SZÜLŐSÉG

Így emlékszem a nagymamámra

2010. május 2., vasárnap 10:05

Látjátok testvérek, ennyi az élet... de még milyen élet, mondom magamban és nézem könnyeim prizmáin át, ahogy az urna eltűnik a falba vájt mélyedésben. Mami ezt már jó előre kifizette magának. „Kisfiam, rakd élire a pénzt!”- mondta mindig, és én nevettem rajta, buliztam, megvettem a huszadik nyári topot is, nem spóroltam. Most, amikor tudatosan nem veszek meg valamit, mintha fentről simogatná a fejem és magához húzna még egyszer, utoljára.

Mami, könnyű kitalálni, az én szupernagyim volt. Nemcsak nagyszülő volt, hanem mentor és példakép is, biztos pont az életem során, kikötő, menedék, tele lendülettel, bölcsességgel, életörömmel. Soha nem nézett hátra, mindig a jót kereste és látta meg mindenkiben. Nem átallt velünk ötvenakárhány évesen szánkózni, lábteniszezni, tollasozni. Ha nála aludtam, a másnap reggeli program torna volt, kemény húsz perces kiképzés, homorítás-domborítás, talpélen járás... lehet, hogy emiatt is hagytam el tini koromra a lúdtalpbetétet? Legendás, trillázó füttye ma is a fülemben cseng, akkor jött, mikor nem húztam ki a hátam.

Emellett varrt is. Csak ráböktem egy manhattanes-felhőkarcolós kötésmintára, és ott lapult a pulcsi a fa alatt szelíden, az osztálytársaim meg irigyen szemlélték. De mondhatnám az akkor divatos nadrágszoknyát, térdnadrágot (ő bricsesznek hívta), kabátot, ami nem köszönt vissza. Amit megtervezett, azt ő véghezvitte, legyen egy új szabásminta, recept, akármi.

Mert szupernagyiságának része volt a konyhája is. Az a hájas süti, a paprikás csirke, de legjobban a grízgaluska-leves hiányzik, mint az álom, remegtek benne a gombócok. Ha Balatonon megkívántam a lángost, nem vett bódésat, sütött nekem frissében. Fagyiból mindig csak egy gombócot kaphattunk, mert „untig ölég egy is” és mikor üdítőért nyávogtunk, akkor is megvolt a válasz: ”Kisfiam, ott a víz”. Mennyit bosszankodtunk, hogy a százas papírzsepinek nekiült és kétszázat csinált belőle, dohogtunk szegénnyel, hogy így túl vékony és úgyis többet kell használni, egy tortalapból meg gyakran két tortát csinált.

Mégis, mégis mindenki szerette, néha csak feküdtem mögötte, ahogy kötötte az újabb pulóvert. Valami természetes autoritás áradt belőle, nem emlékszem, hogy sokszor adott volna pofont, azaz taslit. Ha a mami mondta, hogy indíts vagy kalap, akkor csend volt és fegyelem, önkéntelenül és végérvényesen. Ott nem volt apelláta.

Megmentette az életemet is: mikor magamban gyönyörködve belecsúsztam a stégről a Mosoni-Dunába, ő húzott ki. Ő vigasztalt, ha igazságtalanság ért, és mikor Papi meghalt, hozzáköltöztem két évre. Ekkor már gimibe jártam.

Egy nap igen megbántottam. Már nem tudom, milyen apropóból, de szenilisnek neveztem. Egész nap nem szólt hozzám, de én a lázadó kamasz minden dacával azért sem kértem bocsánatot. Pedig a csend ült és jobban fájt, mint az ütés. Másnap nem ébresztett reggelivel, szerintem tudta, hogy direkt nem kelek fel, az ő hívását várom, Süpdeli, mindig ezt mondta, ha kedveskedni akart. Na, azt akkor hiába vártam. Nem kezdeményezett aznap, én meg szintén hallgattam, öltöztem és mentem ki a buszhoz. Ahogy mentem, csak ez visszhangzott bennem: szenilis vagy, szenilis vagy... ez pattant vissza a szürke tízemeletesekről, a járdáról, az utcáról, már szinte fulladtam tőle; hogy mertem én ennek a drága embernek ilyet mondani? Égett az arcom és alig vártam, hogy délután visszaérjek és a karjába simulva kérjek bocsánatot.

2004-ben a rák vitte el Mamit. Hihetetlen diagnózis volt ez egy olyan embernek, aki hetvenéves koráig aktív életet élt, mindig gyalog jött hozzánk vasárnapi ebédre, járt hetente tornázni, a cigit soha nem kóstolta, bort csak sátoros ünnepekkor. Kegyetlen volt neki, pedig milyen fegyelmezetten viselte. Először csak a háta fájt, arra fűzőt kapott, egyszer odacsukta egy hülye sofőr, azt hittem, megüt a guta. Én kísértem vizsgálatokra, gyakran nála aludtam, hogy anyut tehermentesítsem. De aztán, sajnos, gyorsan átvette a hatalmat az irgalmatlan betegség, 4 hónap alatt, februárban ment el, épp én voltam mellette. Akkor már szinte megváltás volt ez mindenkinek, a gesztenyebarna hajú, vidám asszonyból a kemók során rövid, ősz hajú, vékony és öntudatlan lény lett, az már csak nyomokban volt az én Mamim. Ha magánál lett volna és nem morfiumos delíriumban fekszik és beszél mellé, azt mondta volna, „kisfiam, te engem ne sajnálj”. Soha nem szerette, ha szánakoznak rajta. Még akkor sem, mikor zuhogó esőben lehagyta a busz, minket vitt, ő jött a következővel, törülközővel a fején, fürgén lépkedett és abszolút nem volt mérges sem a sofőrre, sem a világra. Csak ránk, mert sajnáltuk.

Látjátok. Testvérek. Ennyi. Az Ő élete. A fehérmasnis, bőnyrétalapi kislányé, akit szigorúan, szeretettel neveltek, aki 21 évesen ment férjhez egy délceg külsejű, talpig jóindulatú úriemberhez, két gyereket és öt unokát szeretett. Gyakorlatias gondolkodású volt, de szerette a zenét, az ókori görög építészetet, rejtvényt fejteni. Azóta is hiányzik, eltűnt az aranykapocs. Főleg karácsonykor, amikor Bach Toccata és Fúgájára gondolok, ezt hallgattuk vele mindig. Aztán belekaroltam és mentünk éjféli misére. De már jó régóta az angyaloknak készül a grízgaluska, a diós guba és a linzer is...

Most, Anyák napján csak azt kívánnám, hogy ölébe ülhessen a fekete bogárszemű, tűzrőlpattant lánykám, hogy lássa, mennyire egyformák, mennyire egy tőről valók természetben. Hogy nyugtázza, tovább él egy darabja egy másik kis testben, én pedig mesélni fogok róla, olyan sok minden van, semmit el ne felejtsek... És a kicsi közelgő, egyéves szülinapján enne a tortából, amit kivételesen én csinálnék neki, de csak egyszer szedne, mert az édességből, mint tudjuk, untig ölég egy is.

cantaloupe

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.05.02 13:21:13Auguszta Romanova_2

    Nagyon szep iras volt.Gratulalok.

    En meg tudom oleleni a nagyszuleimet,es megertek a dedunoka szuleteset is. Nagy szerencsem van.

  • 2010.05.02 13:51:16Ziebi

    Nagyon szerencsés vagy a nagyiddal, szép megemlékezés volt. :)

  • 2010.05.02 14:28:04piszti

    Én 20 éves voltam, amikor a dédimamám meghalt.

    A nagymamámnak márkét dédunokát "adtunk", és még csak 74 éves, szerencsére nálunk szinte mindenki korán szült, úgyhogy talán még élvezhetjük egy kicsit egymást.

    Ja még valami: többen írták, hogy csak kötelességből visznek anyukájuknak virágot, jusson eszünkbe az is,hogy a gyerekeinknek ő lesz a nagybetűs MAMI, grízgaluskával, sütivel, mamitésztával, sétával, társasjátékkal meg mindennel. mert minden mami volt egyszer anya, és remélhetőleg minden csúnya :) anya lesz egykor mami. Még mi is.
    Reméljük.

  • 2010.05.02 14:32:57tildy:)

    Nálam is majdnem elmaradt a köszöntés. Eszembe sem jutott, csak utólag, miután már előtte fél órát arra vártam, hogy egyik fontos iratomat megtalálja (pontosan modntam mire van szükségem...) Utána persze felköszöntöttem, de majdnem elmaradt. Párom anyukájának meg triviális volt, hogy küldünk képeslapot.
    Érdekes.

  • 2010.05.02 15:14:02egyremegy

    Nagyon gondolkodtam végig, hogy vajon ki írta. Nem jöttem rá.. nagyon szép volt.

    Nekem már sem nagyszüleim, sem Apám. Anyukám igen, és nagyon jó, hogy van. És rettegünk, rettegek, hogy nála marad a hatalom...

  • 2010.05.02 15:21:27cantaloupe

    Köszi mindenkinek!
    nem megríkatni akartam senkit, inkább figyelemfelhívás volt, hogy a mai nap szerintem a nagyikról is szól, szeressük őket, amíg tudjuk, adjuk át az értékeket.

    Örülök, hogy sokatoknak hasonló kaliberű mami jutott. Nem felejtsétek elkérni a grízgaluska-receptet. :)

  • 2010.05.02 15:22:03cantaloupe

    És én is kívánok mindenkinek boldog anyák napját! Mi visszük tovább...

  • 2010.05.02 15:33:26Cobold

    Kicsit meglepődtem a hozzászólások alapján, milyen általános, hogy a szülő szerepét valójában a nagyszülő tölti be.
    Az íráshoz: nagyon tetszett.

  • 2010.05.02 15:39:02cozumel

    Cant

    a hideg kirazott... azt hittem bizonyos reszeknel, hogy en irtam a posztot, csak nem emlekszem ra. ez dobbenet.

  • 2010.05.02 15:46:41Auguszta Romanova_2

    Cozumel
    En azt hittem,hogy te irtad. Mert eccer pont igy elmeselted nekem, de pont ezekkel a szavakkal.

  • 2010.05.02 16:18:25cozumel

    Igen, Rita, emlekszem, hogy beszelgettunk rola...
    meg most is faj, annyira hianyzik.

  • 2010.05.02 16:19:51MamaNgozi

    Nagyon köszi. a végére pityeregtem. Na meg persze ma egész nap.
    Nekem egy mamám van már csak, aki sajna néha már olyan mint egy gyerek. De ma nagyon örült mikor megköszöntöttük... Másik mamikám már gyerekkoromban elment.
    Ami a legrosszabb, hogy srága anyámat is már csak a temetőben tudtam köszönteni, mert három éve Ő is elment. Annak idején pont anyák napján derült ki hogy daganatos betegsége van.

    de szép is volt a mai nap, mert a kisfiam maga készítette kis virággal köszöntött engem, és azt mondta, hogy NAGYON SZERETLEK ANYA!

    Ilyen szépséges gyerekajándékot, és sok ölelést kívánok nektek anyukák.

  • 2010.05.02 17:11:12IrishOak

    Lélekemelő írás volt!
    Nálunk a dédi akkor halt meg, amikor lányom óvodába ment.Nem tudtam, hogy kéne ezt megmondani a 3 évesnek aki imádott a dédinél lenni,és bokorról enni a málnát.
    Így aztán suttogva,óvatosan vallottam be, hogy a dédi meghalt. Csak annyit mondott zokogva: még el sem búcsúzhattam tőle!... No akkor én is zokogtam vele.

    Boldog anyák napját minden anyának:-)

  • 2010.05.02 17:11:46szösznyúl

    Cant, ez gyonyoru volt, vegigszipogtam...

    Nekem a papam hianyzik igy, annyi mindent tanultam tole, megtanitott biciklizni, hasznalni minden letezo szerszamot, gyumolcsfakkal, termonovenyekkel banni, szolot metszeni, focizni (hat evig volt fiuunoka hijan, meg is latszik rajtam :)), ezer dologra de legfokepp arra, hogy onallo es erre buszke ember legyek.

    Masfel eve, hogy meghalt es bar megvaltas volt mar neki, nagyon hianyzik es nagyon sajnalom, hogy nem erte meg, hogy dedunokaja legyen. Az biztos, hogy rengeteget fogok meselni rola. Sajnos o volt az egyetlen a kozvetlen csaladomban, akihez kozel alltam.

  • 2010.05.02 17:11:47kerekbilincs

    Nagyon szép volt! :) Bár én úgy döntöttem, nálunk soha nem lesz anyák napja. Egész egyszerűen nem értem, miért kéne ünnepelnie - soha nem kérte a gyermekem, hogy megszülessen... Koncz Zsuzsától hallottam még ezt, mikor kicsi voltam, akkor nem értettem, most már magamévá tettem a gondolatot.

  • 2010.05.02 18:40:00fityisz

    csak nagyon óvatosan suttogom, kerékbilincsneknek: egy nagyon szép, mosolygósan könnyes ünneptől fosztod meg saját magadat. Te tudod.

  • 2010.05.02 18:52:38loreal

    kerekbilincs...most leírom neked a tegnap este nálunk zajló beszélgetést.

    Szereplők, Anyósom(aki úgy nevelet a gyerekeket,hogy a Belga szokások nem fontosank, a magukkal hozott másorzságiak azok). Párom és én.

    Beszélgetünk, valahogy feljön, hogy Mo-on holnap Anyák napja lesz..stb. A belga anyák napja meg egy hét múlva.

    Erre ő, hogy őt sosem köszöntik a fiai és nem kap virágot sem:(( És, hogy tavaly is mondta a kedvbes fiának, de ő csak megrántotta a vállát és közölte, hogy ez belga szokás.
    Így volt, én említettem neki tavaly, közölte, hogy á ők ezt nem szokták számon tartani.

    Ugyan anyósom viccelődve közölte, hogy márpedig jövő vasárnap vája a virágot...valójában nagyon is igényelné és baromi jól esne neki...a fiúk meg le sem fogják izélni.

    És igen, csakis magának köszönheti a dolgot.
    De én sajnálom érte, mert most már nem lehet belenevelni a gyerekekbe azt az érzést ami bennünk kialakult.

    Abban persze igazad van, hogy aki csak azért visz mert kötelező, nem szívből jön, ott ott ette meg a fene. De gonolom a terved nem az, hogy olyan gyereket nevelj akinek ez kötelesség lenne.


    Az emeber ezen a napon kicsit elgondolkodik mi mindent is köszönhet az anyukájának , nagymamájának, mennyire hálás nekik, mennyire szereti őket. És igen ezt megtehetnénk az év bármelyik napján, de rohanó kis világunkban sokszor nincs arra időnk, hogy megáljuk egy pillanatra ha nincs egy ilyen kis emlékeztető, mint az Anyák napja.

  • 2010.05.02 20:24:59Vérkönyvtáros

    Volt egy távoli rokonom, aki közelebb volt hozzám a nagymamáktól is, akinek nagyon sokat köszönhetek. Leginkább azt a nyugalmat, ami náluk volt, ami benne volt és egyben a világ kicsit cinikus látását is, hogy fél mondatokkal rátapintott a lényegre, csak úgy, mellékesen. Évek óta nincs és azóta kicsit elesettnek érzem magam.

  • 2010.05.02 20:54:07nanemárrr

    cant, szipogok!

    Nekem ilyen grízgaluskás emlék a "piros" krumplistészta és a kakóskalács...ha 2szer újjászületek, akkor sem fogom tudni ÚGY elkészíteni, mint Ő!

    És nagyon örülök, hogy idén már én is kaptam Anyák napi köszöntést!

  • 2010.05.02 20:59:22nanemárrr

    Ja, és annak még jobban örülök, hogy a Mamám megélhette a "kis aranyfalatkája" születését...sőt még bátorságot és erőt is gyűjtött, hogy ölbe vegye, megdajkálja...sajnos az volt az első és az utolsó...nagyon neki készült...szerintem érezte, hogy most vagy soha! :(

  • 2010.05.02 21:04:21Auguszta Romanova_2

    Milyen a piros krumplisteszta?
    Paprikaval?
    Ird le.

  • 2010.05.02 21:05:27nyul777

    Az én nagyim éppen a fiam születése előtt 3 héttel ment el. Rá emlékeztem ma én is, köszönöm ezt az írást!

  • 2010.05.02 21:08:27nanemárrr

    Rita, igen, pirospaprikával! :) Anyukám fehéren csinálta, mert az anyukájától -Mamám- ezt látta...egyszer megemlítettem a Mamámnak, hogy a suliban így csinálják és én úgy jobban szeretem...erre legközelebb nekem külön csinált pirosat...iletve utána mindig. :)

  • 2010.05.02 21:20:15kerekbilincs

    2010.05.02 18:40:00fityisz
    Tudom, mire gondolsz. De egész egyszerűen az egész olyan furi. Apák napja nincs. Arról nem beszélve, hogy mi hívtuk életre, nem volt választása a gyereknek. Akkor vagyok boldog, ha ő boldog. Akkor mosolygok, ha ő mosolyog. Nem az átadott virágtól melegszik meg a szívem, hanem ha ő boldog. Ha felnőttként, saját önszántából úgy érzi, hogy megérdemlem a köszöntést, akkor OK. De hogy az óvónők utasítását követve elmond egy verset nekem, mert ezt várják el tőle, hát, ez nem az én asztalom. Azért jóval több empátia van bennem annál, hogy tudjam, szeret-e, tisztel-e vki, vagy nem - éz ez nekem köszönhető, vagy sem. Nem mindenkinek ua a szeretnyelve, nem mindenki mutatja ki szívesen v. uaúgy. Azért ez nem csak nevelés kérdése, benne van jócskán a személyiség is.

  • 2010.05.02 21:30:01Lapis Lazuli

    kerekbilincs: apák napja[link] :))

  • 2010.05.02 21:31:21loreal

    Rita, nálunk alapból piros a krumplistészta. Mindkét nagymamám így csinálja.

    És anyu is, bár ő utálja, de istenit tud csinálni:D

    Hagyma megpirít bő olajon, bele a pirospaprika és lehet beletörni a főtt krumplit. Ha jól elkeverted mehet hozzá a kifőtt tészta. És kész is...már csak a jó kis savanyú kell hozzá.
    Vagy a kakastarély, nagypapám mindig azzal ette.
    Az egy szelet bevágdosott húsos szalonna volt lábaskában kisütve.(sütés közben bepöndörödik, innen a név).

  • 2010.05.02 21:32:15loreal

    és, hogy nálunk is mennyi "grízgaluska" recept van amit mindig elhatározok , hogy le kell írni, aztán elmarad. Remélem még jó sokáig halogathatom :DDD

  • 2010.05.02 21:35:13Vowel

    nagyon szép írás volt, én is megköszönöm!
    nálunk az iskolai anyáknapja volt hasonlóan megindító. Ott a két tanítónéni kiállt, és beszéltek az anyukáról, a szülőről, hogy mi a különbség közöttünk, és akkor innen eljutottak a nagyikig, és olyan, de olyan szépen beszéltek rólunk... ott is könnyekig hatódtam, és most is eszembe jutott. Köszönöm nekik is! Igazán szép nap lett ez így! :)

  • 2010.05.02 22:42:40amerea

    cant, mintha az en nagymamrol olvastam volna.. en is laktam nala vagy 5 evig, es en is vitaztam vele es csapkodtam es dacoskodtam.. de imadtam. mar kulfoldon eltem.. mikor karacsonyra hazajottem es a repteren mondtak el a szuleim, hogy rakos, es mar csak engem vart meg.. igy volt.. amikor vissza kellett utaznom, az utolso kerdese meg az volt, hazaertem-e, utana par napig mar nem volt maganal, es utazasom utan 3 nappal elment... hasnyalmirigyrak. mar kemo sem volt, de en sem egyeztem volna bele.. szenteste ki kellett hivni az ugyeletet, ok is mondtak, hogy haldoklik.. hat.. azota nehez a szivem, es volt, hogy amikor visszakoltoztem a lakasaba, kimentem a furdoszobaba, es onnan kiabaltam, mint regen, 'mama, mamaaaaa, nem lattad ezt vagy azt? hova tettem?' hatha valaszol.. de nem.. azota is neha felhivnam hogy egy egy dolgot elmondjak neki, de.. akkor jut eszembe, pedig mar 3 eve.. neha haragszom mert olyan erzes, mintha elutazott volna, hogy igazan visszajohetne mar.. de hat persze.. nem igy van.. :-((((

  • 2010.05.02 23:25:17cozumel

    Cant

    ne is mondd a recepteket...
    volt egy rakas sutije a mamanak, amit csak o keszitett, kis kockas fuzetbol kitepett megsargult cedulakon volt a recept, es nem tudom, hova lettek.
    Az almas/meggyes/edesturos/kaprosturos pitet a mai napig nem tudtuk rekonstrualni (mar 3 no probalta a csaladban).

    Ha valakinel esetleg szinten szokas ezt a fajta pitet kesziteni (tudjatok, alul teszta kb centi vastagon, tetejere a reszelt alma vagy meggy, vagy turo, es ennyi, de valamitol nem esik szet,pedig nincs rajta masik reteg teszta es mikor kiveszed a tepsibol, kockakra vagod, porcukrozod, ugy talalod), arulja el a receptet, legyen olyan kedves.

  • 2010.05.03 08:36:41BlackCat

    3 és 3/4 éves voltam 1982-ben, anyák napján. Sírtam, mert mindhárom testvérem mondott verset mamának (anyu édesanyja), csak én nem.
    Mama két öreg, ráncos kicsi keze közé fogta az arcomat és megpuszilta a fejem búbját (mint mindig): Nem baj, kislányom, majd jövőre már te is mondasz!
    Abban az évben karácsony előtt 2 nappal meghalt. Ez az egyetlen és utolsó emlékem róla...:(
    Anyu mikor férjhez ment (idén 45 éve), kapott mamától egy szakácskönyvet. Aztán mikor én férjhez mentem, megkaptam anyutól. Kopott, sárgult, de nagyon kedves.:)

  • 2010.05.03 09:07:36csutkababa

    cozumel
    Szvsz:
    A túróba gríz és nyers tojássárgája, valamint a felvert habja, óvatosan. Édesíted, vagy kaprozod és édesíted.

    Töltött zsömlével is lehet próbálkozni, ott a zsömle belsejével, grízzel kevered össze, meg nyers tojássárgájával, és a habbá vert fehérjével.

    Alma, meggy: a gríz itt is kell, és a gyümölcsöt nagyon ki kell facsarni, és nyersen beletenni a tésztába.

  • 2010.05.03 09:11:44csutkababa

    Pontosítás. a túróba a hab kerüljön legutoljára, és nagyon óvatosan keverd össze.
    A meggyet, almát én összekeverem cukorral, levet enged, ekkor jól ki lehet facsarni.

    Na, és kitől tanultam ezeket: anyutól-nagymamától:)

  • 2010.05.03 09:16:52Auguszta Romanova_2

    A teszta resze nem piskotaszeru igaz?
    hanem olyan morzsalodo ,de nem piskota.

  • 2010.05.03 09:24:56csutkababa

    Igen, ún. linzertészta, margarinos omlós tészta.

  • 2010.05.03 09:45:47Auguszta Romanova_2

    Az az.
    Mi is ugy csinaljuk.Olyan zsirosabb tapintasu,de nem szijas a teszta.

  • 2010.05.03 12:03:00Miramama

    Tetszett az írás nagyon. Eszembe juttatta az én drága Mamámat.Nekem Ő volt az én példaképem. Folyton analizálgatom magam, hátha van bennem egy kicsi a Mamából.:_(((

  • 2010.05.03 12:20:26madz

    milyen a NEM piros krumplistészta? egyszerűen nincs benne paprika, csak főtt krumpli? vagy hogy?

  • 2010.05.03 12:31:49farkasokkal tancolo

    Hagymáskrupli tésztával.

  • 2010.05.03 12:56:25loreal

    cozu, a recept nem minden:DDD-pláne ezeknél a mamáknál;)

    Nekem a két nagymamám minden évben legalább 3x jől kitárgyalják, hogy ők ugyanazon recept alapján sütik az almás pitét....nos bárcsak itt elétek tálalhatnám a két pitét....semmi közük egymáshoz :DDDD És mégis esküsznek rá, ugyanaz a recept:DD.....És mindkettőjük isteni sütő:DDD

    Aztán ott van mama pogácsája, amit senki nem tud megsütni...én már többször megcsináltam vele együtt...és ha egyedül próbálkozom, fincsi pgi lesz belőle, de semmi köze mamájéhoz.Még a párom is ezt mondja, pedig ő még csak mama féle pogit evett, nem tudja, hogy ahány ház annyi pogácsa:DD

    Tehát mama féle pogit addig fogunk enni amíg ő süti...

  • 2010.05.03 13:02:46nanemárrr

    madz, van paprika nélküli krumplistészta, azt tejföllel szoktam enni. És van a piros krumplistészta, amiben pirospaprika van és tejföl nélkül fogyasztandó.

  • 2010.05.03 13:08:05Magenta

    Én eddig csak piros krumplistésztát láttam. :)

    Legjobb tejföllel ÉS sajttal. Persze nem diétás kaja. :D

  • 2010.05.03 13:08:38Anyek

    pirospaprikás tejföllel!

  • 2010.05.03 13:11:09Ribizlee

    kockára vágott főtt krumpli, ipari mennyiségű, üvegesre párolt hagyma és főtt tészta, több rétegben egymásra pakolva, nyakon öntve egy bödön tejföllel - nálunk ez a "nem piros" krumplis tészta. ez az egyetlen dolog, amit a nagyanyámtól tanultam.

    még jó hogy volt mellette (helyette?) szuper pótnagyim :-)

  • 2010.05.03 13:25:38Brumibaby

    Az én nagyim nem volt szupernagyi. Nem szeretett sütni, főzni, nem tudott horgolni, kötni, varrni, legszívesebben kertet ásott meg kerítést javított. De mindhármunkkal játszott társast, noha láthatólag unta. Mi meg kísérgettük a temetőbe, pedig leplezetlenül untuk.

    A nagyim gyönyörűen vasalt. Adott volna is nekem a Fischerné, ha nem szépen vasalok! - mondta a nagyim. Amikor Fischernét elvitték a gettóba, a cselédjére, a nagyira bízta a porcelánt, őrizze meg. De a házat találat érte, s a nagyim nem ment az öszkös törmelék közé a Fischerné porcelánját keresni, hanem fogta a három gyerekét és vidékre menekült. Évtizedekkel később is sopánkodott, vajon ha Fischerné visszajött a lágerből, mit szólt, hogy nem őrizte meg a porcelánját?

    Nagyinak sose volt semmije, de mindannyiunknak összegyűjtött egy kis pénzt, mire befejeztük a sulit, vett pár lábast, tányért. És egyszer, amikor azzal mentem haza, hogy a szomszéd ház sarka mögül egy mutogatós ember lépett elém a micsodáját lengetve, a nagyim az ásóval végigkergette azt az embert az utcán. Ha a közben rászórt átkok tizede hatott is, a hapsi többé semmire se tudta használni a szerszámát.

  • 2010.05.03 13:28:07Brumibaby

    Aztán a nagyimat a halála előtt érelmeszesedés és depresszió gyötörte. Összekeverte az embereket, az időpontokat, teljesen dezorientált lett. PÁr nappal a halála előtt valakinek azt mondta rám: ez a legaranyosabb unokám, ez sose sír, ha elesik és megüti magát, akkor se. Harminchárom éves voltam akkor.

    Sokat gondolok rá. Talán mert valamiért máig se sikerült elsiratnom.

  • 2010.05.03 14:11:20BlackCat

    2010.05.03 13:25:38Brumibaby :)
    Nem volt szupernagyid, de különleges igen!

  • 2010.05.03 14:17:24loreal

    Brumi,

    szerintem meg igenis szupernagyid volt:DDD

    nekem a szupernagyi nem attól szuper, hogy süt-főz-köt-horgol. Hanem attól,hogy megvan az ahihetetlen bensőséges viszony és hihetetlen imádat. Mert ez az amit sokan, akik ezt az érzést nem is merik, vagy ismerhetik irígyelnek.

  • 2010.05.03 14:21:04phone

    " Súgd meg kincsem, mi lesz majd velünk? Lesz-e házunk kúttal, lesz-e gyermekünk?... Ne félj kincsem, meg lesz mindenünk... Lesz kicsikkel játszó, ráncos, vén kezünk..."

  • 2010.05.03 16:48:35Tejbajusz

    Nagyon szép írás volt.
    Én is imádom a nagyikáimat! És annyi időt töltök velük, amennyit csak lehet!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta