Tizenöt méter magasból dobálják le a csecsemőket Indiában

Zanza!

Néha elcsodálkozik az ember, miféle szokásokkal találkozni a Föld túlsó felén, ahol még korántsem számoltak le a szörnyű babonák özönével. India egyes területein az állítólag már 700 (de száz bizonyosan) éve fennálló rituálé szerint évente több százan dobnak le két éven aluli kisdedeket mintegy 15 méter magasból a Mumbai-tól 450 km-re délre fekvő, Sholapur melletti  Baba Umer Durga szentély tetejéről (előtte még jól meg is rázzák szegényeket lógva, nyilván anno Michael Jackson is tőlük tanult).

A repülő gyereket a családtagok és segítők egy kifeszített lepedővel vagy takaróval felkészülve várják, ezért szerencsére gyermekáldozatról általában nem szólnak a hírek, de a videókon jól látszik, hogy a gyerekek korántsem élvezik a repülést. Egyelőre hiába küzdenek a hatóságok és gyermekvédő szervezetek a barbárnak számító “néphagyománnyal”.

Hasonló szokás dívik a környék több más templomában-mecsetjében is. A Bijapur állambéli Indi város melletti Shanteshwara templomban kb. 200 kisdedet hajítottak le a tetőről 2009-ben e szertartás keretében. A hiedelem szerint a rituális cselekedet jó egészséget, hosszú életet és sikert hoz a gyerekeknek és családjuknak. A környéken élő párok általában már akkor fogadalmat tesznek erre, amikor megtudják, gyermeket várnak. Furcsa módon a ceremóniát  együtt űzik hinduk és muzulmánok egyaránt.

Mivel Indiában magas a gyermekhalandóság, és az európai értelemben vett orvoslás-egészségmegőrzés pedig sokak számára elérhetetlen, ezért efféle ősi eljárásoktól remélnek szerencsét, egészséget. Az indiai Karnataka  állambéli Gyermekjogi Állami Bizottság természetesen betiltaná ezt a veszélyes gyakorlatot, míg a templom vezetői semmi kivetnivalót nem találnak benne.

Mielőtt pálcát törnénk e barbár indiaiak felett, megjegyzem, ez a világ egyik olyan országa, ahol a legkevésbé terjedtek el a modern fogamzásgátló módszerek, minden állami támogatás és propagandahadjárat ellenére. Az indiaiak számára a legtöbb esetben kizárólag a gyerek jelenti a nyugdíj-és egészségbiztosítás egyetlen elérhető formáját (bár a hozomány-hagyományok miatt lányt szülni ott is kockázatosabb, mint fiút), de sok átlag indiai szerint öreg napjaira semmije-senkije sem lesz, amennyiben nincsen elegendő gyermeke, aki majd gondoskodik róla. Ezt a meggyőződést sem sikerült egyelőre “kibeszélni” az indiaiak többségének fejéből, nemcsak  egyes“néprajzilag érdekes” ősi rituálékat, az idézett szokás hitük szerint épp a gyermekek jövőbeni jólétét szolgálná.

Folyamatosan olvasni arról, mi vár Afrika több országában az albínókra, máshol virul a vudu, de jobban belegondolva egy-kétszáz évvel ezelőtt az állítólag felvilágosult Európa, köztük Magyarország is tele volt bizarr hiedelmekkel, rituálékkal, babonákkal. Ezek egy része már kötődött a kereszténységhez, mint a szentek lábának kívánságteljesítő csókolgatása, más szokások, hiedelmek azonban ki tudja, hogyan is kerültek kultúránkba. Az újszülötteket szokás volt például megköpdösni rontás ellen (nem mondom el, ma mi történne, ha valamelyik rokon megpróbálná), nyakukba szemmel verés elleni amulettet akasztani (egy ismerős nemrég hűtőmágnes formában hozott egy ilyet  Isztambulból, ahol ezek szerint szintén hisznek az effélékben), miközben se szeri, se száma nem volt a termékenység-és egészségvarázsló szertartásoknak is, egy részük épp a télutóhoz, a tavaszhoz, mint a megújulás és párválasztás életszakaszához kötődik.

Ennél durvább eljárások is voltak - Szabó Magda egyik drámájából tudhatjuk, hogy Franciaország bizonyos vidékein a XIX. századig élt egy szokás, mely szerint a település lakói a templomtoronyból ledobtak egy macskát, hogy ezáltal a hely megtisztuljon, és a helyiek biztonságban folytathassák  életüket. Röpülő macskák ma is akadnak ugyan, de kevésbé szakrális céllal dobják őket, a kockázatosabb vagy ártó babonák-népszokások is kimentek a divatból, vagy átalakultak egyszerű kereskedelmi tevékenységgé, lásd emelt díjas jóslás, rontáslevétel és távgyógyítás.

Amúgy a lányom kétéves kora körül kifejezetten szerette, ha dobálják, persze szigorúan felfelé, apa, esetleg az Isi vagy a Béla bácsi nevű rokon, és persze nem tizenöt méter magasra vagy  mélyre. Vajon a szimpla felfelé dobálás  is szerencsét és jó egészséget hoz?

Blogmustra