Megmentette anyukája életét egy ötéves kisfiú

Amerikában egy ötéves kisfiú telefonon kért segítséget, mikor látta, hogy anyja rosszul van, és ezzel megmentette az életét. Tyler Swass éppen a tévé előtt ült kishúgával, amikor észrevette, hogy anyja rohamott kapott. Bár a kisfiú kedvenc tévéműsorát nézte, azonnal felpattant, hogy segítsen anyján, akinek egyébként nem ez volt az első életveszélyes rohama. Az óvodás megkereste a mobiltelefont, tárcsázta a 911-et, és segítséget hívott. A család soha sem tanította neki, milyen számon kell segítséget kérni, az eset azonban elgondolkodtató abból a szempontból, hogy már egészen kicsi gyerekeket is meg lehetne tanítani arra, mit cselekedjenek vészhelyzetben.

Ma már minden családban van mobiltelefon, - többször folyt vita itt a Porontyon is arról, hány éves korban kapjon egy kisgyerek saját telefont. Ha ez ilyen korban még fölösleges is, a segélyhívó számot még egy óvodásnak is érdemes lehet megtanítani. Csakúgy, mint a pontos lakcímet, hiszen az említett kisfiútól is ezt kérdezte a telefonközpontos, ám erre a kérdésre nem tudott válaszolni. Az utca neve végül eszébe jutott, és szerencséjére az egyik ismerős tűzoltó is hallotta a segélyhívást, így meg tudta adni a pontos házszámot.

Mikor az anyukája később magához tért, és megtudta, mit tett a kisfia, sírni kezdett. Tyler az NBC Philadelphiának úgy nyiltakozott, igazi szuperhősnek érzi magát, amiért megmentette az anyukája életét. Majd hozzátette, többé sohasem feljti el a lakcímét.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek