Egy százalék nem kerül semmibe, de sokaknak segít

Közeledik az adóbevallás benyújtásának határideje, vagyis május 20 - már ami a személyi jövedelemadó bevallását illeti. Jó magyar szokás szerint a legtöbben az utolsó pillanatban készítik el, így talán még nem késtem el, hogy felhívjam a figyelmet egy fontos lehetőségre: az adó 1 százalékának felajánlására. És egy jó hír azoknak, akik már leadták a bevallást, de nem rendelkeztek az 1 százalékról: május 20-ig még ők is leadhatják a rendelkező nyilatkozatokat az APEH-hez! Kinek adjuk az egy százalékunkat?

De mi is ez az 1 százalék ?

2006 óta adónk 1 százalékát felajánlhatjuk egy általunk preferált civil szervezetnek. 2007-től már adónk kétszer 1 százalékáról rendelkezhetünk, ebből az egyiket egy civil szervezetnek (alapítványnak, egyesületnek), a másikat valamely egyháznak ajánlhatjuk fel. Aki nem szeretne egyházat támogatni, a második 1 százalékot valamely kiemelt költségvetési előirányzat javára is adhatja (ez az idén A gyermekszegénység elleni program támogatása feladatai illetve a Nemzeti Tehetség Program feladatai).

Miért fontos?

A civil szervezetek és egyházak finanszírozásában fontos szerepet játszanak az 1 százalékos felajánlások. A nemkellhos.hu adatai szerint 2009-ben több mint 10 milliárd forint jött össze a civileknek felajánlható 1 százalékokból. Közel 1,7 millió felajánlás érkezett civil szervezet, és 1,1 millió valamely egyház vagy költségvetési előirányzat javára. Összesen mintegy 29 ezer civil szervezetet jelöltek meg kedvezményezettként. Átlagosan 5950 forintot ér egy felajánlás. Ráadásul minden, civil szervezetnek felajánlott forint után egy másik forint kerül egy közös alapba, amelyből aztán a Nemzeti Civil Alapprogramon keresztül minden civil szervezet szabadon pályázhat.

Ez a jótékonyságnak az egyik legegyszerűbb formája. Nem kerül pénzbe, de ha nem rendelkezünk, akkor ez az összeg az államkasszába kerül, így viszont mi dönthetjük el, hogy kit támogatunk. A Napi Gazdaság adatai szerint mégis csak az összes bevalló 36,7 százaléka, az adót is fizetők 44 százaléka rendelkezett adója egy százalékáról tavaly.

Kinek adhatjuk?

A civil szervezeteknek ma már se szeri, se száma. Számomra mindig okoz némi dilemmát, hogy kinek adjam azt az 1 százalékot, hiszen annyi jó cél van. Nem akarok reklámozni senkit, csak néhány tippet adni itt, hogy milyen lehetőségek vannak.

Sokan – például személyes érintettségből – már régen tudják, kinek adják az 1 százalékot. Kézenfekvő, hogy a gyerek iskolája kapja, vagy a kórház, ahol tavaly összerakták a törött bokánkat. A legtöbb iskolának, óvodának, kollégiumnak van alapítványa, sőt, sportegyesületnek is lehet adni. Ugyanígy a kórházaknak (sőt egyes kórházi osztályoknak is) van olyan alapítványa, amely fogad 1százalékot. Erről az adott intézményben érdemes tájékozódni. Vagy ott az az alapítvány, ahova a szomszéd kisfiút hordták, és milyen jól helyrejött a mozgása, vagy akik Kati néninek segítettek, amikor kiderült, hogy cukorbeteg.

Teljes tanácstalanság esetén is biztosan sokaknak eszébe jut a Vöröskereszt, a Baptista Szeretetszolgálat vagy a máltaiak.

Ha nincs semmilyen ötlete az embernek, érdemes elgondolkozni, milyen célt támogatnánk szívesen. A nonprofit.hu oldalán található  kereső segítségével könnyen megtalálhatjuk az általunk támogatni kívánt szervezetet. Lehet adni pl. tudományos célra vagy ismeretterjesztésre (pl. a Magyar Madártani Egyesületnek vagy a Földrajzi Társaságnak), művészeti és kulturális célra (pl. Ezredvég Alapítvány, Krétakör színház). Népszerűek az állatvédő szervezetek (pl. Noé Állatotthon, Madárkórház). A legtöbbet talán mégis a betegeket, beteg vagy sérült gyerekeket támogató szervezetekről hallani, plakátjaikon, kampányaikban megrázó fotókat közölnek éhes, szenvedő apróságokról, kemoterápiától kopasz gyerekekről, kicsi koraszülöttekről. Itt is vannak kisebb és nagyobb szervezetek, az egészen általánostól a nagyon speciális célúakig (pl. fenilketonúriás gyerekek támogatása vagy siketvakok).

Én inkább a kisebb és speciális célokat támogatom szívesen. Sajnos minél kisebb egy alapítvány, annál kevesebb a pénze a kampányra. Pedig ők is fontos munkát végeznek. Személy szerint nagyon fontosnak tartom pl. a vakvezető kutyák képzését vagy az állatasszisztált terápiákat. Évekkel ezelőtt láttam egy riportot a TV-ben az ESZTER Ambulanciáról, amely erőszakos szexuális támadást elszenvedettek rehabilitációjával foglalkozik. Egyetemre menet gyakran láttam a női klinika előtt parkolni a Cerny Alapítvány neonrózsaszínre pingált koraszülöttmentőjét. Aztán ott vannak a Bohócdoktorok (bár róluk mostanában több szó esik) vagy az anyaotthonok. Lehet támogatni meddő párokat, örökbefogadás segítését, szexuális felvilágosítást, Csaba testvért és az árvákat, beteg gyerekek táboroztatását vagy a haldoklók kísérést.

Hogyan?

A rendelkező nyilatkozat az adóbevallás része. Ha magunk készítjük a bevallást, az APEH-től kapott csomagban taláható 0953-D lapot kell kitölteni. Ha elektronikusan készítjük és adjuk le az APEH honlapjáról letölthető programmal, ott is a nyomtatvány része. Az egyház vagy kiemelt költségvetési előirányzat négyjegyű technikai számát kell az egyik nyilatkozatra írni, a számok megtalálhatók a bevallási csomagban vagy az APEH honlapján. A másik nyilatkozatra egy alapítvány, egyesület 11 jegyű adószáma kerüljön.

Amennyiben adóhatósági adómegállapítás kértünk, vagy a munkáltató  készítette a bevallást, a kitöltött nyilatkozatokat lezárt borítékben a munkáltatóhoz kell(ett) eljuttatni, ő továbbítja az APEH-hez. Ha ezt elmulasztottuk, május 20-ig lezárt borítékban be lehet nyújtani az adóhatósághoz. A borítékra rá kell írni az adóazonosító jelet.

Szóval: még nem késő. Annyi jó cél van, amit lehet támogatni. Csak akarni kell.

Verity777

Vakmacska kiegészítései:

Ha valami „felnőttebb”, de speciálisan női célokat támogató szervezetet keresel, választhatod a női vállalkozókat képző és támogató SEED Alapítványt (ingyenes kurzusaik már sok nőt segítettek a sikeres vállalkozás-indításban), vagy a Női Karrierfejlesztő Szövetséget és hasonló, a nőket az üzleti életben támogató szervezeteket.

Ha pedig a gyerek szereti az állatkertet, a bábszínházat, van kedvenc múzeuma (a miénknek például a Természettudományi, a fiú cimboráknak a Közlekedési), vagy órákig lóg esős délutánokon az Egyszervolton és a mese.tv-n (ahol ingyen nézné jövőre is a Vízipókot), akkor ezek mind támogathatóak az 1 százalékkal.

A környezetvédelmi célok is nagyon fontosak lehetnek és a legtöbb gyerek a felnőtteknél fogékonyabb is rájuk – számos alapítvány támogatja a biciklizést, a környezetvédelmi oktatást-felvilágosítást, az újrahasznosítást. Ha pedig szülni készülünk, lehet, a szülészetnek is van alapítványa, amely a bababarát kórház céljait támogatja (az Istvánban ilyen a Boldog Születésért Alapítvány), de szintén támogatható a szoptatási tanácsadók munkája, vagy a legtöbb elismert korai fejlesztéssel, gyógytornával foglalkozó szervezet (ne legyen rájuk szükségünk, de milyen jó, hogy vannak, ha mégis).

Ha pedig az élet árnyékos oldalát könnyítenénk meg - az életből való méltósággal távozást tűzte ki céljául a Hospice, más alapítványok, iskolák, támogató szervezetek pedig azokat a gyerekeket-családokat segítik, akik nagyon nem úgy élnek, ahogy mi, átlag Poronty-olvasók – ahol nincs ünnepi ebéd, születésnap, gyerekszoba, meleg cipő és fűtés. Egy százalék ott is egy (fontos) lépés lehet előre, egy élhetőbb élet felé.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek