SZÜLŐSÉG

Gyerekvállalás: „Ezt akartad, nem?”

2010. január 19., kedd 10:23

Amikor az első gyerekünket vártuk, akkor sejtettem azért, hogy azért nem lesz itt minden sétagalopp meg örömünnep a terhesség-szülés-gyermekágy körül. A miheztartás végett megkértem a zuramat, hogy jó nagy csomagolópapírra készítsen nekem egy óriásplakát-félét, egy tacepaót, amit a megfelelő pillanatokban demostratíve felmutathat. A papíron a következő szöveg álljon, nagy, piros betűkkel: „Ezt akartad, nem?”

Végül nem készült el a papír a maga fizikai valójában, de az ötlet és az alapját képező mondat valóban sok helyzetben előkerült már azóta, és szerencsénkre általában ki is tör belőlünk rá a felszabadító röhögés.

Amikor kiderült, hogy az addig problémamentes terhességem felnyomta a vércukorszintemet, és diétázni kell, minden sütistál és kekszesdoboz előtt felmutattuk a képzeletbeli táblát, mielőtt meggondolatlanul belenyúltam volna. Amikor vihogva filmeztük óriáselefántra emlékeztető, a formájából teljesen kiment bokámat és az azt körülölelő egyetlen papucsot (mostani rémálmom, hogy az utolsó hat hetet hótaposóban fogom tölteni, mert más nem fog rám menni), és mikor szülésemnél elérkezett az a bizonyos mélypont, amikor nemes egyszerűséggel küldtem el mindenkit a p betűs helyre, pedig igazán senki viselkedésében nem volt kifogásolni való. Kivéve persze az enyémet.

És felrepült a képzeletbeli papír a felirattal azokon az éjszakákon, amikor a drága gyermek isten tudja milyen indíttatásból felébredt félóránként, valami aktivitást követelve, lehetőleg olyasmit, amit istenigazából utáltam csinálni éjek évadján. Amikor hároméves korában a kocsiba szíjazva üvöltve közölte, hogy ő bizony nem megy szüretelni a Somló-hegyre, csinálja a Balázs egyedül. Amikor kijelentette hogy fúúj, épp arra az ételre, amit ugyanaznap reggel éppen ő rendelt meg, amikor huszadszorra szóltam, hogy edd már meg a reggelidet fiam, mert minden értekezletet lekések, amikor utolsó pillanatban mondtunk le utazást-színházat-programot valami last minute mandulagyulladás miatt. És anyámnak is felmutattam a táblát, amikor csikorgó fogakkal vette tudomásul, hogy bontakozó képzőművészeti érzékét épp az ő hófehér falán próbálgatja az ő akkor egyetlen, szememfénye unokája.

Nem is szólva a fiamról, akit, magunk közt szólva, az első napokban én, csak én akartam. Jó ha feltartom a táblát majd, mikor tűnődöm, hogy egyes helyekre most már a büdös életben nem jutok el, mosogatógép-installálás halasztva, energiatakarékos házfelújítás projekt egyelőre törölve, néhány anyagi típusú középtávú céllal együtt. Pár évre megint kilőve a gondtalan úszkálás és a viszonylag szabadon választott színházi és szabadtéri bulizós programok, a hozzájuk tartozó piákkal együtt, a nyugágyban tölthető legalább tíz egybefüggő perc, törölve a ház külön dolgozószobája, valamint az esti leeresztést, elmélyülést lehetővé tevő viszonylagos csend, ami a szakmai fejlődéshez sem ártana.

Amikor babára áhítozunk, akkor aranyos mosolygós cukipofa, reggeli puszik, közös karácsonyok és szülinapok, hibátlan érettségi tablóképek és diplomák lebegnek a szemünk előtt. Ha effélét szeretnénk, bizony készítsük elő a bizonyos táblát, szemünk közé köpött étel, falra kent macskaszar, bolti hisztijelenet, váratlan vakbélműtét, bukott vizsga, kedvünkre nem való barátságok-szerelmek, ingerült szájalás vagy rémes tetoválások esetére. Mert a dolgok többé-kevésbé megúszhatatlanok, kinek ilyen, kinek olyan formában. Minden kölyök okoz álmatlan éjszakát, kemény küzdelmet, esetleg cifra káromkodást, ha nem most, akkor majd jó tíz-tizenkét-huszonhány év múlva.

Azt hiszem, mégis el kéne készíteni a táblát, és például ünnepélyesen kirakni a karácsonyfa alá vagy a szülinapi torta mellé miheztartás végett. Bizonyos helyzetekben hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az egész mókát általában mi magunk akartuk, és életre szóló bánat lett volna, ha annakidején nem sikerül. Egy tökéletes, ámde teljesen képzeletbeli gyerek sosem pótol egy néha nagyon is bosszantóan viselkedő valódit, aki azért időről időre tesz róla, hogy érezzük, azért mégiscsak megérte a buli. Jelezzük is felé néha, hogy megérte, nehogy önmagának felnőttkorában idejekorán elmenjen a kedve tőle – aztán amikor már az unokánk keni a falra a macska hagyatékát, és felnőtt sarjunk éppen dührohamot készül kapni, akkor majd mi is feltartjuk nekik vénségünk minden bölcsességével a táblát némi foghíjas mosoly kíséretében: „Hát ezt akartad, nem?”

Ezt bizony. Még ha nem is mindig így képzeljük.

Vakmacska

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2010.01.19 23:05:59Yukivoltam

    Na látom megint sikerült bekapcsolódnom a társalgásba:) Mindig másra ragálok, mint amire kéne.
    RR, amit te írsz, az a déja vu.
    Amiről Rita, az egyfajta elidegenedés érzés. nagyon bizarr, de reményeim szerint nem az elmebaj első jele:)

  • 2010.01.19 23:07:48csutkababa

    A Man is black I-ben a végén volt, hogy a galaxisokkal golyóznak azok a fura lények?

    Hátborzongató volt.
    És viccen kívül, Rita, volt már jamais vum.
    Olyan, mintha nem lennél jelen, és mintha valaki kirekesztene a normalitásból...szar.
    Nagyon fáradtnak kell lennem hozzá.

    És alvási bénulása volt már valakinek? Felébred, és nem tud mozdulni.
    Nekem egyszer volt, na, annál nincs is rohadtabb érzés...

  • 2010.01.19 23:09:11fantaghiro lesz a lanyom

    De.Pont erre gondoltam.
    Mert pl nagyamam nincs annyira stabil allapotban idegileg,mint anyam.Anyam egy robotikus racionalis ember.
    En sem vagyok olyan.
    A tarsaim kozul is,akik ereztek ezt,est tudtak mirol beszelek,olyan masok voltam,emotivabbak,vagy ilyesmi.

    De van ennek valami neve??

  • 2010.01.19 23:09:26bavette

    Én nem vagyok annyira benne, hogy déjá vu. Mert én pl. tudom, és biztos vagyok benne, hogy azt én már láttam/hallottam/átéltem álmomban. És nem csak egy érzés.
    (Ahhh... remélem érthető.)

  • 2010.01.19 23:10:47farkasokkal tancolo

    Nekem ez kínaiul van, mert nekem EGYSZERŰEN NINCSEN 3 év alatti emlékképem semmi.

  • 2010.01.19 23:13:22Yukivoltam

    Csuti, nekem is olyankor van, amikor zombi vagyok, alvásdepriváció. Meg amit manka ír, hogy teszem a dolgom, annyira automatikusan, hogy a végén arra eszmélek, hogy kész vagyok, eljutottam valahova, de nem emlékszem, hogyan. Döbbenetes. És idegesítő. Mert volt, hogy pl. a szemüvegem a hűtőszekrényből került elő.

  • 2010.01.19 23:16:56csutkababa

    Sok évvel ezelőtt az egyik zűrös éjszaka után néztem az ambuláns naplót. Láttam a saját kezű beírásomat, adatok, tünet, vizsgálati státusz, diagnózis, ellátás...
    És nem emlékeztem rá.
    Mentségemre szóljon, aznap a nagyvenvalahanyadik taknyos beteg volt, éjjel fél négykor.
    Ha valami nagy bazmeg van, villámgyorsan felébredek...

  • 2010.01.19 23:16:58bavette

    Ilyen automatizmus már velem is történt. Aztán később hiába gondolkodtam hol tettem le pl. a gyűrűm. (De aztán meglett.)
    Amit meg Rita ír: én olyat még nem éreztem, de gondoltam már rá, mi van ha valakinek az én életem az álma. Nekem is olyan valóságosak az álmaim.

  • 2010.01.19 23:18:34fantaghiro lesz a lanyom

    én olyat még nem éreztem

    ez az.

    pedig ez erzes.
    nem jo.
    de fiiiling.
    elmagyarazni nem lehet

  • 2010.01.19 23:19:39Yukivoltam

    Rita, én értelek. pedig nem mindig szoktalak:)

  • 2010.01.19 23:20:13Yukivoltam

    Csuti, ezek az ügyeletek nagyon durvák.

  • 2010.01.19 23:21:05bavette

    Rita, még nem éreztem, de értem. Mert nekem hajdanán (mikor gyerekként gondolkodtam az életről-halálról) ez mint teória eszembe jutott. :)

  • 2010.01.19 23:22:30csutkababa

    Yuki
    Kérdezd meg a párod, garantáltan lesz olyan sztorija, hogy nem emlékszik az utolsó bőrvarratokra...

  • 2010.01.19 23:25:34fantaghiro lesz a lanyom

    Csakhogy ettol az erzestol rohansz.
    Ha akard eloidezed.
    De nem akarod.

    Nem tudja valaki mi a neve?
    Jamais -vu?
    szerintem van mas is.

  • 2010.01.19 23:25:54csutkababa

    De egy frissanyuka is bólogathat itt és most, a huszadik éjszakai felkelésnél, hogy most adott-e papit vagy nem, szopott-e a gyerek az előző 10 percben vagy nem, ésatöbbi...

  • 2010.01.19 23:27:16rézi, a nyúl

    olvasom olvasom, de nem értem.
    Rita, mond el még egyszer pls!

  • 2010.01.19 23:27:34csutkababa

    Valami automatizmus lesz ez, miközben a tudat , a formatio reticularis éppen kissé el van ájulva a fáradtságtól. Szerintem.

  • 2010.01.19 23:29:18Yukivoltam

    Csuti, a párom olyan helyen dolgozik, ahol nincs akut felvétel, így relatíve nyugis az ügyelet. Persze volt már átoperált éjszakája.

  • 2010.01.19 23:29:31csutkababa

    Na jó éjt mindenkinek:)

  • 2010.01.19 23:30:06csutkababa

    Yuki
    Akkor szerencsés:)
    Jó éjt nektek.

  • 2010.01.19 23:30:15bavette

    Olyan már volt, hogy nem tudtam reggel hogy akkor most hányadik kanál tápszernél tartok. De aztán kitaláltam erre egy technikát. És már csak néha bizonytalanodom el. :)

  • 2010.01.19 23:30:16csutkababa

    Yuki
    Akkor szerencsés:)
    Jó éjt nektek.

  • 2010.01.19 23:30:24Yukivoltam

    Jaj hányszor volt, hogy nem tudtam, hanyadszor kelek fel, fél órája vagy 5 perce keltem-e utoljára, evett-e akkor a gyerek vagy sem, melyik mellem jön stb.

  • 2010.01.19 23:30:54fantaghiro lesz a lanyom

    rézi, a nyúl
    idonkent csak ulok es bamulok,mintha eloszor latnam az engem korulvevo dolgkat,nem jon hogy higgyjem,hogy az eletem percei telnek.
    mintha kerdeznem magamtol,ez az en eletem?
    ez vagyok en?
    igen,vaszinu mint egy par masodperces miniszkizofrenia.
    egy perc mulva mar boldogan eszem vagy tevezek.

  • 2010.01.19 23:31:00Yukivoltam

    Jó éjt!

  • 2010.01.19 23:32:12bavette

    Ez a melyik mellem jön is kérdés volt néha... :)

  • 2010.01.19 23:33:00rézi, a nyúl

    asszem,nekem nem volt ilyen. nagyon félelmetes.

  • 2010.01.19 23:35:27Rosa Rugosa

    Mi ez a Mátrix érzés???:)))

  • 2010.01.19 23:35:33rézi, a nyúl

    mondd nem mond az előbb

    viszont kakasos -megkergetéses gyerekkori élményem volt. azóta is félek a galamboktól pl. iszonyatos volt.
    ja és repülős álmom is sokszor. de gyerekkorom óta nem.

  • 2010.01.20 06:58:26Anyek

    rath! bavette! Magenta!

    Szokott nélkülem lenni, hetente egy napot dolgozni vagyok kénytelen, amikor - szerencsések vagyunk - az apjával van. Társaságban ő a legnagyobb vagány, rám se bagózik. Szóval nem az a ragadós típus. Sajnos nincs segítségünk, bébiszityóra meg még nem bíznám.
    Lehet, hogy nem normális, de és sem szeretném, ha most (15 hós) vagy két évesen napokat töltene nélkülem.

  • 2010.01.20 09:25:45nyina&mika

    rita, nekem olyan leginkább, mintha egy ideig kikapcsolva tartottak volna és most újraindulnék, de még nem vagyok teljesen bemelegedve. és nem tudom, hogy ez tényleg az én testem-e, tudom mozgatni, vagy nem. amik körülvesznek, az a rendes életterem, vagy vhol máshol vagyok. és kicsit várom, hogy inkább megint kapcsoljanak ki.

    de van, hogy sétálok az utcán és az utca közepén jön rám. nekem asszem nincs köze a fáradtsághoz.

  • 2010.01.20 09:33:13Tessina

    2010.01.19 21:28:59rath.dinen
    én is ezzel értek egyet, nagyon.... legalábbis nálunk bevált, és tényleg semmi fennakadás nem volt, a gyerek egyszer keresett minket, anyu elmondta neki, hol vagyunk, játszott tovább, aztán boldogan ugrott a nyakunkba, amikor hazaértünk. Bízom benne, hogy ettől nem sérült a kapcsolataiba vetett bizalma. Egyelőre nem úgy néz ki, de persze tudom, hogy ez majd felnőtt korában "derül ki".

  • 2010.01.20 09:43:39sobri jóskáné

    Nem olvastam végig mindent, csak az első oldalt, és a utolsó néhán kommentet. Ezen felbuzdulva megkérdeztem anyámat, hogy volt-e gondja velünk (értem itt ezt a kívánságlistára, amit valaki írt az elején). Hárman vagyunk testvérek, ebből az első kettő között van négy év, a harmadik a második után 10 évvel jött, tehát őt már nem lehet beleszámítani.
    Az eredmény:
    -tudott enni egyedül, akár egy egész fogást
    -tudott budira menni egyedül
    -tudott főzni minden nap
    -tudott hajat mosni
    -nem volt trampli
    -tudott aludni, mert időnkét apám is fel tudott kelni (sajnos nem volt anyatej)
    -nem volt hisztériás időszak, minden kimozdulás előtt megbeszélést tartottunk, hog ymit lehet és mit nem
    -ugyanez vonatkozott az összes korombéli kölökre és az anyjára (28 vagyok)

    És a körülmények: építkezés, nincs nagyis segítség, apu két munkahelyen dolgozik, nincs bébiszitter, nincs pénz, nincs autó

    Anyám csak annyit mondott a mostanában felmerülő hasonló jellegű problémákra: valamit jól eb...ott mindenki, a te gyerekkorodban még nem voltak ilyen jellegű gondok.

    Asszem ott nem merült fel a címben olvasható kijelentés.

  • 2010.01.20 09:46:02Yukivoltam

    Azért ne essünk át a ló túloldalára, nem arról van szó, hogy ha egy hétvégére eltűnsz és a pl. 2 éves gyerek az imádott nagymamával marad, akkor majd nem lesz normális párkapcsolata:)

  • 2010.01.20 09:57:49szövetszöcske

    Szerintem nem kell tábla. Mindenkinek szüksége van nyűgös napokra a lelki egyensúlyához, persze egyéni mentalitástól függő mennyiségben (ugyanúgy mint kell néha genya önzőnek is lenni, rosszindulatúnak, meg világfájdalmas mi értelme az életnek napot tartani meg de szívesen elköltöznék otthonról napot és hasonlók). Azt gondolom nem oké az ilyen érzéseket elnyomni, mer attól még ott lesznek, ártalmas valamiféle szentteréz önképbe kapaszkodni, ha ez nem igaz. Sokkal hasznosabb megtanulni mederbe terelni ezeket az érzéseket, mer attól nem lesz jobb, hogy elővesszük a táblát magunknak, hogy nem jogos meg igazságos így érzeni, egy érzésnél kiafrancot érdekli hogy mi jogos meg mi nem...

  • 2010.01.20 10:12:13Vakmacska

    Szöcske, asszem akkoriban írtam a posztot, amikor többször találkoztam emberkékkel (és néha magunkon is megfigyeltem a jelenséget), akik elkezdtek erősen másokat meg külső körülményeket hibáztatni valami szituációban, amit végülis ők választottak, teljesen szabad akaratukból.
    És általában olyan dolgokon ment a nyígás, ami IT nyelven szólva nem bug, hanem feature. Nincs is ezzel semmi baj, amíg egy-egy napig tart, és az illető egy ilyen virtuális felmutatás után visszazökken a saját humorérzékébe, hogy végülis ez az ő választása volt vagy mi. Azon viszont szénné szoktam röhögni magam, amikor valaki évekig kezét-lábát töri, hogy mondjuk nagy háza legyen kerttel, kutyával, aztán mindenkinek elmondja napjában hatszor a hét 6 napján, hogy mennyi ablakot kell pucolni, a kutya teleszarja a kertet és senki sem akar füvet nyírni.
    És hányan vannak, istenkém....:)))

  • 2010.01.20 10:21:43Silverveil

    Vakmacska,

    Ismét remekül megfogalmaztál valamit, ami idegesít sok emberben.
    Valahogy nekem úgy tűnik, hogy egy csomó ember életében semmi koncepció nincs, tervek, egy kerete a dolgoknak, egy célkitűzés, stb
    Illetve elképzelés talán van, de az, hogy átgondolák az előnyöket-hátrányokat azt eltörli az újdonság varázsával járó lelkesedés. (Vagy csak én vagyok egy minden spontaneitást nélkülöző rettentő vénasszony egy fiatal testben)

  • 2010.01.20 10:30:29Tessina

    Yuki, őszintén remélem:)))

  • 2010.01.20 10:32:38Tessina

    pedig a kutyát tök jól meg lehet tanítani, hogy egy helyre szarjon és ne lépjen a virágokra:P... na jó, értem ám, és tök igazad van:)

  • 2010.01.20 10:37:40szövetszöcske

    Vakmacska, én ezt a másik oldalról ragadnám meg, nem a ház, meg a kutya a lényeg, hanem a mentalitás. Vannak nyígós emberek, ez alkat kérdése, nem várhatod el tőlük, hogy túllépjenek saját árnyékukon. Ha nem azér nyígna, mert van új ház és sokat kell ablakot pucolni, akkor azért nyígna, mert nem ment bele nagyobb ház vásárlásába. Ugyanolyan tulajdonság ez, mintha valaki arra hajlamos mondjuk, hogy büdös legyen a lába, és hasonlóan, mederbe tereléssel lehet kezelni. A lábbüdösség is adottság, de azér lehet szocializálni, ugyanúgy a nyígós természetet is (az más kérdés, hogy Mo-on a helyi adottságok miatt, kissé túl sok embernek lett adottsága ez a nyígás, dehát ez van, kinevelni gyanítom nem lehet). Aki nyígós, az vegye ezt magáról tudomásul, és tartsa keretek között, élje ki célzottan (mondjuk járjon össze a többi nyígós haverjával heti egyszer töményen nyígós estét tartani, ebédeljen egy jóízű együttnyígósssat a hasonló mentalitású kollégával stb.), sokkal elviselhetőbb lesz, mintha úgy tenne mintha nem nyígna, vagy próbálná elnyomni.

  • 2010.01.20 10:41:10Yukivoltam

    szöcske, egy pszichológus veszett el benned:) Vigyázz, kezdesz néha kicsit vekerdyssé válni (mondjuk nekem bejön):D

  • 2010.01.20 10:45:23szövetszöcske

    Yuki, na ja, tudom hogy vannak ilyen hajlamaim, de szigorúan mederbe terelem őket, és mondjuk kiélem arctalanul fórumokon, élőben nem lenne praktikus...

  • 2010.01.20 11:06:15lm

    Köszi mindenkinek a válaszokat. A prágai út még lóg a levegőben, de egyelőre úgy tervezzük, hogy ha adott időben úgy látjuk jónak, akkor visszük a dedet is (végül is, eddig is úgy volt már jópár helyen).
    Yuki, a nagyanyját nagyon szereti, de kb havonta egy hétvégére találkoznak, tehát napi, majdnem napi kapcsolatról nem beszélhetünk. Énnekem is az a gondom, hogy persze, ha muszáj, akkor otthagyom, de ez nem muszáj-helyzet, csak a saját kényem, kedvem, kényelmem.
    De addig is van kb. 3 hónap, lehet, hogy kicsit gyakorolni fogunk előre, egyre nagyobb időkre otthagyom anyósommal, mintegy tesztelés illetve szoktatás céljából.

  • 2010.01.20 14:46:47boszor

    Engem 2-3 éves korom körül hagytak nagyszülőknél két hétre (nagyit szinte naponta láttam). Anyukám minden napra rajzolt nekem valamit, de egy nap csak egyet nézhettem meg. Ezzel egész jól eltelt, a rajzokat nagyon nagy becsben tartottam utána (kár, hogy már nincsenek meg...:(

    Hiányozni hiányoztak, de egyáltalán nem traumaként, sőt, nem is rossz élményként maradt meg.

  • 2010.01.20 14:51:19Magenta

    Gondolom, ha napi kapcsolatban lennénk a nagyszülőkkel, talán én is nyitottabb lennék, de 4-5-6 hetente látja őket egy hétvégére, hiába szereti őket, ez azért kevés számomra.

  • 2010.01.20 14:52:00Magenta

    És ha a közelben laknának, pl. eszembe se jutna a bölcsi, mert boldogan vállalnák napközbenre a gyereket.

  • 2010.01.20 14:55:02nyina&mika

    ó, boszor, az én anyukám naplót írt nekem, minden napra egy múltbeli napról, amikor 13évesen elmentem egy hónapra németországba. a mai napig megvan a füzet. meg is keresem most, elolvasom, sírok egyet :D

  • 2010.01.20 15:33:24baudolinA

    FT,
    marha jó házasság lehetett, ha simán belefért egy-két abortusz és néhány, jóval később kiderülő megcsalás is a férj részéről... De tényleg mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, de hát távol álljon tőlem, hogy ítélkezzek, ugye, FT?

    csutkababa,
    én nem akartam megszökni, én megszöktem, és haza is mentem. Nem laktunk messze az ovitól, viszont egy már akkor is forgalmas úton kellett átmenni. Utána mindig zárták az ovi kapuját. :)

  • 2010.01.20 15:46:41csutkababa

    BaudolinA
    Válaszoltam a leveledre:)
    És úgy látszik, sokan mentek haza oviból:)

  • 2010.01.21 10:30:12Veg_

    Tejbajusz: Azt mondja, hogy te bajod, miért nincs hobbid? Semmi baj, keress hobbit. Pl. járj uszni, járj el valami kreativ tanfolyamra, stb. Olyankor vigyázzon rá az apja, elvégre neked is van hobbid, nem mondhatsz le róla. Jah! Akkor is vigyázzon rá, ha éppen kétpercenként lehányja a pólóját, vagy hasmenése van, és félóránként pelenkázni kell. Elvégre ő mondta, nem? :)
    _________
    Ovi: én nem szöktem el, én odamentem. Muter felcuccolt, utnak eresztett, és csak visszafele jöttek értem. Általában a szomszédban lakó ovistárssal együtt vitt el mindkettőnket valamelyik négyük közül. Eleinte figyelt, és szerencsére csak két uttest volt, a ház elötti, ahol csak az ott lakók jártak, és egy kis forgalmu, már akkor is lámpával. Egyedül akkor mehettem elöször utcán, mikor rájuk szóltam, hogy nincs itt a zebra, illetve hogy nem néztek elég alaposan körül.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta