Korai egy elsősnek az egyhetes vidéki tábor?

Közeledik a nyár, lassan meg kell tervezni, hogy oldjuk meg a gyerekek elhelyezését a nyári szünetben. Akik otthon vannak kisebb testvérrel, könnyebb helyzetben vannak, bár nekik is megváltás lehet egy-egy hét, amikor táborok vagy nagyszülők jóvoltából lepasszolhatják egy kicsit a nagyobb gyereket. Nem árt olykor néhány nap pihenő az anyának is, amikor nincs kényszer a változatos programok kieszelésére és a gyerekek szórakoztatására, no és a gyereknek is felüdülés lehet egy hét tábor, ahol szervezett programokon vehet részt. A nálunk szóba jöhetőek közül a Zootábor azért tetszik, mert közel van, jók a programok és tanul is a kölyök, viszont elég csípős az ára. Számításba jöhet még az úszótábor, ahol sportolni tud, és megfizethető, és a gyerek iskolája is szervez tábort, ahol kézműveskednek és nagyon olcsó. A problémám az, hogy vidéki és ottalvós.

Lányom hetek óta fűz, hogy engedjem el, nagyon szeretne elmenni. Elmondtam neki, hogy hetet kell aludnia és nem leszek ott, úgy tűnik, megértette. Képes volt végigkérdezni az osztálytársait, hogy ki megy el és botladozó kézírással papírra véste a névsort. A határidő közeleg, nekem választ kell adnom: elengedem-e a hét és félévest egy egyhetes, vidéki táborba?

A táborban ismerős tanítók lesznek, rengeteg kézműveskedés, játék, móka és kacagás, osztálytársak, iskolatársak. Különbusz viszi őket a helyszínre, a szállás állítólag korszerű, kapnak enni-inni, szóval alapvetően tetszik az egész. Csak nem vagyok benne biztos, hogy az amúgy félénk lányom tényleg jól érezné-e ott magát, vagy másnap telefont kapnék, hogy leszek szíves hazavinni a porontyot, mert nem bírja a megpróbáltatásokat.

A dologhoz hozzátartozik, hogy nagyszülőknél gyakran alszik a gyerek és ha elutazunk, akkor sincs probléma az idegen környezettel, hamar feltalálja magát és alkalmazkodik a körülményekhez. De vajon elég érett már arra, hogy egy hétig család, testvérek, rokonok nélkül egy ismeretlen helyszínen legyen? Vagy csak én aggódom túl és el kell engednem a kezét, bedobni a mély vízbe? Csak ne lenne olyan mély az a víz...

Oszd meg másokkal is!
Mustra