Bébinapló: A fél lakásra szükség van egy sítúrához

9. hét

5850 g

Kisgyerekkel elindulni – akár csak sétálni is – nem egyszerű feladat. Azok az emlékek azonban, amelyek egy csecsemővel való utazással kapcsolatosak, valahogy elhalványultak már bennem, ezért ért meglepetésként, amikor négynapos szlovák utunk indulásakor kiderült, nem férünk be hárman az autóba.

Babakocsiban
Babakocsiban

A helyhiánynak a pihenőszék és a kiskád esett áldozatul. Ha legközelebb a nagyokat is akarjuk vinni, kisbuszt kell bérelni?

Az indulás – sok kisgyerekes családhoz hasonlóan – meglehetősen idegesen telt. Az alaphangulatot megadta, hogy elkövettem azt a hibát, hogy a tavaly még bőven kényelmes sínadrágomat indulás előtt egy órával próbáltam csak fel – a terhesség alakformáló (nem épp áldásos) hatása miatt az átkozott nadrágot csak lélegzetvisszafojtva voltam képes begombolni, ami hosszú távon nyilvánvalóan nem megoldás. A tény zaklatottá tett, mivel sehol sem találtam a két szezonnal ezelőtti, eggyel nagyobb méretű sínadrágot. Aztán nagy nehezen meglett, de addigra már késésben voltam, megérkezett a családfő és (teljes joggal) ideges lett, amiért még egy szál pólóban próbáltam az úti cuccokat összeterelgetni. Nem szólt semmit, elkezdte lehordani az autóba az egész előszobát elfoglaló csomagokat. A harmadik kör után közölte, hogy már a mélynyomót is kivette a csomagtartóból és a fél hátsó ülés is tele van, egyszerűen nem fér el több az egyébként nem kis méretű autóba. A kiskád és Manna pihenőszéke tehát itthon maradt. (A náthás gyerek miatt a porszívóhoz ragaszkodtam.)

A szállodában is jó volt
A szállodában is jó volt

A szék nem hiányzott kint, ám a kiskád hiányát megszívtuk, ugyanis a falba (magasra) szerelt zuhanyrózsa alkalmatlan volt gyerekfürdetésre, a kis méretű csap alá pedig nem fért be Manna kissé... khmmm... pufi teste. Így klasszikus értelemben vett fürdés négy napig nem volt, alapos áttörölgetést és cicamosdást alkalmaztunk az áztatás helyett.

Ahogy az előző naplóban írtam, arra számítottam, hogy a gyerek majd szépen alszik a levegőn egész nap, mi meg felváltva síelünk. Az első nap ijesztő volt: Manna öt percekre szunnyadt csak el a babakocsiban, szinte egész nap ébren volt, és bár békés nézelődéssel töltötte a napot, estére annyira kifáradt, hogy elalvás helyett üvöltött. Nehezen sikerült csak elaltatni, és azon gondolkoztam, ha ezt így folytatja, haza kell jönnünk másnap – elvégre a szállodában mások is szeretnének pihenni. (Arról nem is beszélve, hogy a porszívót naponta háromszor zúgattuk orrszívás közben, lehet, hogy ez sem tetszett a szobaszomszédainknak.) Aztán másnapra Manna akklimatizálódott, a reggeli evés után teljes természetességgel aludt délig a sípálya tövében a babakocsiban, majd a hüttében elfogyasztotta az ebédjét a cumisüvegből és folytatta a durmolást a pályazárásig. Több kisbabás szülő irigykedett ránk, amiért „ilyen nyugodt és jó természetű babát dobott a gép”.

2 Fefe, 1 Manna
2 Fefe, 1 Manna

Nem úgy az anyja, aki kissé zokon vette a szlovák biztonsági őr hozzáállását és kis híján felrobbant a dühtől. Történt ugyanis, hogy a sípálya mellett lévő parkoló megtelt, ezért már kijjebb, körülbelül egy kilométerre engedtek megállni a pótparkolóban, onnan csak gyalog lehetett megközelíteni a síterepet. Nem is volt ezzel semmi gond, előző nap is betoltuk a babakocsit a havas úton, kellemes húszperces séta havas fák között. Aznap azonban szakadt a hó, a síbuszra nem fért fel a babakocsi, ezért azt gondoltuk, bemegyünk kocsival, én kiszállok a gyerekkel a pályánál, apa pedig visszamegy kocsival a külső parkolóba. A biztonsági őr azonban hajthatatlan volt. Mindenféle magyarázat és könyörgés ellenére nem engedte, hogy bemenjünk. (Azt már tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy szlovák rendszámú kocsik gond nélkül bemehettek, és volt is még egy tucat hely a pálya melletti parkolóban.) Sosem szoktam kihasználni a „Kisgyerekkel vagyok, előnyöket szeretnék kapni” kártyát, most is csak egy kis emberséget vártam, hiába. Végül is igaza van, a kisgyerekesek maradjanak otthon a fenekükön.

Kis puffogás és hiszti után a szakadó hóesésben, bokáig érő hóban síbakancsokkal, sílécekkel, síbotokkal nekivágtunk az útnak. Annyira vicces volt az egész, hogy dühöm a félútra már elszállt és nevetni is képes voltam a helyzeten. Ugyanis mit hagy otthon a szétszórt anya? A babakocsira (és a mózeskosárra) való esővédőt. Így egy pelenkázóalátéttel bugyoláltam be a vastag takaróval védett lábrészt, a szállodában maradt kesztyű helyett pedig a hétéves lányom kesztyűjét erőltettem magamra, ami a kézfejem közepéig ért. Ha belegondolok, valóban vicces látvány lehettünk. Érdemes tehát kisbabával is belevágni egy sítúrába, bár ha egészen őszinte akarok lenni, nagyon hiányzott a máskor megszokott jégertea és szívmelegítő házi pálinka. Na de majd jövőre, akkor a tervek szerint a nagyokat is visszük. Csak szerezni kellene addig egy nagyobb autót.

Oszd meg másokkal is!
Mustra