Párnába ordítva szülni

Zanza!

Ági az első szülése rémes kórházi élményei után másodszorra is ugyanazt a kórházat választotta, ám ezúttal szülésznőt is fogadott. Bár fájdalmában a párnájába kiabált, ez a szülés sokkal kellemesebb emlék maradt számára, mint az első. Te is szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!

Tanulva az előző szülés kálváriájából, ha doktort nem is, szülésznőt azonban fogadtam. Nusi napra pontosan érkezett, annak ellenére, hogy az orvosom a szabadsága előtti utolsó alapos vizsgálaton határozottan kijelentette, hogy „augusztus 15 és nem később”.

Félálomban éjfél tájban elkezdett csorogni  a magzatvizem. Ez nagyon furcsa érzés volt. Mint egy kellemes langyos forrás vize, ahogy csorog le combomon. Feltápászkodtam, magamhoz tértem és a megtervezett forgatókönyv szerint áthívtam az anyósomat, hogy vigyázzon a 2 éves alvó Lilkómra és egy kis tisztálkodás után bemotoroztunk férjemmel a kórházba, ahol egy nagyon kedves ügyeletes szülésznő fogadott, akinek ideje is volt rám bőven, mivel a vajúdóban összesen ketten voltunk.

Mivel erős fájásaim nem voltak, befeküdtem az ágyba, fülembe nyomva  az egyik fülhallgatót, másikat a hasamra téve noszogattam Nusit, hogy készüljön fel az utazásra. Hajnalban erősödtek a fájások, reggelre pedig megjött a fogadott szülésznőm, aki megvizsgált és ellátott instrukciókkal. A forró 30 perces zuhany nagyon jót tett, igaz a vízben majdnem tojást lehetett főzni, de mégis jól esett. A fájások egyre erősödtek, a zuhany utáni vizsgálat azonban teljesen letaglózott, mivel a méhszájam még mindig csak kétujjnyi tágulást mutatott.

Ekkor átkerültem a szülőszobába, aminek saját zuhanyzója volt, ahol a szülésznőm támogatásával egy újabb zuhanyt vettem, most már labdán ülve. Ezután javasolt egy sor újabb vajúdási pozíciót, amiket ki is próbáltam, de erőm nem lévén felfeküdtem az oldalamra, arcomra húztam a párnát, hogy tompítsam a frekvenciát, a fájdalom közeledtével pedig a mély lassú belélegzésre és levegőbenntartásra koncentráltam. Két fájás között pedig áldottam az eszem, hogy fogadtam magam mellé valakit, akinek köszönhetően nem szédülök bele a levegővételekbe és még a hangomat is kiengedhetem. A fájdalmat sohasem tudtam közönyösen tűrni, vagy megszelídített, vagy megvadított. Még jó, hogy ott volt az a párna a szám előtt.

A kitolási szakasz viszonylag rövid volt. Ekkor már az ügyeletes orvos is megjelent. Mindkét térdemet átkulcsolva felemelt törzzsel préseltem ki magamból Nusit. Már azt hittem, szétszakadok, amikor megláttam a fejecskéje búbját és ez új erőt adott nekem. Ezután még 2-3 belenyomás és megérkezett a 4020 grammos Nusi. Egyből cicire kaptam és elégedett könnyekkel a szememben néztem, ahogy kiszolgálja magát a gyermekem.

A gátmetszést pillanatok alatt összevarrta az orvos, miközben ontotta magából a poénokat és gratulált Nusihoz. A szülésznőm behozta a reggelit a szülőszobába, hagyta, hogy kicsit felfrissüljek, majd betolt a szobámba, ahol másodmagammal rekreálódhattam. Itt is sorra értek a pozitív meglepetések. Másnap jött a kórház védőnője, majd a pszichológusa. Nem akartam hinni a szememnek és a fülemnek.

Mivel panaszmentesek voltunk, 2 nap múlva elhagyhattuk a kórházat, ahol kétszer is szültem. A jó időzítés, a fogadott szülésznő tapasztalata, az ügyeletes orvos magas szintű hozzáértése ezúton közrejátszott abban, hogy nagyon jó élményekkel távoztam ugyanabból a kórházból, ahol két éve életem egyik legrosszabb kórházi élménye zajlott le.

2009. augusztus 29.

Ági

Blogmustra