Te fürödtél terhesen?

Hogy fürödtél terhesen?

Van olyan orvos, aki terhesen nem javasolja a kádban való ücsörgést, egyrészt, mert a túl meleg víz ártalmas lehet, görcsöket okozhat, másrészt mert nyitott méhszájnál nagy a fertőzésveszély. Más orvosok szerint fölösleges a para, kellemesen meleg, nem forró vízben kifejezetten ajánlják a fürdést: ellazítja és pihenteti a kismamát. Heti kérdésünkben arra vagyunk kíváncsiak, terhesen kádban fürödtek vagy inkább zuhanyoztak az olvasók.

Nincs is jobb, mint egy hosszú nap után elfeküdni a kádban és szemet becsukva relaxálni. (Főleg, ha az embernek nem ugrál a fején közben egy-két gyereke.) Ez a szokás volt az első, amit felfüggesztettem, amint megtudtam, hogy terhes vagyok. Nálam ugyanis a kádban való ázás azt jelenti, hogy tűzforró vízben főzöm magam és a végén piros testtel mászom ki az égető vízből. Az ajánlások szerint, és ebben mindenki egyetért, a túl forró víz nem tesz jót a várandósoknak, ezért fájó szívvel lemondtam a forró vizes heverészésről.

Van, aki fél, hogy összeszed valamilyen fertőzést az ülőfürdő során, ezért választja a zuhanyzást. Van, aki a testméret növekedésekor dönt úgy, hogy jobban jár, ha nem mászkál kádból ki-be, és ha van zuhanykabinja, inkább azt választja. (És olykor onnan is nehéz a hatalmas pocakkal kivánszorogni, ha az ember leült.) Sokan pedig állítják: semmi baja nem lesz a kismamának a kádban való fürdéstől.

És ti hogy gondoljátok? Ücsörögtetek terhesen meleg vízben vagy biztonságosabbnak ítéltétek a zuhanyzást?

Oszd meg másokkal is!
Mustra