Anya zombivá válik az éjszakai munkától

Éjjel fél három. Néha gyereksírás a másik szobából. Átrohanok, megfordítom, bárcsak visszaaludna gyorsan. Mindez kb. fél-egyóránként újra. Természetesen pont akkor ébred fel teljesen, mire épp lefeküdnék úgy 4 fele. Éjjel legalább van 5-6 óra egyben a munkára, kis ágyhozrohanós-sírós megszakításokkal. A kedvencem az, amikor végre 3-4-kor lefekszem, és fél 5-től egy órát sír, mert szegénykémnek feszít az ínye. De legalább kibújt már néhány fogvég, úgy, hogy közben fent hátul jóval előbb elindult.


Egyszerre gyötrik a fogacskák, nem hibáztatom, hogy sírdogál. Szerencsére a tejecske eltereli a figyelmét legalább, bár lenne még több tejem, pedig már rég nem kellene éjjel ennie. De csak újabban ébred fel, eddig ügyesen végigaludta az éjszakát. Biztos nem tudja, hogy most nekem rettenetes fél óra után pattanni, kicsit kómában vagyok olyankor, azt sem tudom, mit is tegyek. Totál zombi lét.

Sajnos nagyon leharcolt állapotban vagyok, éjjel írom az opust, délelőtt próbálok aludni, persze, csak ha valaki tud vigyázni. Mindenki annyira rendes, segít, és szerencsére jól elvan a nagyszülőkkel, bár örömujjongás van, amikor végre megjelenek- ez nagyon jó érzés. Alig várom, hogy csak és kizárólag babázhassak végre! Miért van az embernek mindig annyi kötelezettsége, miért nem tudok kevesebbet vállalni? Vagy csak ügyesebben kellene beosztani? Ugye nem maradok le semmiről, mert néhány hónapig most nem (csak) rá kell koncentrálnom?

A mű meg iszonyat lassan halad, rettenet, totál kétségbe vagyok esve. Majd megyek konzultálni a héten, de hogy leszek kész, rejtély. A határidő meg a nyakamon. Persze jó lesz, ha ott állok a védésnél, lezárom és meglesz a kutatási eredményem, de valahogy úgy képzeltem, hogy megint, mint már annyiszor az életben előjön a Csíkszentmihályi: Flow-ban oly szépen vázolt módosult tudatállapot. Amikor az ember totál bele tud feledkezni a kutatásába, kicsit a külvilágot is kizárja és még eufóriát is érez... Igen, de eddig nem hármas szerepkörnél kellett átadnom magam az érzésnek. Pedig az itthoni szerepemet tényleg senki nem várja most el tőlem, sőt az emberemtől csak bíztatást, szeretetet és segítséget kapok, csak hát közben én olyan tökéletlen vagyok. Az agyam anyaszerep szegmensét pedig nem lehet már sosem annyira lenyomni, hogy ne uralkodó legyen a mindennapokban.

Nem én vagyok az első, sem az utolsó: már annyian összehoztak annyi mindent egy baba mellett. Kétféle lelkiállapot keveredik bennem: az egyiknél össze vagyok zuhanva, a másik, ami sokkal ritkább: hogy csak készen lesz egyszer. De hogy nem vagyok teljesítőképességem csúcsán, az a tempómból és a kreativitásomból is kiviláglik. Megint igaz a közhely: jó lenne már pár hónappal idősebbnek lenni!

Csak ne lenne ilyen hányingerem, és a múltkori két csík után ne érezném azt, hogy sokkal több alvás járna...

Oszd meg másokkal is!
Mustra