Programajánló: játszóház a színházban

Eddigi tapasztalataim szerint az anyukák színházi látogatásainak terve több ponton is megbukik, az első nevezetesen, hogy színházba nem lehet aznap megvenni a jegyet, mint mondjuk a moziba. A jó helyeket hetekkel, ha nem hónapokkal előtte be kell spájzolni, aztán tudja a fene előre, hogy a gyerek akkor éppen beteg lesz-e vagy sem. Amikor az ember már másodszorra ajándékozza oda a jegyet egy ismerősnek, mert mégsem tud elmenni, akkor nagyjából el is megy a kedve a színháztól. Másik szűk keresztmetszet, hogy kell keresni valakit, aki vigyáz addig a gyerekre. Utóbbi problémára Budapesten egyedülálló megoldást talált ki a Katona József Színház: hétvégente az előadások alatt gyermekmegőrzőt üzemeltetnek.

A színházak ugyanis maguk is belátták, hogy pont a legaktívabb törzsközönségük marad távol sokszor azért, mert egyszerűen nincs kire bízza a gyerekét. A gyermekmegőrzőt most  februárban indították, és terveik szerint, ha beválik, minden pénteken, szombaton és vasárnap igénybe vehetik majd a színházkedvelő szülők. Az elmúlt két hétvégén már működött a gyermekfelügyelet, és mint a Katona József Színháztól megtudtuk, a közönség körében igen lelkes fogadtatásra talált, bár még korántsincs teljes egészében kihasználva. Alkalmanként ugyanis akár tíz gyereket is tudnak fogadni a szakképzett óvodapedagógusok, 3 és10 éves kor között.

További újítása a színháznak, hogy havonta kétszer, vasárnap délután öttől is műsorra tűznek előadásokat, így a kisgyermekes családok vacsorára, fürdetésre már haza is tudnak érni. A korábban kezdődő előadásokat a családosok mellett egyébként az idősebbek is igényelték.

A gyermekmegőzés – azaz a Sufni – díja alkalmanként 1500 forint (testvéreknek 1000) ami így jóval olcsóbban jön ki, mintha az ember bébiszittert hívna a gyerek mellé. A szervezők azt kérik, hogy minden héten csütörtökig jelezzenek azok a szülők, akik igénybe kívánják venni hétvégén a Sufnit. Aki kedvet kapott a színházhoz, az márciusban a Portugál, a Mesél a bécsi erdő, A hős és a csokoládékatona, A vadkacsa, a Koccanás, a Barbárok, az Ivanov és a Kétfejű fenevad című ellőadásokból válogathat a Katonában. Vasárnap délutáni előadás kétszer lesz, 14-én a Mesél a bécsi erdő, 21-én pedig a Portugál. Jegyárak 1000 és 3900 forint között.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek