SZÜLŐSÉG

Korai egy elsősnek az egyhetes vidéki tábor?

2010. április 7., szerda 13:19

Közeledik a nyár, lassan meg kell tervezni, hogy oldjuk meg a gyerekek elhelyezését a nyári szünetben. Akik otthon vannak kisebb testvérrel, könnyebb helyzetben vannak, bár nekik is megváltás lehet egy-egy hét, amikor táborok vagy nagyszülők jóvoltából lepasszolhatják egy kicsit a nagyobb gyereket. Nem árt olykor néhány nap pihenő az anyának is, amikor nincs kényszer a változatos programok kieszelésére és a gyerekek szórakoztatására, no és a gyereknek is felüdülés lehet egy hét tábor, ahol szervezett programokon vehet részt. A nálunk szóba jöhetőek közül a Zootábor azért tetszik, mert közel van, jók a programok és tanul is a kölyök, viszont elég csípős az ára. Számításba jöhet még az úszótábor, ahol sportolni tud, és megfizethető, és a gyerek iskolája is szervez tábort, ahol kézműveskednek és nagyon olcsó. A problémám az, hogy vidéki és ottalvós.

Lányom hetek óta fűz, hogy engedjem el, nagyon szeretne elmenni. Elmondtam neki, hogy hetet kell aludnia és nem leszek ott, úgy tűnik, megértette. Képes volt végigkérdezni az osztálytársait, hogy ki megy el és botladozó kézírással papírra véste a névsort. A határidő közeleg, nekem választ kell adnom: elengedem-e a hét és félévest egy egyhetes, vidéki táborba?

A táborban ismerős tanítók lesznek, rengeteg kézműveskedés, játék, móka és kacagás, osztálytársak, iskolatársak. Különbusz viszi őket a helyszínre, a szállás állítólag korszerű, kapnak enni-inni, szóval alapvetően tetszik az egész. Csak nem vagyok benne biztos, hogy az amúgy félénk lányom tényleg jól érezné-e ott magát, vagy másnap telefont kapnék, hogy leszek szíves hazavinni a porontyot, mert nem bírja a megpróbáltatásokat.

A dologhoz hozzátartozik, hogy nagyszülőknél gyakran alszik a gyerek és ha elutazunk, akkor sincs probléma az idegen környezettel, hamar feltalálja magát és alkalmazkodik a körülményekhez. De vajon elég érett már arra, hogy egy hétig család, testvérek, rokonok nélkül egy ismeretlen helyszínen legyen? Vagy csak én aggódom túl és el kell engednem a kezét, bedobni a mély vízbe? Csak ne lenne olyan mély az a víz...

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.04.07 14:03:14hinta-palinta

    Én is másodikos voltam az első 1 hetes tábornál, nagyon élvezetem, főleg mert csak néhány( 4-5)'kiválasztott' kicsi mehetett a nagyokkal, akkor otthonról kb. 100 km-re, telefon sem volt még, vezetékes sem:)Igazi úttörő meg kisdobostábor volt, jelentésekkel, takarodókürttel, ébresztővel, túrákkal, városnézéssel.Mondjuk csodálom, hogy anyu elengedett, én a sajátomat nem tudom, hogy el fogom-e bárhová 18 éves koráig..Meggyűlik még a baja velem...:))))))))):(((((((


    Borzasztóan féltem mindentől.Tudom, nem jó, de evvan...

  • 2010.04.07 14:06:46Lexie

    Kézművesség, ismerős tanitók, osztálytársak, kell ennél több? Ennél jobb helyen nem is lehetne! Engedd el. Olyan táborba meg egy picit biztos nem küldenék ahol tanulni lehet..pföö, tanul ő eleget. Itt meg kergetnek lepkét, agyagoznak, tábortűz stb. Ha meg sírás van (sztem nem lesz) mész érte, ennyi.

  • 2010.04.07 14:08:41farkasokkal tancolo

    Na mondjuk kisdobos meg úttörőtáborokba nem engedtem volna el a lányokat, és ma se engedném cserkésztáborba. Annak idején én jártam ilyenbe, rémálmaimban ne jöjjön elő.

    De egy sima erdei tábor vagy lovastábor vagy kézművestábor anyámkínnya egészen más.

  • 2010.04.07 14:13:38Magenta

    hinta-palinta, fogsz engedni belőle, idővel, meglátod. :)

  • 2010.04.07 14:17:37Silverveil

    Ft,

    Mi volt olyan rossz ezekben a táborokban?

  • 2010.04.07 14:24:12animmam

    Enyemek minden evben mennek, igaz nem ottalvos, csak reggel het-nyolc oratol este hatig kb. Nagyobb lovagol harmadik eve - ha nagyik besegitenek, akkor tobbnyire harom het - kicsi pedig uszik (napi ketszer egy ora uszas van benne) kb ket hetet. Este felkapom oket es egesz nap megvan a gyerekekkel a program.

  • 2010.04.07 14:25:20animmam

    Tavaly voltak egyutt Szlovakiaban egyedul. Ismeros csinalta a tabort, de akkor is egyedul voltak, rendben kellett tartani a ruhaikat, fesulkodni, furdeni stb egyedul. Akkor voltak 6 es 8 evesek.

  • 2010.04.07 14:26:11Villy

    Igen bazd meg, vidéken embert esznek.

  • 2010.04.07 14:28:03hinta-palinta

    ft, én 7 évesként szórakozásnak fogtam fökl, nem ideológiának:)Ez nem a csillebérci rajvezekőképző volt, hanem az iskola kibérelt egy helyet(Szentendre-Izbég)vitték a saját konyhásnéniket is üstökkel:)Reggel fel kellett venni a kisdobosnyakkendőt-tény, de ennyi. nem kellett a Szovjetúnijó lapot olvasni:)

  • 2010.04.07 14:28:44farkasokkal tancolo

    2010.04.07 14:17:37Silverveil


    Katonai táborokra emlékeztettek.
    Túúúúdom ma már nem így van, de a rettegés bennem maradt akkor is, amikor már a lányok lettek kisdobosok meg úttörők.

    Én pl anno. latrinára jártam szarni induló ébresztéssel.
    Ott volt előttünk a Balaton, de a vízbe csak 2 órát lehetett bemenni. Állandóan sorakozó, táborügyelet, körletellenőrzés, zászló levonás, felvonás, tábortűz, nótafa brrr. Hát ilyet tán mégse.

  • 2010.04.07 14:31:50Starlark

    Ha mennek a barátai, és ennyire lelkes engedd csak el :)
    sok jó élményt fog szerezni, és nem marad ki az osztálytársakkal való együtt nyaralásból.

  • 2010.04.07 14:32:33hinta-palinta

    Az igazi úttörőn az is értettem, hogy csapatokat alkpottunk-őrsöket, ez a jelentgetés is móka volt, semmi kényszeredett feszesség nm volt, inkább olan 'felnőttes'-Mondjuk az akkori felnőtteknek a brigádosdi, meg brigádnaplók, felvonulások, kamu kongresszusok már nem lvoltak ilyen mókásak.

  • 2010.04.07 14:39:28pantufül

    Gyereke válogatja, de ha ő kéri, szerintem is engedd el. Az én lányom 10 éves és a tavalyi 3 napos erdei iskola is megviselte. Ő nem szeret nélkülünk lenni sehol sem, legfeljebb 1 napra nagypapánál, nagymamánál. Eddig örültem ennek, de most már úgy gondolom itt lenne az ideje. De hallani sem akar ott alvós táborról. Csak olyanokra tudom befizetni, ahol nem kell ott aludni. Idén nyáron azért "edzünk" majd rá,fog menni a nagyival 1 hétre nyaralni. Erre is csak azért hajlandó, mert ott vidéken nagyon jó barátnői vannak..

  • 2010.04.07 14:40:21Rosa Rugosa

    Szerintem is engedd el.
    Ha ő akar menni, mindenképp. Én nem voltam 7, amikor elmentem táborba, 2 hétre, sírtam , rimánkodtam, esküdöztem, nem lesz semmi. Nagyon jó volt, pedig akkor még ugye nem volt mobil, csak levelezőlap minden nap a szüleimtől.
    Ja és 19 kilósan mentem, 21 kilósan jöttem haza, mindenki örömére.:)
    Utána is minden évben mentem, ha lehetett 2x2 hetet.
    A tesóm sose volt, ő nem szeretett menni.
    Ja és egyszer sem sírtam.:)))

  • 2010.04.07 14:42:54hajni35

    Gyakorlósuliba jár a lányom. Itt egyhetes erdei tábor van a tantervbe építve, ottalvós, különböző részein az országnak, az egész iskola (alsó tagozat) megy. Voltak eleinte aggályaim. A tanítónénik szerint a szülők sokkal jobban paráznak ezen, mint a gyerekek.Kiharcoltam, hogy vihessen mobilt. A kis hálátlan fel se hívott. (én nem hívtam, úgy állapodtunk meg) Amikor hazajött, akkor közölte, hogy jó volt, de jövőre nem megy. Aztán minden nap újabb és újabb élmények kerültek elő, és arra eszméltem, hogy már szeptemberben beosztották, hogy melyik lány kivel fog majd a júniusi táborban aludni. Ezek a beosztások szinte naponta változnak...Idén Szentendre környékére mennek, Dunakanyar, Parlament, Felvidék.

  • 2010.04.07 14:44:20Rosa Rugosa

    Ja és én még úttörőtáborba jártam.:)
    Szerintem nem volt olyan rossz. Volt, hogy csecsenek jöttek a táborba. Na mi csak lestünk, bikiniben, törölközővel vonult mindenki a Balatonpartra, ők meg frankón egyenruhában...:)

  • 2010.04.07 14:48:03bella cullen

    Pantufül,

    én olyasmi lehettem, mint a Te lányod. Sose voltam táborban. Akkor örültem a legjobban, ha hagytak békében a szobámban, olvasni. :)
    Most bezzeg már mennék...
    A lányom teljesen az ellentétem. Bárhol, bármikor feltalálja magát, ismeretlen gyerekek között is, barátkozik, stb. Én már tövig rágnám a körmöm, ő közli, hogy már van egy barátja... :D

  • 2010.04.07 14:52:09Silverveil

    Gyerekként én imádtam ezeket, csak néha idegesítettek azok a gyerekek, akik nem bírták a gyalolást és folyton nyekeregtek:)
    Viszont minden este lefekvésnél bőgtem, hogy haza akarok menni. :))

  • 2010.04.07 14:52:25Rosa Rugosa

    Milyen felelősségteljes munka volt már a bőrönd belső oldalára ragasztott lista alapján begyűjteni hazaindulás előtt maradéktalanul a cuccaimat!:)))

  • 2010.04.07 15:04:51PrincessConsuela

    nálunk az unokahugomék már alsótagozatban is 5-6 napos osztálykirándulásra mentek évközben. sosem volt baj csak az anyja parázta mindig túl. és utána még ott voltak a táborok. amikor én voltam kisiskolás ha jól emléxem már elsőben voltam táborozni és utána minden évben. sosem sírtam azért mert hiányzott volna az anyu csak akkor amikor túrázni kellett menni. na azt gyűlöltem. ma is.
    ezek a táborok az anyákat jobban megviselik mint a gyerekeket,de ha tényleg ő szeretne menni akkor engedd el. max beszéld meg vele h ez nem olyan h bármikor érteszaladhattok. (nekem mindig ezt mondták anyámék mert így is volt. mi mindig messzire mentünk táborozni.) ha ennek fényében is menni akar, akkor menjen.

  • 2010.04.07 15:05:52R2D2 & C3PO

    Én is az elengedés pártján állok! Főleg, hogy Ő is ennyire szeretné!

    Nekem van rossz és jó élményem is, anyám mindig küldözgetett ide-oda alsóban. (Én nem ragaszkodtam volna hozzá, biztos valami gyerekkori defektje. :-D A nagymamám htb volt, nagyapám meg nyugdíjas, mire iskolás lettem - sokkal jobban szerettem náluk lenni...) Az egyik helyen alvajártam, amit se azelőtt, se azután nem tapasztaltam - rémes volt, mert pont az első éjszaka történt... És persze mind olyan volt, ahová protkóval lehetett bejutni, így tényleg vadidegenek voltak az emberek. De eszem ágában nem volt hazajönni. ;-)
    (Milyen jó, hogy annak a protkós rendszernek egyszer, s mindenkorra vége. Sóhaj.)

  • 2010.04.07 15:06:22nanemárrr

    Rosa, és ezt a felelősségteljes munkát szorozd meg kettővel, mert nekem elinte az ovis, még olvasni nem tudó tesóm helyett is leltározni kellett hazaindulás előtt! Istenem de szép is volt! :)

  • 2010.04.07 15:28:07böbebaba

    Nekem is elsős a fiam, és őket is viszi a tanítónő - persze szigorúan önkéntes alapon. Először meglepett, én magam ha jól emlékszem harmadik után voltam először (de csak 1 évvel idősebben mint most ő), de az volt az álláspontom, hogyha ő szeretne menni akkor mehet. Megkérdezte hogy mi ott leszünk-e, majd mikor meghallotta hogy nem, hurrázásban tört ki. Az iskola rengeteget önállósított rajta (jó és rossz értelemben egyaránt :)), nyilván vonzza hogy milyen lehet nélkülünk. Az eddigi max 1 hét nagymama volt. Csak annyit tervezek megbeszélni a tanítőnővel hogy szóljon ha mégsem szereti és akkor elhozom. De bizos hogy gyerekfüggő, én imádtam az ilyeneket, az öcsém nem.

  • 2010.04.07 15:46:29csillagház

    Amikor még létezett olyan, hogy vállalati gyereküdülő, 7 évesen mentem el először két hétre. Jól emlékszem, eleinte hiányoztak a szüleim, aztán két-három nap után már nem volt semmi gond. Visszahúzódó gyerek voltam, de nem hagytak egyedül. Kirándultunk, volt medence a kertben és sok-sok játék. Persze reggeli trombitaszó és úttörős sorakozás, zászlófelvonás is, de 1956 után voltunk röviddel. Aztán olyan jól éreztem magam, hogy 14 éves koromig minden évben visszamentem. Telefon nem volt se itthon, se ott, mobilt, netet fel se találták (tv-t igen, de az ott nem volt), mégis a legszebb emlékeim közé tartozik. Engedd el, kicsit sírdogálni fog, de ez csak eleinte van így, hamar be fog illeszkedni és jól fogja érezni magát.

  • 2010.04.07 16:31:09farkasokkal tancolo

    Na én 1961-ben voltam úttörőtáborban, az hasonló volt egy mostani csecsen pionírtábornak.

  • 2010.04.07 16:52:37kacsanéni

    szerintem ha őt kimondottan érdekli, és el akar menni, akkor próbáljátok ki. én ovi nagycsoportban voltam először egy egyhetes balatoni vállalati gyerektáborban, és nagyon jól éreztem magam. nagy élmény volt, és büszke voltam utána magamra, hogy milyen nagy lány vagyok már :) iskola alatt is minden évben mentem, amikor lehetett.

    az más kérdés, hogy a kisfiam most még csak fél éves, és azt nem tudom, hogy nekem hogy megy majd az elengedés... :)

  • 2010.04.07 16:58:05Temptation

    szalkasgerenda: Balatonszabadi-Sóstó?

  • 2010.04.07 17:04:07Rosa Rugosa

    nanemárrr
    Ugye?:DDD

  • 2010.04.07 17:06:31dodóó

    sajnos nekem is dolgoznom kell a nyáron,két hétre tudok szabadságra menni.Addig marad az óvodai ügyelet,mama ha éppen ráér,illetve lehet hogy keresek valakit akivel el lesz itthon a gyerek.
    Tábor??
    Már attól rosszul vagyok hogy más vigye le majd a játszótérre.

  • 2010.04.07 17:22:58nyúlmama

    Tünde, ha az osztálytársaival, és a tanítónénikkel megy,és ő is menni kaar, enged el!
    Az én lányom is volt már ovis korában is az óvónénikkel, aztán suliban is a tantónénikkel, minden évben kétszer is.
    én is viszem az ovisaimat idén is 4 napra.( 3 éj)
    az előzőek annyira élvezték, hogy haza sem akartak jönni, és most találkoztam egy volt ovisommal, aki másodikos, és az anyja meséli, hogy még mindig emlegeti az ovis nyaralást.
    Szóval, menjen, oszt ha baj van legfeljebb érte mentek.

  • 2010.04.07 17:32:03ági anyu

    Szerintem nyugodtan engedd el ... Nálunk van olyan suli a kerületben, ahol elsőben elviszik őket 5 napra erdei iskolába, és nincs semmiféle kapcsolattartás. Telefon csak a tanerőknél van, vész esetére. A kölkök szokták élvezni

  • 2010.04.07 17:35:27ági anyu

    2010.04.07 17:06:31dodóó
    Az baj ...

  • 2010.04.07 17:41:30nyúlmama

    Bocsi:enged=engedd
    Ja, telefon. Telefon nálam, szülőnek megadva, ENGEM lehet hívni, és nem a gyereket.

  • 2010.04.07 18:15:27bella cullen

    Nyúlmama,

    ez nálunk is így volt az erdei oviban. Óvónéninél a telefon és 7- től 9- ig lehetett telefonálni.
    Utána mesélték más szülők, hogy a gyerek csak annyit mondott a telefonba, hogy "szia, megyek virslit sütni" és már rohant is. :)
    Az enyém azért megkérdezte, hogy mi hogy vagyunk? :D

    Jó dolog ez, hadd menjen! :)

  • 2010.04.07 19:19:18bea-balázs

    Én még messze vagyok attól, hogy ilyeneken gondolkodjak, most éppen az foglalkoztat, hogy szeptemberben hogy fogom túlélni, hogy a fiam az oviba megy! Ha addig nem tudok elhelyezkedni, meg fogok bolondulni a csendes házban a hiányától! Értitek ezt?

  • 2010.04.07 19:36:45Yukivoltam

    Ha menni akar, menjen, és érezze jól magát:) Tünde, na parázz, elég nagy már a lányod, ha pedig nagyon nem tetszik neki, legfeljebb előbb hazahozzátok. De erre jó eséllyel nem lesz szükség.

  • 2010.04.07 19:52:40phoboss

    Én elengedném. Ha amúgy is félénk és visszahúzódó, még jó is, hogy akar menni. Pláne nem is lesz idegenek között, fontos szerintem, hogy az első tábor ne egy netről kiválasztott legyen, ismeretlen gyerekek társaságában, hanem osztálytársakkal és kedvelt tanárokkal.

  • 2010.04.07 21:27:13szösznyúl

    Ha ennyire akar, engedd el, kulonben rettenetesen csalodott lesz, plane amikor osszel majd hallja a barataitol, hogy milyen jo volt!

    Viszont szerintem beszeld meg vele, hogy ha nem erzi jol magat, nyugodtan hivjon teged es azonnal hazahozod, nincs azzal semmi gond. Emlekszem egyszer altalanosban voltam egy pocsek taborban, nagyon rosszul ereztem magam, de indulas elott nem volt meg a fenti beszelgetes es inkabb vegigszenvedtem (nehezen oldodo, konflikutskerulo gyerek voltam, nem mertem odamenni ezzel a felugyelokhoz ugy, hogy elotte nem biztattak ra).

  • 2010.04.07 21:31:02Tünde

    Na, ilyen egyetértés sem volt még a Porontyon. :)
    Köszönöm mindenkinek, ma elmondtam neki, hogy mehet. Amikor felragyogott az arca, rögtön tudtam, hogy igazatok van és jól döntöttem.
    Aztán majd beszámolok a fejleményekről nyáron :)

  • 2010.04.07 21:35:58Magenta

    Dehogyisnem, amikor másutt bedobta, hogy szüléskor elküldené a nagyihoz a nagyobbik gyereket. :)

  • 2010.04.07 21:37:10farkasokkal tancolo

    Naccerű, meglátod nem bánjátok meg! :-)

  • 2010.04.07 21:39:06farkasokkal tancolo

    Ja és mindenesetre - ha eddig még nem történt meg - akkor sürgősen oltasd be kullancs okozta enkefalitisz ellen már holnap, mert az két oltás, és kb addigra hat amikor elutazik.

  • 2010.04.07 22:15:49Wish1973

    nekem mindkét lányom 5 évesen már volt 1-1 hetet ismerős társakkal, nénikkel táborban. fontos, h ne adj neki mobilt, ne hívd a telefonhoz, ha csak nem kifejezetten ő akar beszélni veled. elég, ha tudod róla, h jól van. a kísérőkkel beszéld meg, h esténként érdeklődsz. vigyen egy családi fotót. nálunk legalábbis ezek váltak be.

  • 2010.04.07 22:16:42Wish1973

    Ft, a hűtőben figyel az emlékeztető, de, ha most nem írsz, sztem itt rohad meg, úgy kiment a fejemből. kösz

  • 2010.04.07 22:24:16nyúlmama

    Még egyszer a telefonról, mert félreérthető voltam.Tehát a telefonon VELEM lehet beszélni, nem a gyerekkel. Nem kell. Ha gond van, én hívom a szülőt úgyis.

  • 2010.04.07 22:26:45nyúlmama

    Ja, Tünde, valami alvós barátot vigyen, ha va neki ilyen.
    És együtt csomagoljatok, mindenről tudjon ami nála van, pláne, ha új cuccot is veszel neki. és legyen nála elég cuccos, ne számold ki pontosan, zokni, bugyi fölösen is, meg póló, de gondolom, kaptok valami ajánló listát, én legalábbis szoktam adni.

  • 2010.04.07 22:41:18tildy:)

    Te aggódod túl.

  • 2010.04.07 22:59:10Wish1973

    nyúlmama, ezek szt volt már szó a telefonról, csak nem olvastam vissza:)

  • 2010.04.07 23:08:20nyúlmama

    Se gond, se baj, wish:)

  • 2010.04.08 09:33:28budai.agnes@vipmail.hu

    Én Zebegénybe mentem anno 10 napos sátortáborba (!!!) amikor elsős voltam. Első néhány este sírtam, mert hiányzott anyu, elhagytam néhány bugyimat, a tanítónéni a hátán vitt mikor a hosszú túra során feltörte a lábam a tornacipő, de egészben hazaértem, és sokat tanultam :) Hadd menjen csak a gyerkőc!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta