Bébinapló: Könyvből nevelni hülyeség

Zanza!

Rájöttem, hogy tényleg igaz az az állítás, hogy minél többedik gyereket szüli az ember, annál nyugodtabb és magabiztosabb. Amikor az első lányom született, mindenen görcsöltem: a szoptatáson (Elég a tej? Igény szerint vagy időre etessek? Kell-e fejni?), az alváson (Hagyjam sírni vagy rögtön felkapjam?), az öltöztetésen (Nincs melege? Nem fog megfázni?), a hozzátápláláson (Mikor mit adhatok? Eleget eszik?) ésatöbbi - az akkori életem iszonyú merev volt.

Igyekeztem megfelelni a könyvek, a védőnő, a gyerekorvos és a családom elvárásainak (még jó, hogy akkoriban sokkal kevesebbet bújtam a netet és kevesebben oktattak ki, ha valamit rosszul csináltam), még akkor is, ha a saját igényeimmel ütköztek a vélemények. Megzavart, hogy mindenki mást mondott: a postás, a rendőr, a villanyszerelő. (Kiskeziccsókolom, miért nem ad már egy kis kiflicsücsköt annak a kiskölyöknek? – Anyuka, eszébe ne jusson addig kiflit adni a gyereknek, amíg ki nem bújt az összes foga!)

A másodiknál már rutinosabb voltam, a tapasztalataimnak köszönhetően egyre kevesebb segítséget kellett kérnem. Természetesen kéretlen okoskodók és tanácsadók mindig akadtak, akik néha  elbizonytalanítottak, de igyekeztem a magam elvárásainak megfelelni.

A harmadik gyerek születése óta pedig határozott elképzeléseim vannak a főbb nevelési és életmódbeli dolgokról, és nehéz kizökkenteni. Ma már nem gondolkozom azon, hogy miért nem fejek, miért nem fertőtlenítem a cumisüvegeket, miért adok tápot, miért táplálok hozzá öthónaposan, miért altatok külön szobában, miért van pofám elmenni néha a gyerek mellől, miért hurcolom magammal, ha dolgom van valahol, és még sorolhatnám. Ha néha megingok, egyetlen kérdés merül fel: miért is lenne mindez gond?

Arra jutottam, hogy amíg nem veszélyeztetem a kicsit, és megadom neki, ami a testi-lelki fejlődését szolgálja (a kajától kezdve a simogatásig mindent), addig nagyon nem rontok el semmit. Lehet, hogy nem a jelenlegi irányelvek szerint etetem a gyereket, kifelé nézve hordozom a kenguruban vagy öt percig hagyom sírni a kiságyában, mielőtt bemennék (általában nem is kell), de kiegyensúlyozott és nyugodt vagyok. Cserében ő is nyugodt, mosolygós, boldog baba. Más pedig most nem számít.

Blogmustra