Szívesen esznek cukros katonákat a kisgyerekek

A gyerekekben érdekes módon nincs meg az egészséges táplálkozás iránti ösztön, szeretnek egyhangúan enni, sokszor éveken keresztül mindig ugyanazt kérik. Ha egyáltalán kérnek valamit. Vannak jól evő gyerekek, de sok családban évekig az a legnagyobb gond, hogy letuszkoljanak valamit a gyerek torkán.

A Parents magazin szakértői összeszedtek néhány tanácsot, amivel kedvet csinálhatunk a gyerekeknek az evéshez. Nálunk szerencsére nincs gond az evéssel, de azért én is sok trükköt alkalmazok az étkezések során.

Először is vigyünk rendszert az étkezésekbe! Egy gyereknek 3-4 óránkét kell ennie, három nagyobb, és két kisebb étkezést a legjobb beiktatani, valamint rengeteg folyadékot. Ezeket érdemes előtte megtervezni, mert úgy jobban oda tudunk figyelni arra, hogy minden napra jusson mindenféle táplálék. A rendszeres étkezés azért is fontos, mert a kisgyerek többsége nem szól, ha éhes.

Ne főzzünk kétfelé! Sokan főznek külön a gyereknek és maguknak, mondván a gyerek úgysem eszi meg, amit mi szeretünk. Sokkal jobb azonban, ha a gyerekek is ugyanazt eszik, amit szüleik, mégha ezért le is kell mondanunk az erősebb fűszerekről. Ráadásul a gyerekek szeretik utánozni a szüleiket.

A gyerekek utálják az új kajákat, és legtöbbször egyáltalán nincs kedvük megkóstolni. Ezért csak lassan vezessünk be újfajta ételeket az étrendbe! (Nekem mondjuk ez sokszor lassan sem sikerül. A lányom a főtt kajákra fogékony, de ha a kenyéren nem lekvár, sonka, vagy májkrém van, nem eszi meg. Próbálkozhatok bármivel.)

Ha másképp nem megy, cukrozzunk. Bár ez elsőre rossz tanácsnak hangzik, egy kis barnacukor kívánatosabbá teszi a gyerekek számára a répa-, karalábé- vagy borsófőzeléket, és sokan a friss gyümölcsből is többet esznek így. Amikor a gyerek már rákapott ezekre a dolgokra, fokozatosan el lehet hagyni belőle a cukrot. Ha nem érdekli a gyereket a répa meg az uborka, készítsünk finom mártogatókat (túrót, joghurtot, salátaöntetet vagy akár hummuszt). A gyerekek szeretnek turkálni.

Sokan panaszkodnak, hogy a gyerek egyáltalán nem akar gyümölcsöt enni. Tény, hogy  itt sem árt néha trükkökhöz folyamodni, nálunk például még mindig az almareszelő a leggyakrabban használt konyhai eszköz, mert azt vettem észre, hogy reszelt almából, körtéből akár két darab is lecsúszik, rágcsálva viszont csak fél. Ráadásul a gyerekek nem szeretnek sokáig rágcsálni, ez tény, mert ugye van jobb dolguk is. Ha végképp semmi sem működik, érdemes lehet beruházni egy gyümölcscentrifugába, lé formájában még a répát, a sütőtököt meg a céklát is szívesen fogyasztják a gyerekek.

Főzzünk együtt a gyerekkel! Ha a gyerek már fogékony rá, bevonhatjuk a főzésbe. Nagyon szívesen eszik meg majd, amit maguk készítettek, ráadásul főzés közben gyakran csipegetnek a nyers hozzávalókból. (Érdemes gyümölcsös, diós sütiket is sütni, ilyenkor nálunk nagyon sok landol a gyomorban ezekből az egészséges dolgokból).

Ha úgy érzed túl sok egészségtelen ételt eszik a gyerek, legjobb, ha be sem engeded a házba ezeket a kajákat. (Nálunk például egy időben eluralkodott a keksz-őrület. Volt, hogy inkább nem vettem, mert ha volt otthon, egy idő után nem tudtam ellenállni a nyavalygásnak, de ha nem volt otthon, nem volt mit tenni.) Ez persze nem jelenti azt, hogy ne férne bele az életbe egy kis fagyi, vagy túrókrém, főleg ha a főétkezések tartalmasak.

Nem árt a kajálásba némi fantáziát is belevinni, a kenyerekből sütiszaggatóval például nagyon vonzó formákat lehet kivágni, csillagokat, szívecskéket, aminek a gyerekek örülnek. (És mindent szeretnek, ami mini. Nálunk egy szelet kenyérből alig pár harapás fogy, de ha felvágom az egészet apró kockákra, azaz katonákra, mind eltűnik. Most már követeli, hogy katonát akar enni.)

Nagyon fontos, hogy együtt egyen a család, mert a gyereknek furcsa azt látni, hogy csak ő eszik egyedül. Ráadásul nagyobb eséllyel eszik egészséges dolgokat, ha együtt ülünk le az asztalhoz. Később a közös étkezések a családi beszélgetések helyszínei lehetnek. Számos tanulmány bizonyítja, hogy azok a kamaszok, akik gyerekkorukban együtt vacsoráztak a szüleikkel, jóval egészségesebben táplálkoznak.

Oszd meg másokkal is!
Mustra