek.

A 450 csecsemőt vizsgáló kutatás szerint a kizárólag szoptatott csecsemők 25 százalékánál jelentkezett az oltás napján, majd a következő legfeljebb három napban enyhe láz, míg a tápszeres babák között ennek aránya 53 százalék volt. A vegyes tápláláson lévő – tehát anyatejjel és tápszerrel is táplált – babák a fenti két szélső érték között helyezkedtek el a maguk 31 százalékával.


„Az olasz kutatók szerint egyértelmű kapcsolat van a szoptatás és a vakcina mellékhatásaként jelentkező láz gyakorisága között: a szoptatás – valószínűleg az immunvédekezés befolyásolása és a gyulladás csökkentése révén – védi a babákat a védőoltás ilyenfajta kellemetlenségei ellen is. A mostani kutatás tehát megint újabbal bővítette a szoptatás mellett szóló érveket.” – olvasható a Gyermekévek cikkében.

A lázat és a fájdalmat a szervezet oltóanyagra adott immunválasza okozza, és általában néhány napon belül elmúlik. Mivel a kutatás szerint az anyatejjel táplált babák esetében ritkább a láz, és hamarabb csökkennek a tünetek, ezért is érdemes szoptatni.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek