Tökéletes szülőnek lenni lehetetlen feladat

„A szükséges szeretet” - egy könyv arról, hogy modern világunkban életünk minden területén társas viszonyoktól függünk, amelyek között már a kezdetektől fogva kitüntetett szerepe van az anya-gyermek kapcsolatnak, melynek hatása aztán egész életünkön végighúzódik. Sokáig gondolkodtam, mivel is tudnám vonzóvá tenni ezt a valóban érdekes és izgalmas könyvet mások számára is éppen itt a Porontyon, ahol a „brit tudósok” és kutatásaik jó eséllyel igen mostoha fogadtatásra találnak. Mert ugye kétféle reakció lehetséges:

a.) már megint olyan evidenciák igazolására fecsérelték az időt és legfőképpen a pénzt, melyek egy óvodás számára is kézenfekvőek, és melyeket ennyi (mennyi?) pénzért én is megsúgtam volna nekik, illetve

b.) kit érdekelnek a nehezen érthető vizsgálatok és az ezekből levont következtetések, amelyekben egyébként sem hiszek, hiszen két (három-négy) olyan ember is van az ismeretségi körömben, akikre nem húzható rá egy az egyben a tudósok aktuális megállapítása.

Ha viszont valaki arra is nyitott és kíváncsi, ami a kettő között van, akkor egészen biztosan élvezni fogja Sue Gerhardt gondolatmenetét. Pedig a könyv már a címében is kétségbevonhatatlan evidenciát hordoz - ennél fogva tökéletesen kielégíti a Poronty-olvasók a.) pontban megfogalmazott kifogásait -, mert ugyan ki vitatná, hogy a szeretet szükséges és fontos. Különösen fontos a megszületéstől kétéves korig, amikor megalapozódnak a kapcsolatok és érzelmi viszonyok, vagyis - ahogyan a szerző írja - kifejlődik a „társas agy”. Az első két év meghatározó hatást fejt ki agyunk fejlődésére és formálódására, és alapvetően megszabja azt is, hogy felnőve miként reagálunk a mindennapok érzelmi megpróbáltatásaira.

Hasonlóképpen kézenfekvőnek tűnik, hogy a biztos alapok megteremtése leginkább és elsősorban a szülők - az anya - feladata, azzal pedig mindannyian gyakran szembesülünk a mindennapokban, hogy tökéletes szülőnek lenni lehetetlen feladat, a reális cél, hogy „elég jó” szülők legyünk.

Ehhez ad elméleti alapokat a könyv azzal, hogy szemléletes vizsgálatokon és kutatásokon keresztül mutatja be a szeretet, az anya és a gyermek közötti érzelmi összefonódás kapcsolatát az idegrendszeri fejlődéssel - egyúttal bebizonyítva, hogy a tudományos kutatások nem szükségképpen unalmasak és elvontak. Felvázolja a tipikus szülői hibákat és azok lehetséges következményeit (legyen szó akár szenvedélybetegségekről, evészavarokról, szorongásról vagy stresszről), és megoldási mintákat is javasol ezek elkerülésére.

Ami a legfontosabb, Sue Gerhardt meg tudott felelni annak az egyáltalán nem könnyű feladatnak is, hogy mindezt élvezetes és közérthető nyelven fogalmazza meg, hiszen egyáltalán nem a „brit tudósoknak” szánja a könyvét, hanem azoknak a gyakorló szülőknek, akik ilyenfajta válaszokat is keresnek a mindennapok kérdéseire.

Sue Gerhardt: A szükséges szeretet
Oriold és Társai, 2009.

Oszd meg másokkal is!
Mustra