Kétéves korra eldől, kiből lesz kövér felnőtt

Már kétéves kor előtt kiderül, hogy valakiből túlsúlyos felnőtt lesz-e, állítják a brit tudósok. Több mint ezer túlsúlyos gyermeket és kamaszt vizsgáltak meg, és az derült ki, hogy a túlsúlyos kamaszok fele már kétéves kora előtt is túlsúlyos volt, ötéves korára már a vizsgáltak 90 százaléka, tízévesen pedig már mindegyikük - írja a Clinical Pediatrics.

Azt viszont még most sem tudják, hogy mik lehetnek a korai súlygyarapodás kiváltói, de az okok között szerepelhetnek a nem megfelelő étrend, a szilárd táplálék túl korai bevezetése, és természetesen a kevés mozgás.

Az orvosok azt fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy nagyjából kétéves korra már kialakul egy gyerek ízlése és étkezési szokásai, és azon később változtatni már nem egyszerű feladat.

Pedig a gyerekkori túlsúlyt a legtöbb szülő nem veszi komolyan, sőt, az orvosok többsége is már csak akkor avatkozik be, amikor veszélyeztetve látja a gyermek egészségét. Pedig ilyenkor már sokkal nehezebb változtatni. Mivel Nagy-Britanniában már a gyerekek 27 százaléka kövér, a tudósok igyekeznek minél korábbi stádiumban felismerni a korai hízás jeleit és okait. Az utóbbi évek kutatásainak és felvilágosító kampányainak köszönhetően ez az arány mostanában egyébként stagnál.

Oszd meg másokkal is!
Mustra