SZÜLŐSÉG

Bébinapló: Tragédia a nagycsalád?

2010. május 13., csütörtök 11:08

Egy csecsemővel, egy ovis és egy iskolás gyerekkel (plusz férj, háztartás, munka-szerűség) az élet nem egyszerű.

Hozzáállás kérdése, hogy mindezt úgy éli-e meg az ember, mint élete legnehezebb és legidegesítőbb szakaszát, és szeretne minél hamarabb túlesni rajta, vagy úgy fogja fel, mint egy kalandot, melynek főszereplőjeként átélhet mindenféle jót, a problémákat pedig főhőshöz méltóan oldja meg. A kellő szarkazmussal persze.

A kicsivel egyelőre továbbra sincs sok gond: eszik, alszik, eszik, nézelődik, eszik, játszik, eszik, magyaráz, sír, mert éhes, eszik és alszik. Igazán önálló kis lény, a csörgős babával vagy a színes textilpelussal nagyon sokáig eljátszik, amikor pedig szólok hozzá, vagy csak ránézek, kivirul a kalácsképe és ragyogó szemmel mosolyog rám. Más jellegű „problémákkal” szembesülök mostanában.

Nem tagadom, olykor nálam is elszakad a cérna, amikor este a kicsi az éhségtől ordít, a középső nem hajlandó fogat mosni, a nagynak pedig könyörögni kell, hogy hagyja abba a meseírást (anyja lánya, hétévesen meséket ír), és aludjanak végre, közben minden vágyam egy forró zuhany, egy pohár száraz vörösbor és egy jó könyv. Ugyanakkor pontosan tudom, hogy mire minden elcsendesedik, megszoptatom és lefektetem a kicsit, és végre a zuhany alatt állok, addigra olyan állapotban leszek, hogy a bor és a könyv marad a kívánságlistán, mert csak arra marad energiám, hogy felvonszoljam magam az ágyba.

Néha úgy érzem, felrobbanok, amikor reggel a nagy kitalálja, hogy ő mégis szoknyában menne, a középső pattog, hogy akkor ő is, de a ruhák persze a gyerekszobában vannak, ahol a kicsi alszik. Nehezen tolerálom, ha hatodik kérésre sem kezdenek el öltözködni (tudom, ők is álmosak még, és nekem kell a gubancos idegrendszerem kordában tartani, én vagyok a felnőtt – ezért igyekszem nem kiabálni). A lépcsőházból közben a két szomszéd család ajtajai mögül kiszűrődő mondatfoszlányok érkeznek: „Öltözz már! El fogunk késni! Azonnal vedd fel a cipődet!” – és társai. Ilyenkor nyugtázom magamban, hogy másnak is nehéz a reggel, nem vagyok egyedül az érzéseimmel. (A „dögöljön meg a szomszéd tehene is” mondás csúnya, de valamiért könnyebb a lelkünknek, ha tényleg megdöglik.)

Aztán ahogy apával elindulnak az oviba-suliba és becsukódik mögöttük a bejárati ajtó, leülök a számítógéphez és miközben a habos tejeskávét kortyolgatom, kisimulnak a ráncaim és az idegrendszerem is. És abban a pillanatban hiányozni kezdenek. Ugyanaz a mechanizmus indul be, mint esténként az ágyban: végigpörgetem a reggelt és a kávé mellőli perspektívából már nem is látszik olyan bosszantónak a félkómás kölykök kora reggeli nyűglődése. Ilyenkor mindig megfogadom, hogy nem utólag fogok rájönni arra, hogy már megint idegesen beszéltem velük reggel, hanem igyekszem már akkor viccnek felfogni az egészet.

Ha benne vagyok egy nehéz szituációban (márpedig három gyerek mellett, ne szépítsük, gyakran előfordul ilyen), hajlamos vagyok abban a pillanatban felszívni magam és dühöngeni. Szerencsére azonban egyre többször jut eszembe egy-egy hiszti, nehézség közepén, hogy én akartam a nagycsaládot, hogy az egész egy nagy kaland, ahol én (meg a férjem) a főhős, és a félig teli pohár analógiáján a dráma akár vígjáték is lehet, ahogy Madách is megírta Az ember tragédiájában.

Tragédiának nézed? nézd legott
Komédiának, s múlattatni fog.
(Lucifer, VII.)

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.05.13 22:58:07no comment 01

    hűhaaa..tehát akkor itt arról megy a vita ki..mit csinál..és nem is arról miért jó a nagycsalád..(azaz gyerekek)nah akkor én megyek is aludni...))és megpróbálok közéjük beférkőzni..:)

  • 2010.05.13 23:20:08nagymadár

    most vagyok itt először, de bátorítanám azokat, akik nem merik a másodikat vállalni, mert azt hiszik, hogy nincs már rá erejük. nekünk négy van, még a legnagyobb is csak kisiskolás, közel vannak nagyon egymáshoz. össze sem tudom hasonlítani a helyzetünket néhány egykés ismerősünkkel, akár hiszotek, akár nem, nekünk könnyebb szerintem. rengeteg olyan idő van, amikor a gyerekek együtt játszanak, és nem kell állandóan nekem elfoglanom őket. persze, több munka, és hangosabb is :), de mindent összevetve sokkal több van a több gyerek mellett a mérleg serpenyőjében. (ez nagyon hülyén hangzik, de már nem írom át.) a környékünkön rengeteg nagy család van, és mindenhol ezt atpasztalom. az egyik gyerekemneél egy egyke van az osztályan, szegénynek állandóan programot próbálnak szervezni, mindig mást kell áthívni, organizálni. a többieknél meg kint bújócskáznak, este lefekvéskor meg jókat dumálnak. és később is számíthatnak egymásra.

  • 2010.05.13 23:28:10nagymadár

    és még annyi, hogy nekem is különbözőek, van amelyik érzékenyebb, sírósabb vagy nagyon sossz alvó. de ha épp hisztis az egyik, van, hogy valamelyik testvére egy pillanat alatt megtalálja a hangot vele, amit én nem. vagy mond vagy csinál valamit, ami amitől egy pillanatra rá figylek és örülök, és addig elfelejtem, hogy a kicsi már órák óta sír, mert fáj a hasa. nem megy mindig minden tökéletesen, de akkora öröm, hogy nem ér föl hozzá semmi.

  • 2010.05.13 23:43:12Anke-tto

    Engem nagyon megdöbbent, amit többen is írtok, mint nagycsaládosok.
    Egy gyerekünk van, de versengünk érte, hogy ki legyen vele és rengeteg időt töltünk el hárman együtt, soha nem érezném megkönnyebbülve magam, ha úgy "szabadulhatnék meg" tőle, hogy a többi gyerekemmel játszik, akkor ugyanúgy a többi gyerekemmel is szeretnék együtt lenni, hogy legalább ebben a fiatal korban töltsek el vele/velük minél több időt, hiszen mindannyian tudjuk, hogy fokozatosan el kell engedni őket, és 14 éves kortól már szinte önálló életet élnek, amihez már nem sok közünk lehet az ünnepeken kívül.

  • 2010.05.13 23:57:19Anke-tto

    Azért nagyon kíváncsi lennék, hogy kettőnél több gyereket konkrétan mennyiből tartotok el.

    Bevallom irigyellek benneteket, mert mindig nagy családot szerettem volna, de csak 3x felett tudtam lakást venni, amiben még konyhánk nincs, autóra sem futotta még, (az internet céges), 3 évig spóroltunk erre az egy gyerekre, hogy ne kelljen 1 év után visszamenni dolgoznom, mert mindössze 30eFt bevételre számíthatok most, és nem szerettem volna, ha párom emiatt plusz munkát vállal erre az időre, mert úgy gondolom, hogy ezek az együtt (apával is) eltöltött első évek érzelmileg pótolhatatlanok.

    Érdekes, hogy akiket én ismerek egykéket, azok mind az átlag feletti értelmi képességgel rendelkeznek.

  • 2010.05.14 00:24:50másutt

    Anke-tto
    hosszu :) eletem alatt meg nem talaltam osszefuggest a csaladi kassza es a gyerekek szama kozott, mondhat barki, amit akar. (altalanossagban beszelek... panellakasban nottem fol) aki nagyon akarja, megszuli, es valahogy el is tartja.
    johetnek az ellenervek.... hallgatom oket szivesen. a legtobb penzes ismerosom gyermektelen. a legjobb baratnom, ferjestul, nemtom mire varnak, de a penzre fogjak a varakozast, pedig jutna 4-re is, sokkal jobban allnak, mint mi!
    ha nagyon akarsz gyereket, szuld meg,e s menj vissza 1 ev utan a meloba, semmi baja nem lesz tole, nem no 2. feje, tenyleg. ;)

  • 2010.05.14 02:57:06Anke-tto

    másutt
    Hasonlóan gondolom, hogy így vagy úgy meg lehet oldani két gyereket is , de egyik oldal mellett sem állok, (azt leszámítva, hogy a túlnépesedést valahol meg kellene állítani :P) mindegyikre vannak érvek és ellenérvek. Kettőnél több gyerek vállalását azonban luxusnak és így a 21. században a mai tudásunkkal pusztán a szülő önző érdekének tartom, amennyiben nem tett előre félre minden egyes gyerekének legalább az iskoláira, nekem mindenképpen a lelkiismeretemmel kellene harcolnom, ha előtakarékoskodás nélkül vállalnék be ennyi gyereket, ezért nem is tenném.

    Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ki milyen segítséggel rendelkezik, legyen az csak annyi, hogy az első pár év főiskolát fizették a nagyszülők annak idején a szülőnek, hogy elinduljon az életben, vagy csak besegítenek egy kicsit a háztartásba, mondjuk egy félórát vigyáznak a gyerekre, vagy leviszik a szemetet.
    Ha semmilyen segítsége és tartaléka nincs az embernek, vajon, hogy oldja meg négy gyerek ellátását ha a véletlen folytán egyedül marad velük? Van egyáltalán rajtam kívül valaki itt a porontyon, aki előre lerendezte, hogy mi legyen a gyerekével, ha vele és a férjével történne valami, hogy ne legyen egy esetleges önző rokonnak kiszolgáltatva a gyerek, aki még a lakás árát is elköltené?

  • 2010.05.14 03:01:52Anke-tto

    másutt, ezt akartam neked írni :)
    Mikor még terhes voltam úgy gondoltam, hogy nem lesz semmi baja a gyereknek, ha visszamegy az ember dolgozni, most, hogy látom mennyire fantasztikus dolog anyának lennem, már úgy gondolom, hogy kb. 3 éves koráig csak max. heti két-három délelőttre adnám bölcsibe, hogy állandó és nagyobb gyerektársaságba legyen, de a délutánokat semmi pénzért nem tölteném nélküle addig. (Aztán lehet, hogy megváltoztatom a véleményem, elvégre a változás, változtatás viszi tovább az embert :D.)

    Ajánlom mindenkinek Berczkei
    Az erény természete - Önzetlenség, együttműködés, nagylelkűség című könyvét, amiben azt az evolúciós magatartást tárgyalja, hogy miért vállalnak egyes emberek/csoportok több gyereket, míg mások nem.
    Nem sikerült ezek szerint valami jól az új névválasztásom, mert senki nem ismerte még eddig fel, hogy a régi Anke vagyok. :)

  • 2010.05.14 03:38:42másutt

    Anke-tto
    nagyon sokat valtozott a velemenyem az elmult 2 evben errol. a gyerekem most 2,5.
    en ugy vettem eszre, hogy gyakran az ANYA igenyli jobban, hogy egy 2 eves feletti gyerekkel "otthon uljon".
    sok gyerek nagyon nagyon jol elvan "tarsasagban" 1,5 ev utan, bizony igenyli is azt, van, aki meg elotte is.
    Most a napjaimat gyerekek kozott toltom, a lanyom szinte minden kis tarsa mar valamilyen bolcsiben van heti 2-4 napot (reggeltol delutanig). itt az UK-ban szinte en vagyok az egyetlen egy nagyon nagy gyerekes ismerettsegi korben (jatszohaz, ismerosok, tucatjaval), aki "csak" otthon van. es oszinten, nem erzem ugy, hogy lathato "bajuk" lenne ettol: sot, szerintem sokkal jobban fejlodnek, mint az enyem, aki szinte minden percet velem tolti.
    PONT azert, mert nincs mas segitseg, es CSAK az en hangomat hallja, egyszemelyes orzocsapat vagyok. :)
    ra kellett hogy jojjek, hogy akarmekkora pofam volt par eve, bizony az a gyerek is nagyon jol elvan, akit 6 honaposan bolcsibe raktak. jol eszik, alszik, imadja a szuleit, szepen beszel.... es TELE van veluk a vilag.

    szemelyes velemeny, nem tudomanyos.

    sokat olvastam errol mostansag, es mindenutt azt latom, hogy egy JO bolcsi, vagy szereto hely nem "teszi tonkre" a gyereket, semmilyen szinten.
    szet kell valasztanunk a MI igenyunket ("a délutánokat semmi pénzért nem tölteném nélküle addig") es erzeseinket a gyereketol.... ez van.

    egyebkent a TE soraidat en is irhattam volna 2 eve. :D

  • 2010.05.14 03:53:03másutt

    egyebent mielott barki azt hnne, hogy azt terjesztem, hogy mindenki huzzon vissza dolgozni a 6 hetes gyerek mellol, mint az ameriakiak, vagy a 6 honapos mellol, mint a legtobb Ny-Europai... en csak azt mondom, hogy ha csak azok szulnenek a vilagon, akik MINDEN gyerek utan ki tudnak venni 3 evet (mert az ugy jo nekik, v. a gyereknek)... akor kihalna az emberiseg.
    es meg mindig nem sikerult bebizonyitani, hogy a mi generacionk, akikkel otthon ultek a mamak evekig, sokkal jobban jart volna hosszu tavon, barmilyen teren, mint az 1000 km-rel arrebb felnott generacio, akiknek a mamaja nem.

    Tunde is itt irta a cikkeket par nappal a szules utan. lehet, hogy o sem szulte volna a 3.-at, ha ez nem lehetett volna igy... ki tudja.

    Ha valaki tenyleg minden gyerek utan nem dolgozik 3 evet, akkor 2-nel 3-nal tobb tenyleg luxus, lehet... de nem muszaj, hogy az legyen.

  • 2010.05.14 07:23:19kertedi

    Ez fura, csak olyan nőkről esik szó, akik nem hagyják a férjüket érvényesülni, olyan férjekről meg nem, aki szerint a gyerek a nő dolga, a férfi egyetlen feladata a fürdetés, azt is megpróbálja sunyiban átpasszolni, ugyanis nem ő van otthon a gyerekkel, hanem főállásban az anya. Ez annyira rendhagyó eset volna? Vagy csak mintaférjek léteznek?

  • 2010.05.14 08:28:59cat a

    kertedi azoktól szoktak elválni DDDDD

  • 2010.05.14 09:13:38Rosa Rugosa

    Én meg annyira bírom ezt, amikor az egyenjogúság zászlaja alatt mindenféle könnyű (de unalmas) házimunkára akarják rávenni a férjeket. Nekem sikerült meglátnom a másik oldalt, 1 évig férj nélkül.
    Miután Józsi lekaszálta a fél hektár szénát, én önszorgalomból -meg tudom csinálni- behordtam utánfutóval. Felpakol, fuvar, otthon lepakol. Egy teljes napom ment rá, a végén már úgy voltam vele, ha valamelyik ló csúnyán néz, elvágom a torkát. Elfáradtam, mint a kutya, pedig nem vagyok egy erőtlen típus. Aztán elromlott a szennyvízszivattyú, amit a férjem 1 óra alatt megszerel, hát nekem esélytelen volt. A lovak kirúgták a két istálló közti válaszfalat, nem tudtam vele mit csinálni. Nálunk mindig vannak ilyenek, nem olyan az életünk, hogy késő délután hazaérünk és az a legnagyobb gondunk, hogy elvi kérdést csináljunk abból, ki nyomja meg a mosogatógép gombját.
    Szóval ennek fényében én mosok, főzök, takarítok, gyerekre vigyázok és dolgozom, a férjem meg sokat dolgozik és a többi munkát csinálja.
    Azt hiszem hosszú távon ártana a családi kasszának, ha esélyegyenlőségi alapon megcserélnénk a férfi és női házimunkákat.:)

  • 2010.05.14 09:56:08Bazsarozsa

    RR, ettől más a panel vagy a tényleges mezőgazdasági stb. meló, asszem le is írtam posztban a minap...

    másutt, azért nem mindegy hogy itthon írsz cikket, elemzést, oktatsz vagy bármi más. Ezt. pl. én is megcsinálom anélkül hogy riasztóan a kölykök rovására menne, de ha holnaptól vissza kéne állnom a 8+2 óra távollétre mint azelőtt, akkor az merénylet volna a kicsik ellen. Nem is szólva arról, hogy lehet van aki fej a vonaton, én a kocsiban azonban nem. Kétéves korában a nagyi, aki itthon volt vele, vitte zenés játszóházba etc a gyereket, mondjuk heti 1-2 alkalommal, 2-3 órára maximum. Nem ugyanaz, mintha bevágtam volna reggel 8-kor a bölcsibe (ahol lassan húszas létszámok lesznek, a mi ovinkban egy csoportban jövőre HUSZONKILENCEN lesznek!!!) és érte megyek este hatkor. Magyarországon az a szörnyű, hogy átmenet a teljes otthonlét és a napi tíz óra távollét közt nem sokaknak adatik meg.

  • 2010.05.14 10:14:59Rosa Rugosa

    Jó, csak azért írtam, hogy olyan könnyű általánosságokban beszélni, mert mindenkinek más az élete.

    Egyébként meg az is furcsa, hogy pl. a férjemnek olyan a munkája, hogy ott nincs olyan opció, hogy elmész fél 4-kor a gyerekért az oviba, egyszerűen nincs olyan.
    Ha most nekem is ilyen munkám lenne, valószínűleg egy gyerekünk sem lenne.
    Szerencsére nekem nem ilyen
    és én a magam részéről teljesen kényelmesnek találom ezt az itthon dolgozós, gyerekezős létet, biztos semmi baja nem lenne a gyerekeknek, ha reggel 6-kor már az oviban, iskolában lennének, de én biza nem tartom rossz dolognak, hogy szépen reggel felkelünk, kis kakaó, kávé, beszélgetünk, uzsonna csomagolás, aztán nem a féléber 1 és 2 éves gyerek rángatása a 6,40-es buszra félálomban öltöztetve (volt ilyen is), hanem még egy kis játék, 8-ra beérünk az oviba... lehet ennek gyakorlati haszna nem túl sok van, de ezt nem úgy hívják, hogy stresszes reggeli kapkodás és szerintem tök jó.

  • 2010.05.14 10:42:41másutt

    Bazsarozsa
    en ertelek, mert az en ANNO allasom sem osszeegyeztetheto.
    a magyarorszagi problema nem csak az, hogy nincsen atmenet a teljes munkaideju (azoknak, akiknek karrierjuk volt) gurizes es az otthon ucsi kozott.
    hanem az is, hogy egy 3X-es nonek (vagy ferfinak!) eleg nehez szakmat, teruletet valtani... es egy olyanba atmenni, ahol lehetseges lenne egy 2-4 gyerekes gardat eltartani ES rajuk vigyazni.
    masutt vannak ismeroseim, akik otthonrol sutivallalkozasba kezdtek (2 ilyen) es megelnek belole, vagy "internetes" biznisz, vagy maganbolcsi.
    ami nekem kellene (olyan melo, ami heti 2-3 nap csak), az is ritka, mint a feher hollo.
    otthon ez nehezebb.

  • 2010.05.14 11:17:34Vakmacska

    És én még szeretem is a szakmámat, a szakterületeimet, a cégemet, szeretek a kollégákkal együtt dolgozni, a szakterületben van fantázia sztem a következő tíz évben is, de bizony aggódom, hogy fog a logisztika menni majd, hogy mindenki úgy legyen elégedett az eredménnyel, hogy ne legyek kiégett, hisztis mosogatórongy a végére.

  • 2010.05.14 11:38:49rath.dinen

    "Az ún. női munkák jó része ugyanis rendszeres, repetitív (sok esetben napi ) , míg pl. a szög beütése, vagy fűnyírás sokkal ritkábban van."

    Jézusom, mintha a saját 5 évvel ezelőtti szövegemet hallanám vissza magnóról :-) Szerintem ezért irritál annyira tildy, mert azt vágja a pofámba, amilyen voltam, és azóta rájöttem, hogy mégse voltam olyan okos és ügyeske :-)))

    Azt kéne végre észrevenni, hogy egy normális családban a pasi nem csak a szögeket veri be. Akkor sem, ha nincs lovuk, mint Rosáéknak. Persze ha a pasi egész nap a seggét mereszti, az más, de ha nem mereszti, akkor nem kéne az ő hozzájárulását a család életéhet évente egyszeri szögbeverésként feltüntetni.

    Az meg, hogy előre sejthető, hogy mennyire lesz a pasi házias, kb olyan, mintha a pasik azt javasolnák egymásnak, hogy olyan nőt kell elvenni, aki nem hízik el 40 évesen :-))

  • 2010.05.14 11:51:52másutt

    "Az meg, hogy előre sejthető, hogy mennyire lesz a pasi házias, kb olyan, mintha a pasik azt javasolnák egymásnak, hogy olyan nőt kell elvenni, aki nem hízik el 40 évesen :-))"
    :DDDD
    nagyon igaz.

  • 2010.05.14 12:08:31szövetszöcske

    Szerintem lehet akár írásba foglalt szerződést is kötni a házimunkák és a gyereknevelés felosztásáról, vagy letetni a másikkal a véreres nagy esküt, ha nem smakkol a csillagok állása akkor lófaszt sem ér, símán átcsúszhat a nő nyakába a 95%, úgy is, hogy látszatra az összes otthon tevékenység fel van osztva.

    Egyébként hapsiként az a legjobb, hogy karácsonyfaként megpakolt babakocsival közlekedni utcán nem szánalmas és sablonos papírforma, hanem menő. Pedig ugyanaz a jelenet mint egy nőnél, mégis más a fílingje:
    (hasonlóan, mint ha egy nő kezében üvölt a gyerek az utcán, akkor átlaghelóta járókelő háborog magában, hogy mér nem kussoltatja már el a zannya, míg ha hapsit lát síró gyerekkel küzdeni, akkor ez aztán az élhapsi, milyen jól nyomja a gyerekezést)

  • 2010.05.14 12:23:02borzlány

    Nálunk még csak egy gyerek, akivel 3 héttel ezelőttig itthon voltam, lakásban kupi (nem ÁNTSZ-riadó szinten), én kiakadva a monotonitástól, férj kiakadva a kupitól és a saját munkája nemszeretésétől.
    Aztán jött a lehetőség és gondoltunk egy nagyot, szerepcsere. Én járok el reggel dolgozni normálisan felöltözve, férj meg főzi az ebédet és hordja a játszóra a fiát. Egyelőre működik, homlokok kisimulva, gyerek is bírni látszik, és még a rend is nagyobb itthon :))
    Már csak attól kell tartanom, hogy férjet levadássza egy vérmes játszótéri anyuka :D

    És évekkel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egyszer ez lesz a felállás. Se azt, hogy ennyire megvisel a hosszú távú itthonlét, se azt, hogy életem párja ilyen jól menedzseli a gyerek körüli teendőket. Szóval mint mindenhez az életben, ehhez is kell a szerencse, túrót se ér az előzetes tervezés és megfontolás, ha nem smakkol a csillagok állása, mint fentebb szövetszöcske mondá.

  • 2010.05.14 13:10:37Rosa Rugosa

    borzlány
    Szerintem ez teljesen normális és rugalmas hozzáállás. Szerintem az a lényeg, hogy egy adott helyzetben mindenkinek a lehető legjobb legyen, mindenféle kötelező megfelelési kényszer nélkül.

  • 2010.05.14 13:27:30szövetszöcske

    Azért ez a sztori, ha mégsem jön a nagy lehetőség, végződhetett volna simán úgy is, hogy te továbbra is maradsz otthon, a férjed meg továbbra is rühelli a munkáját, aztán esténként meg beszóltok egymásnak jól, és még mindig ez a lehető legjobb, amit a szituációból ki lehet hozni...
    A jó döntés meghozatalához előbb mindig valódi döntési helyzet kell.

  • 2010.05.14 14:19:28másutt

    szocsk: hu de sok ilyen van! sajnos.

  • 2010.05.14 14:57:38tildy:)

    2010.05.14 11:38:49rath.dinen:
    Lehetseges.

    Jomagam nem szeretem a nokre rahuzott szerepeket, nem tudom mennyire tudatosan , vagy akaratosan , de probalok kibujni alola, HA kotelezo jellegu.

    Az mas teszta, ha ahhoz van epp kedvem. De belekenyszeritve ne legyek se a haztartas vitelebe, se a mosogatas, takaritas, bevasarlas stb dolgokba, csak azert mert semmi nem lifeg a labam kozt :D

  • 2010.05.14 15:38:15rath.dinen

    most ez elveszett???

  • 2010.05.14 15:42:23rath.dinen

    Igen :-(

    Akkor rövidebben: szóval nálam nagyobb feministát az egyetemen keresve se lehetett volna találni. A szakdolgozatom témája is az volt, hogy lerántottam a leplet a hímsovén nyugati társadalomról, ami a szakdolimban minden volt, csak tisztes úrileány nem. Hittem abban, hogy a biológia és az ösztönvilág nem számít, mindent intellektuálisan kell és lehet is megközelíteni.

    Aztán a terhesség és a gyerekvállalás rádöbbentett, milyen fontos a biológia és mennyi késztetésünk van, amit intellektuálisan nem lehet felfogni vagy kezelni. Szövetségre léptem egy pasival, empatikus vagyok vele stb. Most már gender mainstreaming párti vagyok, szóval nem a nőket szeretném a pasikkal szembe állítani, hanem egy olyan világot, ahol nőnek is meg pasinak is jó lenni.

  • 2010.05.14 15:52:30rath.dinen

    Vagy vegyük azt a példát: bele vagyok kényszerítve abba, hogy vigyem a háztartást, csak mert nem lifeg semmi a lábam között?

    Közvetlenül nem, soha nem mondta a pasim, hogy kisanyám, ez női munka. Hétvégén ő is takarít, bevásárol, szívesen segít a főzésben vagy terelgeti a gyerekeket.

    Ugyanakkor ÉN VAGYOK OTTHON. Nyilván nekem van időm vásárolni, főzni, mosni, mosogatni, esetleg takarítani. Én is vagyok a motiváltabb, mert a férjem legfeljebb kiszalad enni valamit munka közben, de ha én nem főzök, nem tudok mit enni (meg a gyerekek se), ha nem mosogatok, nekem nincs poharam, én kerülgetem a koszt stb.

    És miért én vagyok otthon? Hát azért, mert az én ösztöneim diktálják ordítva, hogy látni akarom, amikor először megfordul, amikor először lép, hallani az első szót, első mondatot. Nem akarom másra bízni, amíg pici. Ha muszáj lenne, megtenném, de szenvednék. (A nagynéném a mai napig emlegeti, milyen nehéz volt a csecsemő lányát bölcsibe adni).

    És ez a késztetés sokkal erősebb, mint az a vágy, hogy csak mert nő vagyok, ne kelljen háztartást vezetnem.

    Amíg nem volt gyerekem, nem számoltam ezekkel a késztetésekkel. Bennünk is felmerült, hogy a pasim megy gyesre, mert akkor én kerestem többet. A második gyereknél már nem merült fel. :-)

    Szóval a te terveid kicsit olyanok, mint a terepasztalon megtervezett csaták, ahol nem veszik figyelembe, hogy miyen az időjárás, milyen a hadseregben a hangulat, hogy hétköznapra vagy karácsony napjára esik-e az ütközet.... Papíron működik a dolog, de az életben van egy csomó más tényező is.

  • 2010.05.14 15:59:51tildy:)

    rath.dinen: ezt irod:
    "Hát azért, mert az én ösztöneim diktálják ordítva, hogy látni akarom, amikor először megfordul, amikor először lép, hallani az első szót, első mondatot."

    Apukak osztonei nem diktaljak ezt?

    Mondjuk nalunk masabb a szitu. Bar nincs meg gyerek, de parom munkaja lesz mindig is inkabb olyan, hogy o van otthon . Vasarlas , mosogatas, mosas is kozos tobbnyire:)

  • 2010.05.14 16:12:16rath.dinen

    tildy: szerintem az apukák ösztöneiben az van benne, hogy keresni kell egy nőt, akiben 100%-ig meg lehet bízni, és akkor rá lehet bízni a gyereket.

    Meg lehet figyelni, hogy a legtöbb nő a gyerekéről hogy gondoskodik: állandó figyelem, fizikai szükségletek ellátása, gyöngédség, vigasztalás. Amikor először hagyod a gyereket másra, rémképek jelennek meg a fejedben, hogy a gyereket fizikai bántalom éri, megfullad, leesik, meghal. Mentőt vizionálsz a ház elé. Ez szerintem tök normális dolog, a génjeink diktálják, belénk van égetve, hogy ha a csecsemő nincs velünk, akkor nagy baj van. Én, ha másik szobában van a gyerek, időnként bekukkantok megnézni, hogy lélegzik-e, és más nőktől is ezt látom: szerinted ez normális dolog racionálisan? Mert azért mitől halna meg egy gyerek a totál biztonságos kiságyban? Szerintem ezeket az ösztöneink diktálják.

    Tapasztalatom szerint a pasik, amikor otthon hagyják a gyerekeiket , nem vizionálnak mentőt, eszükbe se jut, hogy anyuka leejti mmajd a kicsit vagy véletlenül belefojtja a fürdővízbe. Nem rohangálnak a másik szobába nézni, hogy lélegzik-e. Az ő ösztöneik azt diktálják, hogy a lehető legnagyobb biztonságban van a gyerek az anyjával (hiszen az anyába vannak beleépítve ezek a beteges óvó-védő ösztönök). Sokkal durvább, vadabb, veszélyesebb játékokat játszik a gyerekkel és sokkal kreatívabb velük. Pl ez utóbbit nagyon fájdalmas volt észrevennem, mindig azt hittem, hogy baromi kreatív vagyok, de nem :-)

    Ettől függetlenül a pasi is tökéletesen el tudja látni a gyerekét, csak szerintem ők sokkal könnyebben bízzák másra.

  • 2010.05.14 16:35:37Puszpanya

    "Hát azért, mert az én ösztöneim diktálják ordítva, hogy látni akarom, amikor először megfordul, amikor először lép, hallani az első szót, első mondatot."

    Apukak osztonei nem diktaljak ezt? "

    De igen. Épp ezért, amikor a lányom 7végén Apával van, (7közben már alszik, mikor hazaér)
    és Apa felfedezi, h jé ez a gyerek ezt meg azt csinálja, így meg úgy fordul, nem úgy megyek be, h oh, ez semmi, ha látnád, miket csinál még! Hanem én is gyönyörködöm egyet. Ilyenkor Apa nagyon boldog, h mégsem maradt le semmiről. Tudom, h részben átverés, de nincs szívem megfosztani az "első" élményétől. S csak reménykedni tudok benne, h mikor elindul, mind a ketten itthon leszünk. S bizony mikor kint vagyok a konyhában, és elvileg nem hallom, hallom ám, h mondja neki: Apa, apa... :D Nagyon drukkolok, h ez legyen a leányzó első szava... :D

  • 2010.05.14 16:49:01rath.dinen

    Puszpanya: nem mondtam, hogy a pasik nem imádják a gyerekeiket :-)

    De hány olyan pasit ismertek, aki 50 fölött is emlegeti, milyen nehéz volt reggelente másra bíznia a 4 hónapos gyerekét? És hány nőt hasonló sztorival?

  • 2010.05.14 16:50:31rath.dinen

    Az én gyerekem hamarabb mondta, hogy apa, mint hogy anya. De mindketten messze a vau-vau, hinna (hinta) meg a dada(labda) mögött jöttünk. Az "anya" olyan későn, hogy az szinte már futottak még kategória.

  • 2010.05.14 16:59:43Puszpanya

    :d Az anyai ösztön sajna nem racionális. Pedig a gyerek előtt azt hittem, h az. Míg én szenvedek egy csomó dolgon a gyerekkel kapcsolatosan, Apa elintézi annyival, h így kell lennie. De ettől még szereti a prücsköt annyira, mint én. De ő pl. gond nélkül vinné bölcsibe, ha muszáj lenne, míg én "belehalnék". :D

  • 2010.05.14 17:02:28tildy:)

    ERdekes amit mondtok, anyum is ilyen volt, mikor fosulira mentem , ott is sirt, jajj mi lesz velem, mi lesz velem. Mi lenne, semmi....
    Sosem ertettem ezt a tulaggodast, remelem nem leszek ilyen ....

  • 2010.05.14 19:02:31Anke-tto

    2010.05.14 16:50:31 rath.dinen
    Nem értek hozzá, de úgy vélem, hogy ez inkább nyelvészeti kérdés, hogy az "anya" szót miért mondja később. Ha például "mam"-nak vagy "mama"-nak, "meme"-nek, "maemae"-nek, "moamoa"-nek, "mömö"-nek stb. neveznéd magad a gyerek előtt, akkor nem kellene az elég nehezen kiejthető "ny" betűvel küzdenie és a te megszólításod lenne az első szava, gondolom nem véletlen, hogy a legtöbb nyelvben a legegyszerűbben kiejthető hangkombináció az édesanya megnevezése.

  • 2010.05.14 19:20:43madz

    hát ja. a 'mama' egyszerű nyelvgyakorlás a gyerek részéről, azért lett ez az anyák megnevezése, hogy legyen egy kis sikerélményük :D (ha pl 'rarra' lenne, akkor elég nagy gáz lenne, kb hat évig nem tudna hívni a gyerek...). az 'apa' azért könnyebb, mint az 'anya', merhogy a p könnyebb, mint az ny. a gyerek látja, hogyan kell képezni.
    igen, ft, húzhatod a strigulát :D

  • 2010.05.14 19:24:25Anke-tto

    2010.05.14 03:38:42 másutt

    nem pontosan jött át, amit mondani akartam,
    - terhesen - még az elején - úgy gondoltam, hogy bármikor vissza lehet menni dolgozni,
    - a terhesség vége felé és úgy kb. 11 hónapos koráig úgy gondoltam, hogy minden percet vele töltenék,
    - most 14 hónapos, és úgy gondolom, hogy nagy szüksége van a gyerektársaságra - vagyis az önző anyaságomat háttérbe szorítva :), a gyerek igényeit nézve - fokozatosan beadnám délelőtti bölcsibe, először két nap egy héten, majd három napra, az ovi előtt esetleg már egy-egy egész napra is.
    A délutánokat viszont azért nem támogatom, mert egyrészt most úgy tűnik, hogy nem bírja feldolgozni a délelőtti élményeket, másrészt ahhoz például, hogy otthon zenét "tanuljon", leüljünk énekelni, vagy a zongora mellett figyelje a klimpírozást és hagyjam próbálkozni, vagy furulyázást hallgassa, vagy velem együtt táncoljon, vagy lássa, ahogy gyakorlok, már nem lehet délután öt után csinálni, az már a gyerek részéről ebben a kis korban a leeresztés ideje, a hétvége pedig erre nem elég. És ebben nem a zene, a tánc a lényeg, mert lehetne ez akár a lóápolás is, hanem az, hogy rendszeresen lássa a szülei mintáját, hogy az eredményhez rendszeres gyakorlás és kitartás kell és munkával jár, ezt a mintát a legjobb bölcsi (és ovi) sem pótolhatja.

  • 2010.05.14 20:29:38Felicitasz

    Rath, itt bólogattam miközben olvastalak :-) Elég hasonló utat jártunk be, és szerintem a férjem is nagyon egyet fog érteni a következtetéseiddel is, amikor majd idejön olvasni.
    "az apukák ösztöneiben az van benne, hogy keresni kell egy nőt, akiben 100%-ig meg lehet bízni, és akkor rá lehet bízni a gyereket." Ez például már így ahogy van, elhangzott nálunk egy beszélgetésben :-)

  • 2010.05.14 20:39:54Vérkönyvtáros

    2010.05.14 16:12:16rath.dinen,

    igen, igen. A férjem teljes nyugiban hagyja hátra a gyerekeket, betegen is - velem. De ha a bébiszitter van itt, akkor aggódik.
    Én az első bébiszitteres eltávom alatt telefonáltam párat, aztán kevesebbet, most meg már csak akkor és csak 1x, ha tovább kell lennem: akár betegek, akár nem.
    Egyébként én az apjukkal is úgy hagyom itt őket, h minden rendben lesz ;)

  • 2010.05.14 20:39:58tirza

    tildy,

    sok mindenben igazad van amikor arról írsz, hogy az édesapák nagyon sok esetben nem veszik ki eléggé a részüket a feladatokban egy családban. DE - hidd el, még abban az esetben is ha kiveszik (a férjem itthon ugyanannyit dolgozik mint én, háztartásban, gyerekekkel, több hétre el tudja látni egyedül a kettőt ha nem vagyok itthon) az édesanyák nem lesznek munka és gyerekek mellett túlzottan kipihentek. sőt :)

    egyébként meg nem nagyon értem azt, hogy hogyan ne lehetne tudni, hogy egy férfi (vagy egy nő) mennyire veszi majd ki a részét az otthoni munkákban. ez gyerek előtt is látszik, aki előtte sem csinált sokat, utána sem fog, aki meg előtte is - no azt utána le lehet szoktatni erről :) de nem muszáj.

  • 2010.05.15 08:22:57Brumibaby

    2010.05.14 16:50:31rath.dinen

    Az én lányom, amikor első szavait mondta, minden ember "baba", minden állat "kuta" és kivétel nélkül minden tárgy "kaka" volt, és ezt lelkesen hangoztatta is. Amikor felnőttkorú unokatesója meghallotta, aezt dörmögte: "nem irigylem a jövőbeli barátodat, ha mindig mindent így fogsz fikázni..."

  • 2010.05.16 18:18:53kriszi

    Hááááát, a lányom első szava az volt, hogy "cici" *pirul*

    A fiamé meg hogy "henne" (= anya). Megoldják ők, ha nagyon akarják :)

  • 2010.05.16 19:18:21tildy:)

    Egyik ismerősöm jelnyelvezik a kb 1 éves gyerekkel, aki még beszélni nem tud, de eljelelni már el tudja sok esetben, hogy mit szeretne.

  • 2010.05.16 20:05:28farkasokkal tancolo

    Hát én nem tudom, hogy szerencsés dolog e ez a jelelés egy beszélni még nem tudó gyerekkel, hiszen ha el tudja jeleni azt, hogy mit akar, ugyan mi predesztinálja a beszédre?

  • 2010.05.16 20:15:17madz

    ez a gyerekjelbeszéd most nagyon trendi, és van benne valami tényleg, mert elég frusztráló a gyereknek, ha agyban már ott van, hogy elmondana valamit, de beszélni még nem tud. annyira meg nem komplex a dolog, hogy a beszédfejlődést hátráltatná, mert azért olyan sok jel nincs. viszont kicsit túlhájpolták a dolgot szerintem, nekünk 10ezerért ajánlottak ilyen tanfolyamot, közben meg otthon a gyerek saját maga gyártott igen jól használható jeleket ingyen :)

  • 2010.05.16 20:17:33tildy:)

    alap dolgokat megtanul eljelelni, komolyabb dolgokra már ott lesz szöveg a későbbiekben.
    Amúgy neten találsz videókat róla, meg leírásokat, semelyik gyerek nem ragadt bele a jelelésbe, megtanultak beszélni. Nem mai technika már...
    baby signing néven sok infó van róla, sőt elvileg a beszédet is segíti.

  • 2010.05.16 20:20:30tildy:)

    madz: én ismerősnél láttam, aki főképp internetről tanulta , meg könyvekből. És működik. Gyerek hangokat már kiad, de ha éhes, vagy szomjas azt már jelzi , igen egyszerű jelekkel ...
    Nem a hypeot kell nézni, hanem hogy működik-e. És totál jó az is amit te leírsz, hogy otthon a gyerek saját maga is kialakíthat ilyesmit.

  • 2010.05.16 21:11:28madz

    tildy, hiszen épp ezt mondom, nálunk is működött, mert kitaláltunk saját jeleket, de nagyon sok embert nagyon sok pénzre le tudnak ilyenekkel húzni.

  • 2010.05.16 22:10:42tildy:)

    azt húzzák le szerintem, aki nem elég tájékozott. Viszont manapság már elég jól lehet informálódni: többek közt az interneten is.

    Nálatok miylen jeleket talált ki a gyerek? Én csak a tejcsi, meg a kutya jelét tudom, egyelőre.

1 | 2 | 3 | 4 | 5

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta