Elvetessem a gyerekem? Te döntesz!

Új valóságshow tarja lázban az amerikaiakat. Ezúttal nem arról kell szavazni, hogy ki a legnagyobb túlélő, vagy hogy ki énekel legszebben, hanem arról, hogy ki vetesse el a gyerekét, és ki nem. A Bump+ című internetes sorozatban két hónapig három nő dilemmázik heti két részben arról, hogy abortusznak vesse-e alá magát, vagy inkább mégis gyereket szüljön.



A Washington Post szerint a produkciót maga Obama elnök inspirálta, amikor Párizsban arról szónokolt, hogy megoldást kell találni a nem kívánt terhességek ügyére. Az Egyesült Államokban ugyanis szigorúbb abortusz törvények vannak érvényben, mint Európa nagy részén.

Minden hétfőn és csütörtökön jelentkezik új részekkel a sorozat, amely erkölcsileg hagyhat némi kívánnivalót maga után, hiszen felmerül a kérdés, mennyire lehet a számítógép előtt ülőkre bízni a döntést, hogy valaki elvetesse-e a gyerekét vagy nem. Másrészt ha figyelembe vesszük azt, hogy fiktív jeleneteket eljátszó amatőr színészekről van szó, akkor meglehetősen morbidnak tűnik arról elmélkedni, hogy egy kitalált szereplő megtartsa-e a nem létező magzatát.

Az amerikai kritikák szerint az ötlet még akár jó is lehetne, amennyiben a cél az abortusztról való kommunikáció élénkítése, csakhogy sajnos minden szereplő ellenszenvesre sikeredett. Ráadásul minden nő fehér, annak ellenére, hogy Amerikában az abortusz az afro-amerikaiak körében mintegy ötszöt gyakoribb. Mindhárom nőnek közös az orvosa, és mindhárman váratlanul estek teherbe, bizonytalanok abban, hogy megtartsák-e a gyereküket. Az egyik szereplőnek például már van két másik gyereke, emellett veri a férje, a másiknak pedig Irakban szolgál a férje, így többnyire egyedül van. Minden szereplőt egy viszonylag hihető, valósághű szituációba helyeztek tehát bele.

A műsorkészítők szerint a politika belebukott az abortuszkérdésbe, így most a nézőkön a sor. Az internetes formátum előnye, hogy mindenki elmondhatja a saját történetét, és a sorozatot ezek, valamint a hozzászólások alapján írják, illetve fejezik majd be. A show weboldalán őszinte kommunikációra biztatják a nézőket és arra, hogy ne egymás ellen, hanem egymással beszélgessenek erről a fontos kérdésről. A szerkesztők műsoruk őszinteségét hansúlyozzák, a kritikák szerint azonban egy ilyen show trivializálja az abortuszt, és puszta játéknak tekinti azt.

Oszd meg másokkal is!
Mustra