A skót bölcsik horror összegbe kerülnek

Sokszor olvastam már, hogy Magyarországon milyen nehéz bekerülni egy-egy bölcsibe, óvodába. Skóciában is telt ház van mindben, hosszú várólisták vannak, ráadásul itt kemény összegeket elkérnek a gyerekek után.

Amikor a lányom megszületett, azt mondta a védőnő, hogy ajánlatos minél hamarabb várólistára tenni a nevét, ha szeretnénk, hogy bejusson. Mivel úgy gondoltuk, majd csak nagyobb korában fogjuk nursery-be adni (5 éves korukig járnak nursery-be a gyerekek, féléves kortól veszik fel őket), nem foglalkoztunk vele. Nemrég azonban kiderült, felvettek egy masters szakra egyetemre, így kell keresni egy megoldást, ami mindannyiunknak jó.

Többféle lehetőség van.

Van ugye a jól ismert babysitter, aki hozzátok jön vagy veletek lakik, órabérben dolgozik vagy fix fizetése van. Lehet regisztrált, kiközvetített, vagy privát úton szerződtetett.

Viheted a gyereked childminderhez, aki a saját otthonában vigyáz meghatározott számú és életkorú gyerekre, ő maga is anyuka, egy állami szerv ellenőrzi az otthonát, regisztrálva van, elsősegély képzésben részesült. Órabérben dolgozik. Sokszor ő hozza el a gyerekeket a nursery-ből (vegyesen jár sok gyerek). A saját életritmusához alakítja, mos, főz, stb. általában készpénzben kell fizetni, hetente, havonta, attól függ, hogy állapodtok meg. Ha beteg a gyerek, félárat vagy teljes árat kell fizetni, 1-2 héttel azelőtt kell szólni, mielőtt más okból (nyaralás) nem megy a gyerek. A kislányom 5 hónapos korától egyéves koráig járt childminderhez heti kétszer 2-3 órát, amíg az utolsó évem csináltam az egyetemen. Kiemelendő, hogy az itteni embereknek kicsit más fogalmuk van a rendről és tisztaságról; az, ami a tévében látható, hogy például cipőben vannak otthon, na az így is van.

Van a nursery, ahova, mint írtam, 6 hónapos kortól 5 éves korukig járhatnak a gyerekek. Általában 3 csoportra osztják a gyerekeket: babák(babies/under two's/toddlers) - általában 0-2 éves korig, utána a 2-3 évesek(2 to 3s/tweenies), majd a 3-5 évesek (pre-school) csoportja. Ez variálva van, van, ahol a kicsik vannak szétszedve két csoportra, van, ahol a nagyok. Sőt, az a nursery, ahova úgy tűnik, járni fog a lányom, a kicsik csoportját kibővítette 0-3 éves korra, majd a nagycsoportot bontotta szét. A kicsik viszont egy duplateremben vannak, a két oldal különböző szintű játékokkal felszerelve.

A nursery is fizetős, igencsak borsos ára van. Ha hétfőtől péntekig 9 és 18 óra között van ott a gyerek, azért 780 fontot (közel 300 ezer forint) kell fizetni havonta. Délelőtti és/vagy délutáni megjelenés van, általában 8-1 és 1-6 között, de egyes nursery-k kínálnak plusz órákat reggel 7-8 és délután 6-7 között, elfoglalt szülőknek, és van, amelyik csinál rövid napot, 8-3 között is. A nursery ad tízóraira és uzsira snacket, toastot, a jobb helyeken kétfogásos, helyben főzött ebéd van. Van, amelyik ad pelust is, de általában vinni kell. Általában van saját kertjük, de ezek kívül viszik a gyerekeket parkba, színházba, botanikus kertbe, állatkertbe stb. Van, amelyikhez házhoz jön fodrász, fogorvos, fényképész. Évente ellenőrzik az állami szervek, az eredmény online megtekinthető. A jelentkezésnél kauciót kérnek, amit általában visszaadnak, amikor kiveszitek a gyereket. Betegségnél is ugyanúgy fizetni kell, mivel havonta előre kell fizetni, általában banki átutalással.

Lehet kapni állami támogatást, a working tax credit-en belül, amennyiben a fizetésed egy meghatározott összeg alatt van, de ez nem a teljes összegre jár, sok mindent figyelembe vesznek az összeg meghatározásánál, tehát nem fix összeg, hanem mindenkinek más összeg, összkereset alapján.

Fontos még megemlíteni, hogy 3 éves kortól az állam támogat napi 2,5 órát minden gyereknek, amiért nem kell fizetni, de a nursery-kben nem órákra osztják a megjelenést, hanem délelőtt és délutánra, így a résztvevő nursery-kben a teljes árból levonják az állam által finanszírozott összeget.

Edinbogyo

Oszd meg másokkal is!
Mustra