Rendőri zaklatás miatt vizsgálatot kezdeményeznek az otthon szülők képviselői

A Születésház Egyesület, valamint az Alternatal Alapítvány általános vizsgálatot kezdeményez az Országos Rendőrfőkapitányságnál (ORFK) amiatt, hogy az utóbbi időben jogszabályi alap és felhatalmazás nélkül rendőrök jelennek meg az otthon szülők házánál és intézkedni akarnak. Az otthonszülők képviselői szerdai közleményükben felhívják a figyelmet arra: a rendőrségnek nincs joga arra, hogy bárkit is egészségügyi szolgáltatás igénybevételére kötelezzen.

A hétfő esti eset kapcsán az Alternatal Alapítvány, valamint a Születésház Egyesület felháborodását fejezi ki a rendőrségi eljárással kapcsolatban, melynek során az otthon szülést választó -egyébként - egészséges édesanyát arra próbálták kötelezni, hogy menjen kórházba.

Az alapítvány és az egyesület közleménye szerint minden törekvésük ellenére Magyarországon az otthon szülés nincsen szabályozva, eltérően az európai gyakorlattól. Ennek egyik következménye, hogy az otthon szülésben dolgozó szakemberek felelősségét minden esetben büntetőeljárás keretében vizsgálják és az otthon szülést választók pedig gyakran rendőrségi zaklatás áldozatai - áll a dokumentumban.

Hétfőn éjszaka oxigénhiányos, életveszélyes állapotban került kórházba egy Budapesten született kisbaba . Egy II. kerületi, Szalonka utcai lakásban lépett fel komplikáció egy nőnél, miközben világra hozta gyermekét. A mentők az oxigénhiányos újszülöttet ellátták, majd életveszélyes állapotban az egyik gyermekklinikára vitték. A mentők kórházba akarták vinni az anyát is, de mivel ő ebbe nem egyezett bele, rendőrt hívtak. A lakásba a járőrök nem tudtak bejutni, így elmentek a helyszínről. Sajtóinformációk szerint a szülést Geréb Ágnes vezette, az az orvos, akit gondatlan veszélyeztetés miatt már többször megvádoltak és 2007-ben 3 évre eltiltották szakmája gyakorlásától.

(Független Hírügynökség)

Oszd meg másokkal is!
Mustra