Mi leszel, ha nagy leszel?

A legnagyszájúbb gyerek nyilván azt válaszolja erre a kérdésre, hogy „Felnőtt”. Vannak a gyerekek számára igen vonzó szakmák: sok gyerek szeretne buszvezető, tűzoltó, rendőr, orvos lenni, vagy épp anya vagy apa foglalkozását választanák gyerekfejjel. Ti milyen szakmát képzeltetek el gyerekként magatoknak? És gyerekeitek mik szeretnének lenni felnőtt korukban? Heti kérdés.

Kilencéves koromban pincér szerettem volna lenni. Aztán állatorvos. Mivel rájöttem, hogy nem bírom látni, ha az állat szenved – még akkor sem, ha megvan a tudásom és a felszerelésem ahhoz, hogy meggyógyítsam, ezt a pályát sem választottam. Amennyire biztos voltam kicsiként a dolgomban, ahogy teltek az évek, úgy bizonytalanodtam el. A főiskolán aztán nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy tanító néni sem szeretnék lenni – de ha már ott voltam, lediplomáztam. Elsős lányom most épp azt vette a fejébe, hogy óvó néni lesz az unokatestvérével együtt. Korábban írni és fotózni akart, nyilván, mert ezt látja tőlem.

Barátnőm hétéves kisfia informatikus lenne, mindenképp a számítógép előtt szeretne ülni egész nap – közölte az anyjával. (Apuka programozó.) Egy másik kisember, egy ötéves épp azon gondolkozik, mi legyen: házépítő vagy gumis? Jelenleg a gumis felé húz inkább a szíve. Nővére pedig elhatározta, hogy lovas lesz. Az ismerőseim körében többen orvosok lennének, de van olyan nyolcéves kislány, aki fodrásznak tanulna és olyan ovis is, aki táncos szeretne lenni.

A te gyereked tudja már, mi lesz? Tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász?

Oszd meg másokkal is!
Mustra