Terhesnapló 5.0: A kismamafarmer lecsúszik az esőben

16. hét

+3,5 kg

Be kell, hogy valljam, hogy a héten néha hosszú órákra elfelejtettem, hogy várandós vagyok. Ezek azok a hetek, amiket mindenki vár az első trimeszterben, és amik annyira hiányoznak a 9 hónap legvégén. Az első trimeszter tünetei és dilemmái el vannak felejtve. Az orvost és a kórházat már kiválasztottam, de egy teljes hónap múlik el anélkül, hogy a rendelő közelébe kellene mennem.  A következő ultrahangig még 4 teljes hetem van. A terhességet magát  testileg egyáltalán nem érzem. A baba mozgását biztosan nem, pedig figyelem állandóan. Legutóbb is viszonylag későn éreztem meg, a 22. héten. Akkor a bába azt mondta, azért, mert olyan volt a kicsi fekvése. Lehet, hogy ezúttal is ilyen lesz?

A mellem egyelőre nem nőtt tovább (lekopogom), rosszullétem, fejfájásom, szorulásom, lábgörcsöm nem szokott lenni, és a hátfájás is nyomtalanul elmúlt. A levegőkapkodásos légszomj is sokkal jobb lett, már nem kérdezik meg a telefonban, hogy szaladgálok-e éppen, vagy hegynek felfele tolom-e a babakocsit.

Ha nem szorítana már a rendes farmerom, és egy nehéz nap végén lazán ledönthetnék egy pohár finom vörösbort, akkor talán egy teljes napra is el tudnám felejteni, hogy gyerekem lesz. De nem csak, hogy kényelmetlen lett az utolsó farmer, amit még be lehet gombolni, (és az is csak azért megy még rám, mert a múlt nyári fogyásom miatt eleve bő volt) de eléggé csúnyán kezdek benne kinézni. Azon kaptam magam, hogy egyre lazább ingekben kell járnom, hogy a "muffin top" (a nadrág dereka felett kibuggyanó felesleg) ne legyen nyilvánvaló. Így hát végre beadtam a derekam és a héten előszedtem a raktárból a hatalmas kartondobozt, amiben a 2007-es évad kismamaruháit őriztem. Akkoriban még 2 szép fizetésből éltünk, egyik fő hobbim a vásárlás volt, és a gólyahír után megrohamoztam a boltokat.  Most minden okom megvolt feltételezni, hogy minden igényemre akad majd valami csini darab a gigantikus dobozban.

Hát, várt rám meglepetés. Először is, a ruhadarabok kevesebb mint felére emlékeztem csak, és nem a hordható felére. A többire erősen rácsodálkoztam, mintha először láttam volna őket. Ezenkívül az életvitelem nagyon sokat változott azóta. Meglepett a fél tucat gombolós és vasalós blúz, amiket a munkahelyemen viseltem, és most persze semmi szükségem nincsen rájuk. A lányom októberi volt, ami megmagyarázza a három khaki nadrágot, és mindenféle vékony nyári darabokat. Ezek most, hogy valahol nulla fok körül táncol a hőmérő higanyszála, és ónos eső csepeg az égből napok óta, teljesen használhatatlanok. Bár remélem, még sor kerül rájuk, ha egyszer jó idő lesz, ami így az "évszázad tele" közepén hihetetlennek tűnik.

Viszont nagy örömmel találtam rá a kismamafarmerokra. Mindenféle verzióból van, a két oldalon háromszög alakú gumibetétestől az egész hasat eltakaró elasztikus derekúig. Kicsit félve kezdtem el próbálgatni őket. Mint már említettem, ezt a terhességet jó pár kilóval nehezebben kezdtem, mint az előzőt, attól féltem, minden kicsi lesz.  De legnagyobb meglepetésemre azonnal rám jött az első farmer, ami a kezembe akadt, az egyik régi kedvencem, a GAP kismamaosztályán zsákmányolt remekmű, aminek a derekán egy 5 centis elasztikus rész van körben. Realizáltam, hogy 3 éve a hízás már az első héten megindult, mert leszoktam a cigiről, így voltaképpen most pont ugyanott tartok, mint amikor ezeket a ruhákat anno hordtam.

Megnéztem magam minden oldalról a tükörben és elégedetten konstatáltam, hogy csini kismama vagyok, és a fenekem most, hogy a hasam kerekedik, egyre jobban néz ki oldalról.  Végre fellélegezhettem, semmi nem szorított sehol. A farmerokat megünnepelendő, vigyorogva gyorsan le is fényképeztem magam a heti naplóképhez. És ha már ilyen sokáig kibírtam kismamaruha nélkül, gondoltam, nem tartom meg magamnak a látványt, hanem rögtön meg is osztom az utca népével és a sorstársakkal a játszóházban. A gyereket is gyorsan felöltöztettem és irány kifelé. Terhességem első napja kismamaszerkóban! Madarat lehetett volna fogatni velem.

Baljós, szürke színe volt az égnek, amikor elindultunk, de az eső már csak alig észrevehetően csepergett. A lányom a neonrózsaszín motorján boldogan tépett a pocsolyákon át. A babakocsit nem hoztam el, nyilván a farmeres sikerélmény hatására a bizalmam az angol időjárásban és a gyerek állóképességében is elszállt. És úgy könyörgött, amikor meglátta a motort a folyosón a lakás előtt. Kicsit gyanús volt, hogy pár percenként rántani kellett egyet a nadrágon, mert mindig megindult kicsit lefelé, de túlságosan elfoglalt a kislány irányítása az ismeretlen mélységű, vízzel telt kátyúk körül, így nem foglalkoztam vele.

Csak félútig jutottunk. A lakástól jó egy kilométerre, elég nagy sebességnél, a motor megakadt egy utcakövön, a gyerek lerepült a róla és arccal egy pocsolyában landolt. Bár alig 1 méterrel voltam lemaradva, már üvöltött, amikor felkaptam. Gyorsan megszámoltam a fogait, ellenőriztem a szeme fehérjét, és láthatólag nem volt nagyobb sérülés rajta, de az ajkáról szivárgó vér így is nagyon ijesztő látvány volt. A kis orra, álla és szája könnyebben, de észrevehetően le lettek horzsolva. A dzsekijén és a nadrágján, de még a sapkáján is hideg sár volt. Tudtam, hogy itt nem orvosra van szükség, vagy sebvarrásra, csak egy hosszú ölelésre és fülbe duruzsolásra. Ahogy ott álltunk, az utcasarkon ölelkezve, hirtelen jól eleredt az eső is, és csendben átkoztam magam, amiért nem hoztam el a babakocsit.  Eltelt egy perc, és a hüppögés az arcomnál lassan csendesedni kezdett.

És ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem, hogy a szuper kismama terhesfarmerom olyan mélyre csúszott, hogy a bugyimat már nem takarja teljesen. A karjaim felemelése és a mozdulatlanul állás elég volt ahhoz, hogy teljesen lecsússzon. Kétségbeesve próbáltam felrángatni, miközben a gyerek megint üvölteni kezdett. De mivel a felemelt karomban volt a kicsi, a nadrágot nem tartotta semmi, és akárhányszor felrángattam, már indult is lefelé. Megkíséreltem a lányomat lerakni, hátha összeszedi magát és elkezd a saját lábán jönni, de persze meg sem mozdult. Könyörögve nézett rám a könnyektől és esőtől nedves kis arcával és felemelte a saras karjait felém, hogy vigyem. Mivel kezdtünk nagyon átnedvesedni, más választásom nem volt, a gyereket az egyik kezemben magamhoz szorítottam, a másikba az elátkozott motort vettem, és baktattunk hazafelé. Minden 3 lépés után le kellett tennem az egyiket, vagy mindkettőt, hogy a nadrág derekát felhúzzam a térdeim magasságából.  A dühöm és kétségbeesésem ellenére kezdtem látni a helyzet tragikomikusságát.  Amikor az ember tehetetlenül éli át, hogy a bugyiját megcsapja a jeges londoni szél, vagy elsírja magát, vagy röhög egyet elkeseredettségében, és én az utóbbit választottam. A normális körülmények között alig 10 perces hazaút 45 percig tartott.

Mint a lógó orrú sereg a vesztes csatából, úgy értünk haza, bőrig ázva, taknyos orral, és még a gyerek szája is bedagadt. A kismamafarmer, miután végighúztam ezer pocsolyán, combig vizes volt és térdig saras. Úgy rúgtam le magamról, mint egy gyűlölt rongyot. Párom, aki pár órával később egy zacskó M&M csokival jött haza megvigasztalni, azonnal átlátta a helyzetet, és emlékeztetett, hogy azt a farmert mintha nagyobb pocakkal hordtam volna a második trimeszter végén és a harmadik elején, meg egyébként is a gumija láthatóan kicsit megnyúlt. Meg a fene tudja, lehet, hogy megváltozott az alakom az előző terhesség óta, és laposabb az alsófelem.

Mindenesetre a leckét megtanultam. A kismamaruhákkal teli doboz tartalmát gondosabban fogom átnézni, és nem fogom feltételezni, hogy ami rám megy az jó is rám. A terhesnadrágokat tesztútra fogom vinni a lakás körül.  Nyilván kell pár nap, hogy újra megbarátkozzak a kismamaruhákkal. Addig is én leszek a muffin topos csaj, aki kigombolja a nadrágját, amikor leül.

Másutt

Oszd meg másokkal is!
Mustra