Szégyenbélyeggel él, aki nincs beoltva?

Zanza!

Elmaradt idén a nagy családi karácsony, panaszkodott az egyik ismerősöm, mert a család egyik része nem akart találkozni a másik részével, mondván, nincsenek beoltva. Nekünk is volt hasonló élményünk. Vannak olyan ismerőseink, akikkel mindig összejövünk egy kis uzsonnára karácsonykor, idén azonban nem akartak velünk találkozni, mert nem vagyunk beoltva (ők beoltatták a gyereküket, de még nem telt le a két hét.) Én először röhögtem, aztán nagyjából két órát bőgtem. Nem azért mert nem találkoztunk, hanem mert ledöbbentem ettől az egésztől, úgy éreztem meg vagyunk bélyegezve, és hogy rossz anyának tartanak. Elhatároztam, hogy azonnal beoltatom az egész családot, mert sokkal egyszerűbb úgy az élet.

Aztán lenyugodtam, hiszen hülyeség lenne beoltatni a gyereket, ha én továbbra sem vagyok meggyőződve arról, hogy az influenza veszélyes betegség lenne. De rájöttem, - és erre nagyrészt itt a Porontyon jöttem rá, - hogy mindenkinek a félelmeit tudomásul kell venni. Mert én ugyan nem félek az influenzától meg a betegségektől, de parázok egy csomó más – főleg lelki – problémán, engem ezek foglalkoztatnak, néha a normálisnál jobban, másokat meg más. Ennek ellenére kellemetlen élményként maradt meg bennem ez az eset. Mert az természetesnek tartom, ha valaki megkér, ne fogdossam a gyerekét, vagy ne adjak neki puszit, de nem találkozni másokkal, nekem túlzott óvatosságnak tűnik. (Nem újszülöttről volt szó, azt természetes, hogy félti az ember.) De elfogadtam ezt az egészet, bár kissé aggódva tekintek a jövő elé: mi van, ha már minden évben lesz valami aktuális vírus, ami miatt nem találkoznak egymással az emberek?

Blogmustra