Terhesnapló 5.0: Hiányzik a kismamából a fészekrakó ösztön

Zanza!

25. hét

+7,5 kg

A "Júliusra kiírva" terhesfórum tagjain kezd elhatalmasodni a vásárlási láz. Mindennaposak az eszmecserék a babakocsimárkákról (első gyereknek ugyanúgy, mint kistestvérnek), a hordozókendőkről és a kelengyelistákról. Amikor valahol leárazás van, azt perceken belül kihirdeti valaki, és a társaság tagjai megrohamozzák a szóban forgó lánc üzleteit és felvásárolják a harmadáért árult újszülött méretű pelenkákat, cumisüvegeket (sokan már most tudják, hogy nem fognak szoptatni) és rugdalózókat. A mózeskosárban, vagy kiságyban altassunk kérdéskör napokra lázba hozza a tagokat. Úgy tűnik, így a hatodik hónapban járva a vásárlás az egyik legégetőbb téma. A kezdő kismamák tanácsot kérnek, a gyakorlott kismamák osztják az észt, és mindenki élvezi a készülődést. Én nem, mert az egész teljesen hidegen hagy, de néha kezdem úgy érezni magam, mintha hiányozna belőlem egy szükséges alkatrész a modern anyasághoz.

Töredelmesen bevallom, hogy még semmit nem vettünk a kisbabának, aki legkésőbb 15 hét múlva a családunk tagja lesz. De ha ez nem lenne elég sokkoló, akkor azt is szívesen elmesélem, hogy semmilyen más készülődés nem történt eddig nálunk. Mivel lakásunkat béreljük, és már van benne berendezett gyerekszoba, átalakítás, festés, mázolás, újradekorálás nem szükséges, és nem is nagyon lehetséges. A gyerekszoba fel van szerelve mindennel, ami kell, kivéve a kisággyal, amiben az újszülött aludni fog. A kislányunk ugyanabban az ágyban alszik, amibe a kórházból hazatérve belefektettük, és abban is fog maradni, amíg tini nem lesz. A kistestvérének egy ugyanolyan ágyat fogunk venni a nyár folyamán valamikor. A babakocsi házon belül örökölve lesz, mint ahogyan a csecsemőellátáshoz szükséges kellékek mindegyike.

Ruha szempontból is jól állunk, hiszen a második kislány érkezik 3 éven belül. Budapesten a gardróbszekrény legfelső polcán sorakoznak a dobozok, amikben kor szerint rendszerezve vannak a ruhácskák, hálózsákok és cipők. Valamikor az elkövetkezendő egy hónapban majd személyesen átnézek mindent, és listázom, hogy mire lesz még szükség. Bár egészen biztos vagyok benne, hogy teljesen megúszhatjuk a vásárlást, ha hajlandóak leszünk egy-két gyanús, de kimoshatatlan sárga folttól eltekinteni.

Miért érzem akkor mégis úgy, hogy a így, a harmadik trimeszter kapujában le vagyok maradva és már réges-régen fészeképítő ösztönöktől hajtva pöttöm, puha kis ruhácskák felett kellene könnyes szemmel mosolyognom a plázában?

Az az igazság, hogy a kismamák szerencsés többségénél, így nálam is, ilyentájt nem sok izgalmas dolog történik. Csak a hasam egyre nagyobb, és minden irányban elkezdett nőni az elmúlt pár hétben. Oldalra is, előre is, felfele is. Most már egyértelmű, hogy megint az a típusú várandós hasam lesz, ami egyértelműen látszik minden irányból. Tudom, hogy vannak azok a kismamák, akiken a 9. hónapban sem látszik hátulról, hogy terhesek. Én nem az a típus vagyok. Én az a típus vagyok, akiről 100 méterről, hátulról, a londoni ködös esőben is látszik, hogy terhes, most, a hatodik hónapban. A minap az oldalamban tapogattam ki egy gyanús kis kitüremkedést, pedig van elöl is hely számára szépen.

Szóval a hasam növesztésén és méricskélésén kívül igazán nincsen semmi a témában, amivel foglalkozhatnék. Sokak számára ez az ideális időszak a tervezgetésre, fészeképítésre és vásárlásra.  Legutóbb ilyentájt legalább magamnak vásárolgattam, de most az sem szükséges, mert van mindenem. Ráadásul akkoriban két fizetésünk volt és nem volt gyerekünk, most egy fizetésből élünk hárman, szóval megváltoztak a körülmények. Most ahelyett, hogy kihasználnám az energiámat, ami ugyancsak meg fog csappanni pár hét múlva, és mint a többi júliusra kiírt kismama a fórumon, kelengyelistákat raknék össze, vásárolnék, mosnék, vasalnék és hajtogatnék; egyszerűen elterelem a figyelmemet mással: magammal és a már meglévő gyerekkel.

Azért elzarándokoltam egyik kedvenc boltomba, a négyszintű GAP-be, ahol a kismamaosztályon akartam venni magamnak egy pár felsőrészt. Ez volt az első eset, hogy bármit felpróbáltam egy üzletben a teherbe esésem óta. Végül nem ott, hanem a női osztályon találtam pár XL-es, bő pólót magamnak féláron, és az alsó szinten a gyerekosztályon vettem egy-két aranyos darabot a kétévesnek. Amikor otthon pakoltam ki a zacskóból, és büszkén mutogattam a zsákmányt, akkor döbbentem rá, hogy be sem kukkantottam a csecsemőosztályra, pedig méterekre voltam tőle. Ott voltak azok az aranyos kis dolgok, amiket legalább megcsodálni lett volna jó, 150 négyzetméternyi újszülött cukiság van felhalmozva. De nem, eszembe sem jutott! Ettől kicsit elszontyolodtam, bár párom azonnal emlékeztetett, hogy elsőszülöttünket is gyakorlatilag üres polcokkal vártuk, fél tucat bodyt és rugdalódzót leszámítva. Csak ágya volt, egy adag ágyneműje és babakocsija. Még babaszappan sem volt 6 hétig, mert addig csak tiszta vizet használtunk. Azután mégis szépen felzárkóztunk, és sok-sok boldog hétvégét töltöttünk hármasban a boltokban, a párhetes gyerekkel, a hiányokat pótolandó. Így vásároltunk meg szinte mindent, amit kellett, és nagyon kevés olyan dolgot, amire nem volt szükség. És részben emiatt kerültünk most olyan helyzetbe, hogy majdnem minden készen áll, pedig el sem kezdtünk semmit.

Lehetséges, hogy nem mindenkiben van meg a terhesség alatti fészerakó ösztön? Tudom, hogy még korai eldöntenem, hogy bennem nincs ilyen, de ha a legutóbb történtekből indulunk ki, akkor nagyon úgy tűnik, hogy nem viszem túlzásba a dolgot. Akkor a terminusom előestéjén a gyerek polcain szinte semmi nem volt, a kórházi táskám üresen várt egy széken, az egyetlen tartalma a nyomtatott lista volt, hogy minek kell majd belekerülnie. Egyáltalán mióta lett a fészekrakó ösztön úgy értelmezve, hogy tele kell pakolnunk mindent cuccokkal?

Másutt

Blogmustra