Gyerekek tapicskolnak a kecskeméti szökőkútban

„Hírös város az aafődön Kecskemét...”, írta Petőfi Sándor erről a csodálatos városról. Szeretettel köszöntelek benneteket városomban! Engedjétek meg, hogy körbevezesselek titeket és gyerekek számára is érdekes látnivalókat, programokat ajánljak figyelmetekbe.

Városháza
Városháza

Városnéző sétánkat kezdjük a város főterén, mely 2008-ban elnyerte a Kossuth Rádió által meghirdetett versenyben a legszebb főtér címét.

Az első, amivel a főtérre érkezve találkozunk, az a „0” kilométerkő. Ezen kövön – mint neve is mutatja – azt láthatjuk, hogy egyes hazai és külföldi városok (Kecskemét testvérvárosai) milyen távolságra vannak innen. Azonban a kőnek nem ez a legfontosabb jellemzője, de ezt a gyerekek nagyon is jól tudják, hanem remek szórakozást nyújt kisebbnek és nagyobbnak egyaránt. Az évtizedek során gyerek fenekek által fényesre vikszolt márvány, melyen órákig csúszkálnak a kölykök, hosszan tartó ácsorgást és nagy összpontosítást követel a szülőktől, mivel olykor egyszerre 20-30 gyerek is bitorolja ezt a jó kis játékszert. Javaslom utoljára felkeresni a „csúszdát”, ellenkező esetben lőttek a további programoknak!

Közvetlenül a „kő” szomszédságában újabb, városnézés folytatását hátráltató – nem elegendő váltóruha esetén azt meghiúsító – „nevezetesség”  található, mégpedig a „pancsoló/tapicskoló” szökőkút. Gyerekbarát – ellenben legkevésbé sem ruhabarát – lehetőség: egy kisebb területen a földből több helyen lövellnek ki a vízsugarak, melyek közt szaladgálni higgyétek el, az egyik legjobb móka.

A főtéren található a Városháza, melynek erkélyéről harangjáték tölti meg a város központját kellemes muzsikával. Hallható például a „Kecskemét is kiállítja nyalka verbunkját...” kezdetű dal is.

Cirfapalota
Cirfapalota

A főtéren és szűkebb környezetében fellelhető több vallási felekezet temploma is, de nem biztos, hogy a gyerekeket ennyi látnivaló mellett ez különösebben érdekelni fogja. A Cifrapalota megtekintése sem fogja túlságosan lázba hozni őket, maximum addig a felismerésig, hogy jéé, erről az épületről énekeljük, hogy „Cifrapalota, zöld az ablaka...”.

A város központjában néhány játszótér található, azonban ezek messze nem olyan számban és minőségben vannak jelen, ami elvárható lenne egy ekkora városban.

Szintén a főtér közelében bukkanhatunk rá a Katona József Megyei Könyvtárra, mely óriási gyűjteménnyel rendelkezik „Gyermekvilág” elnevezésű részlegében, ahol gyakran szerveznek babás-mamás-kisgyermekes programokat.

A központból a Széchenyi-város felé haladva találkozhatunk ugyan újabb lakótelepi játszóterekkel, azonban ezek aztán tényleg messze állnak az EU szabványtól. Ezen városrészben található a Planetárium, melyet megtalálni könnyű, mivel nagy segítséget jelentenek a Városházától a Planetáriumig Naprendszerünk bolygóinak méret- és távolságarányosan elhelyezett kicsinyített másai. A lelkes dolgozók mindig gondoskodnak érdekes előadásokról, játszóházakról, melyek megismertetik velünk a csillagászat titkait. Innen nem messze található egy mesterségesen kialakított tórendszer egy kisebb dombbal a közepén, mely dombról tiszta időben szintén a csillagászok segítségével éjszakai megfigyeléseken lehet részt venni.

Az említett tavaknál lehetőség nyílik egy kis horgászásra, vagy csak egy kellemes sétára. A Vízmű-dombról nagyszerű kilátás nyílik a városra.

A tavak szomszédságában egy nagyobb zöldfelületet fedezhetünk fel, mely a Kecskeméti Arborétum nevet viseli. Itt található egy nagyon klassz, gyerek- és szülőbarát játszótér – nem utolsó sorban ivókúttal és mosdóval együtt –, ahol aztán egyáltalán nem kell tartanunk attól, hogy gyermekünk az autó elé szalad. Az arborétum melletti nagy rét ad otthont minden évben a Húsvét Hétfőn megrendezésre kerülő papírsárkány-építő és röptető fesztiválnak. A fesztivált és a kézműves programokat a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely munkatársai szervezik. A múzeum egész évben látogatható, valamint szinte minden hétvégén kézműves programokkal várják a gyerekeket.

Aki még ezek után további kézműves foglalkozásra vágyik, az látogasson el a Népi Iparművészeti Múzeumba, mely szintén a városközpont közelében található.

Városunkban működő Ciróka Bábszínház színészei szintén felejthetetlen élményeket garantálnak akár a 0-3 éves korosztálynak, vagy az ennél idősebb gyerekeknek „komolyabb” bábszínházi darabokkal.

0. kilométerkő
0. kilométerkő

Mi öregek biztosan, de remélhetőleg gyermekeink is ismerik azon rajzfilmek sokaságát, melyek itt, a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban készültek. Kecskeméten született többek közt a méltán híres és közkedvelt Magyar népmesék sorozat. A rajzfilmstúdióban bejelentkezés után szívesen fogadják a látogatókat.

Ha Kecskemét, akkor Kiskunsági Nemzeti Park. Az igazgatóság épületében különböző előadásokon vehetünk részt, valamint változatos túra ajánlatokat kínálnak a közönség számára a közeli tanösvényeken.

Vadasparkunk is van, igaz a legkisebb az országban, de nagyon takaros. Sokszínű programokat kínálnak kicsiknek és nagyoknak egész évben, emellett persze végiglátogathatjuk a park lakóit.

Ebben a bekezdésben a nagy sétában kitikkadt szülőknek szeretnék programot ajánlani: Kecskeméten található a Zwack Kecskeméti Pálinka Manufaktúra, ahol kóstolóval egybekötött látogatáson vehetnek részt a kíváncsi nagyobbak.

A továbbiakban kecskeméti programokat kínálok nektek a 2010-es évre:

  • III. Kecskeméti Bor és Pálinkaünnep: 2010. június 14-20., helyszín: Kecskemét, főtér
  • Kodály Művészeti Fesztivál: 2010. június 21-július 4., helyszín: kulturális intézmények
  • Sörfesztivál:  2010. június 22-27., helyszín: Kecskemét, főtér
  • XI. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Találkozó: 2010. július 4-11., helyszín: Kecskemét, főtér
  • Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató:2010. augusztus 7-8., helyszín: Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis
  • Hírös Hét Fesztivál:2010. augusztus 16-22., helyszín: Kecskemét, főtér
  • Sörfesztivál:2010. augusztus 24-29., helyszín: Kecskemét, főtér
  • Téli Fesztivál:2010. november 26- december 31., helyszín: Kecskemét, főtér

A fesztiválok, programok ideje alatt a főtéren kézműves kirakodó vásár is található. A bővebb programokról és úgy általában Kecskemétről sok mindent megtudhattok a www.kecskemet.hu weboldalról.

Nincs folyónk és természetes tavunk, nem vagyunk egy fürdőváros, de természetesen városunkban található strand és sportuszoda egyaránt, valamint néhány tíz kilométert autózva a Tiszához vagy a Dunához érkezhetünk, amennyiben strandolásra vágyunk, de erről és egyéb Kecskemét környékén – Bács Kiskun megyében – elérhető helyekről és programokról egy következő szösszenetben írok nektek.

Szeretettel várlak benneteket városunkban, a Hírös városban!

nanemárrr

Oszd meg másokkal is!
Mustra