Hónapokat késik a baba hathetes orvosi kontrollja

Zötyögünk a gyerek-szakrendelő  felé. Eddig nyilván nem volt elég betegség, vagy mindig megtaláltam a kerülő utakat, mert tény, én még egyszer sem jártam ott. A nagyobbik gyerek egyszer, valami vérvételen, a nagymamával. Most a kicsit viszem. Ez a gyerek két és fél hónapos, és a hathetes csípőkontrollra megyünk. Nem, nem az én hülyeségem – három-négyhetes korában szóltak, hogy majd menni kell, aznap odatelefonáltam, mára kaptam időpontot. Vagy menjek oda csak úgy, amikor hathetes lesz, gyereket nem szoktak elküldeni, mondják, akkor talán korábban is meglesz a vizsgálat. Nem értem, nem értem. Számomra az idő és a kapacitás digitális, vagy van, vagy nincs. Ha nincs, fölösleges sorban állnom. Ha van, akkor legyen időpontra is. Nem értem, nem értem.

A doktornő gyors, profi, alapos, kedves. Ezzel nincs semmi gond – bejutni hozzá viszont mégis tartalmazott egy bakugrást, a központi betegirányítónál jó húszperces sor látszott, mikor megérkeztünk, ha nem balhézok, nem irányít senki az automatához, ahol az előzetesen már lefoglalt időpontra lehet regisztrálni, hogy tényleg eljöttünk. Így bemehetünk akkor, amikorra beírtak minket.

Menjünk vissza hat hét múlva? Minek is, ha rendben a csípője? Na jó, akkor kérek időpontot. Az nincs, csak valamikor augusztusra. Akkor hogy jöjjek hat hét múlva? Hát tessék csak eljönni, gyereket el nem küldünk. Akkor miért nincs időpont? Nem értem, nem értem, idő és kapacitás az én fejemben még mindig digitális, vagy van, vagy nincs. És kinek jó egy három hónapossal ücsörögni a folyosón?

Van még két beutalóm, gondolom, járjunk annak is a végére, vissza a betegirányító ablakhoz, azóta elfogyott a sor. Komplex ultrahang és szemészet. Hú, a szemészeten sokan várnak (én az ajtó előtt momentán kettőt láttam, de ők tudják), de várhatok, bár jönnek az időpontosok is folyamatosan, vagy tessék foglalni időpontot. Július végére jó lesz?

Ultrahang. Az csak előjegyzésre, aug.....izé, tessék inkább felmenni az első emeletre, megbeszélni a röntgenesekkel (mi köze a röntgennek az ultrahanghoz?). Hülyén nézek rá, ott ül, ő a betegirányító, kezében telefon, nem, én menjek babakocsistól-hátizsákostól, kapjam el a szerencsétlen fehérköpenyest, ahogy kivágódik az ajtón, bocsánathogyélek-arccal, pedig nem kiváltságot kérek, hanem időpontot. Lehet, hogy háromszor is a rossz fehérköpenyest kapom el amúgy is, mivel nincs rá írva, ultrahangos-e vagy patológus. A gyerek meg közben összekakálja magát és üvölteni kezd, szerencsére eddig mintaszerűen viselt mindent.

Wishtől (is) tudom, hogy az időablak fontos lehet. Amit hathetes korban vizsgálnak, azt nem tanácsos hathónapos vagy hatéves korban nézni, mert akkor már esetleg késő. Van  ugye ez a jól kitalált monitoring rendszer, meghatározott életkorban meghatározott ellenőrzési pontokkal. Ami ezek szerint kapacitáshiány miatt nem működik? Vagy csak én nem veszem az adást, és valami borítékkal mindjárt digitális lenne a kapacitás, VAN outputtal?

Hazagurulok, hákkérem, mivel Budapesten lakom és nem Bázarötyögősön (ahol a szakrendelő a megyeszékhelyen, félnapos utazással érhető el), az ultrahang csupán pénzkérdés, minden sarkon magánrendelő, azok is csinálják, akiknél terhesen már jártam. A gugli a barátod, na ha jól látom, a szemészet is pénz és információ kérdése, sikerült már privatizálni azt is. A monitoring rendszer ezek szerint annak a függvénye, hogy a szülő hol lakik, mi van a pénztárcájában, és mennyire jut információhoz. Ez így nem jó.

Tudom, nincs pénz, meg alacsonyak a fizuk meg a satöbbi. De akkor ne áltassuk magunkat azzal, hogy van egy jól felépített monitoring rendszer a csecsemőkori rendellenességek szűrésére, és ne mutogassunk a szaranyára, aki hathetes vizsgálatra egyszer csak beállít egy hat hónapossal. Akinek esetleg már késő. És ez valakiknek sokba fog kerülni, megint.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek