SZÜLŐSÉG

Bunkó szülésznő keserítette meg a szülést

2009. december 27., vasárnap 11:38

Olvasónk negatív szülésélményét meséli el, amelyből sokat tanult: megállapította, hogy a szülésnél a legfontosabb a szülésznő. Neki pokollá tette a szülését: valamin megsértődött és ott szólt be a vajúdás közben (és utána is), ahol csak tudott. Ver legközelebb körültekintőbben fog szülésznőt választani, mert hiszi, hogy ennél sokkal szebben is lehet szülni. Te is szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!

Valahol azt olvastam, hogy a szülésélményt, különösen, ha nem volt pozitív, nagyon fontos kibeszélni. Azt remélem, hogy ha sokaknak írom meg a saját élményemet, talán sikerül a továbblépés. Rengeteg múlik a szülésznőn. A saját tapasztalataimból kiindulva úgy is fogalmazhatnék, hogy a szülésélmény a szülésznőn áll vagy bukik. Mármint lelkileg.

A húgom és én 3 hónap különbséggel hoztuk világra a babáinkat (mindketten most szültünk először), a Szent Imre kórházban, de más-más orvosnál illetve szülésznővel. A szüléseink nagy vonalakban hasonlóan zajlottak: éjjel elkezdett szivárogni a magzatvíz, hajnalban érkeztünk meg a kórházba, hosszú és fájdalmas vajúdás követően a kitolási szakasz sem volt rövid, egy-másfél óráig tartott. A babáink 4 illetve 4 kiló 5 dekásan és mindketten 59 centivel születtek, és sajnos egyikünknél sem sikerült a gátvédelem.

Mindketten egy hangos pisszenés nélkül csináltuk végig a szülést, csakhogy míg a húgom szülésznője a szülőszobából kitolva őt hősnek nevezte, az enyém engem egész szülés alatt (és után) gyengének titulált.

2007. augusztusában fogant meg a kislányunk, és bár az anyaságra nagyon készültem, a szüléssel magával, annak menetével, buktatóival, nehézségeivel, az alternatív lehetőségekkel kapcsolatban egyáltalán nem voltam tudatos. Szülésznőt viszont mindenképpen körültekintően szerettem volna választani, úgyhogy az orvosom által ajánlott szülésznőkkel mind felvettem a kapcsolatot. Mivel mindannyian kedvesek voltak és hozzáértőnek tűntek, ezért nem tiltakoztam, amikor lényegében a későbbi szülésznőm hozta meg helyettem a döntést. Vele találkoztam legutoljára, de ő a többiekkel ellentétben nem buzdított a többi ajánlott szülésznő felkeresésére is, hanem már az első találkozásunkkor kész tényként kezelte az együtt szülésünket. Szimpatikusnak tűnt, hát nem tiltakoztam.

Megbeszéltük többek között, hogy fontosnak tartja a gátvédelmet, hogy bármilyen pozícióban szülhetek, és indítványozta, hogy járjak hozzá majd a 36. héttől CTG vizsgálatra. Mindig nagyon kedves volt, egészen a szülés előtti napig.

Két héttel túlhordtam a kislányomat, és bár a terhességem nagy részét kifejezetten élveztem, az utolsó hetekben már nagyon nehezen mozogtam. Túl sok volt a magzatvíz, a magasságomhoz képest hatalmas volt a hasam, és a babám sem volt kicsi. Állandóan fájt a derekam, vizesedtek a lábaim, az ülés nagyon fárasztott. Az utolsó CTG vizsgálatra órákat vártam a folyosón, és amikor végre bekerültem, egy másik szülésznő éppen akkor kapcsolta rá a készüléket egy vajúdó kismamára.

Egy nagyon kényelmetlen műanyag székben vártam, hogy sorra kerüljek - azt követően is vagy fél órát, hogy a gép felszabadult. Amikor már úgy éreztem, egy perccel sem bírom tovább a derékfájást, elindultam a szülésznőmet megkeresni, hogy szóljak, megürült a gép. A reakciója elképesztett: magából kikelve mindenki előtt kiabálni kezdett velem, hogy neki más dolga is van mint velem foglalkozni, mégis hova sietek (akkorra már az előre megbeszélt időponton 5 órával voltunk túl), ő csak szívességből (?) végzi az CTG-t. Nem nézett rám, és nem fogadta a bocsánatkérésemet (a béke érdekében ugyanis vagy 10-szer elnézést kértem amiért szóvá mertem tenni, hogy szabad a gép...).

Konfliktuskerülő, mindenkinek-tudok-mentséget-találni-a-viselkedésére mentalitású lévén reméltem, hogy a szülésznőmnek csak rossz napja volt, de elkezdtem félni, hogy aznap beindul a szülésem, és a szülésznőm nem tudja majd kialudni a rosszkedvét. Persze aznap este elfolyt a magzatvíz. Hajnalban befeküdtem a kórházba rendszertelen fájásokkal, de a szülésznőm csak reggel érkezett meg (a folyosón összefutottunk, de nem fogadta a köszönésemet), hozzám pedig csak két órával később látogatott be. Addigra már az energiáim nagy részét nem a fájások elviselésére, illetve a közelgő szülésemre való lelki felkészülésre fordítottam, hanem arra treníroztam magam, hogy a szülésznővel a lehető legkedvesebb legyek, nehogy még jobban megorroljon rám (utólag érthetetlen, miért éreztem magam annyira kiszolgáltatottnak, hogy nem azon aggódtam, hogy megy majd a szülés, hanem azon, nehogy a férjem legorombítsa a szülésznőt). Az erőfeszítéseim egyébként nem jártak sikerrel, a szülésznőm nyilvánvalóan nem bocsátott meg nekem (pedig azt sem tudtam, miért neheztelt), kimért volt és nyers, az egész szülés alatt mintha csak revansot akart volna venni.

Vajúdás közben csak az ülés és a guggolás volt kényelmes - ő azonban lehordott, ha meglátta, hogy bármelyiket csinálom. Azt mondta ülni nem szabad, ahogy a labdát sem ajánlotta fel. Zuhanyozáshoz sem, pedig többször mondtam neki, hogy a túl erős fájások miatt nem merek tusolni, félek, hogy elveszítem az egyensúlyomat. Nem mondta, hogy labdán is vajúdhatok zuhanyozás alatt, sőt a férjem masszírozhatja is közben a derekamat (a húgomék így csinálták). Amikor meglátta, hogy a folyosón sétálva a férjembe és Anyuba kapaszkodva leguggolok egy fájás közben, rám kiabált, mintha rosszat tettem volna és visszarendelt a vajúdószobába, ahol lefektetett. Ahelyett, hogy felismerte volna, nekem a guggolás a kényelmes pozíció, és szorgalmazta volna, hogy a férjembe kapaszkodva így próbáljam átvészelni a fájásokat.

A sok magzatvíz és a nagy baba miatt az orvosom nagyon ajánlotta az EDA-t, amit végül el is fogadtam 10 óra vajúdást követően, így kitolás előtt tudtam aludni másfél órát. A szülőszék aztán majdnem fekvő pozícióban maradt a kitolás idejére is, hiába kértem a szülésznőt, hogy emelje legalább ülő helyzetbe, és miközben az orvosom fél órán keresztül a hasamba könyökölve próbálta segíteni a kislányom megszületését, a szülésznő úgy próbált meg nagyobb teljesítményre sarkallni, hogy szidott, amiért erre szükség van. A szülés legfájdalmasabb része egyébként a gátvarrás volt, de összeszorított fogakkal tűrtem - azt, ami a szülésznő szerint nem fájhat.

Másnap aztán bejött hozzám, és azt mondta, hogy a nagy baba és a sok magzatvíz miatt az orvosommal együtt meg voltak győződve róla a szülés előtt, hogy a szülésem nagyon nehéz lesz, de jól fogom bírni. Ehhez képest a szülés végül nem volt nehéz (?), mégis rosszul viseltem (?). Többé nem láttam, csak a férjem találkozott vele később, hogy átadja neki a hálapénzt - hiszen a szülés segítést és az CTG vizsgálatokat sem szívességből csinálta...

A szülésemre mégsem azért gondolok vissza szomorúan, mert nem biztattak, ahogy a húgomat, és nem segítettek, ahogy a húgomat segítették. Azt bánom leginkább, hogy a szülés végére annyira kifáradtam (fizikailag is, de lelkileg még sokkal inkább), hogy a szülést követően a szülőszobában rendelkezésre álló két órában az alvást választottam, nem pedig a kisbabámmal való együttlétet.

Hetekkel a szülésem után, életem első szüléstörténetének elolvasását követően kezdtem el szinte megszállottan falni a szüléstörténeteket. Ezeket olvasva döbbentem rá, milyen máshogy is alakulhatott volna, hogy mennyire irracionálisan viselkedtem én és milyen rossz választás volt a szülésznőm.

A kislányom nemrég múlt 18 hónapos, fantaszikus, tüneményes, imádnivaló kislány, érte tízszer is újra végigcsinálnám - már tervezzük a testvéreket. De garantáltan nem ennél a szülésznőnél (akinek a nevét itt persze nem árulhatom el, pedig legszívesebben világgá kürtölném, hogy mindenki tudja kit kerüljön el jó messzire).

Ver

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.12.29 20:28:22jazmine

    Én is mondtam, volt, h dokinak is. Mondjuk meg mi. Nagyon rossz volt, nem rendezett el semmit, mert ő még élni fog, meg x doki, y nővérke azt mondta stb.
    Vannak dokik itt a klinikán, akiket akkorról "ismerek", nem nagyon lehet meggyőzni, h hú, de kedves. Nem az, mézes-mázas, amint pénzt kap/vár.
    Ez jó 10 éve volt.

  • 2009.12.29 20:39:16farkasokkal tancolo

    Másutt, nem tagadva azt, hogy ha az embernek egy szeretett családtagja fekszik a kórházban, akkor okosabb dolog nálunk előre pénzt adni a nővéreknek, de.

    De ezt a "miközben a nővérek kávéznak meg cigiznek" kitételt - amiben nem te vagy az első - nem tartom igazságosnak, ugyanis manapság már alig van nővér a kórházakban, és általánosságban elhiheted, hogy majd kiszakad a belük, hogy a legalapvetőbb dolgokat elvégezzék a fekvőbetegeknél. Az jár jól, aki egyszerűen benn marad a kórházban egész nap a betege mellett, és nem arra bazíroz, hogy majd a nővér visz neki egy pohár vizet. Általában nem az visz, hanem egy olyan betegtárs aki már nem húzza maga után a beleit, vagy egy családtag, aki ott ül mellette, vagy egy másik beteg mellett.

  • 2009.12.29 20:40:01jazmine

    Amúgy szerintem lesz változás, pont a pénztelenség miatt. Ha épp arra van pénzem, h fűtsem a lakást, ahová hazaviszem a gyereket/beteget, akkor nem fizetek a dokinak.
    Ha az egyik családtagnak nincs munkája, szintén nem.
    A para akkor alakult ki, mikor volt valami felesleg, most ez szépen eltűnik. Akinek van, az pedig menekül a magánrendelésekre.

  • 2009.12.29 20:44:22jazmine

    Ft, ez igaz, csak ilyenkor bejön, h mi olcsóbb: adni a nővérnek vagy kirúgatni magam a munkahelyemről, esetleg csak elhasználni azt a szabit, ami majd kellene a nyári ovi/iskolaszünetre.
    Maradnak a betegtársak, az esetleg beeső hozzátartozókkal.
    Pár napot voltam gyerekkel kórházban, elég egyértelmű volt, h ha nem vagyok bent, a gyerek vegetál a kiságyban, eszik/iszik mikor kajaidő van és slussz. Szerencsére bent tudtam lenni.
    (Mondjuk ha adtam volna pénzt, akkor sem hiszem, h jobban ránéztek volna.)

  • 2009.12.29 20:52:12Yukivoltam

    Jazmine, szerintem a gyerekkórházak spéci helyek. Olyan értelemben, hogy ott - igaz, csak kettőben fordultunk meg betegként - kisebb arányú a bunkó nővér és orvos. tapasztalataim szerint nem fogadnak el parát (csokit és ajándékcsomagot nagy nehezen igen), és ellátják a betegeket, de kevesen vannak a sok gyerekre.

    Ismerősök dolgoznak olyan helyeken, ahol sok a súlyos állapotú fekvőbeteg. Panaszkodnak, hogy nagyon kevés a nővér, fiatal csak elvétve téved oda (gyerekosztályokon többen vannak fiatalok), sokan már nyugdíjaskorúak vagy nyugdíjasok, rossz fizikummal és fáradtan. De a családtagokra is panaszkodnak, hogy ha bejönnek sem adnának egy pohár vizet sem a betegnek, nemhogy esetleg segítenének a mosdásban vagy az öltözködésben, etetésnél stb. Mert az a nővér dolga. Ilyen is van.

    Iszonyatos arányú a nővérhiány, az orvos ismerősök gyakran elmondják, hogy a rendszer nem az orvoshiányon, hanem a nővérhiányon bukik majd meg. Nyilán hawaii dizsi napfény a nővérkedés, egész napos láblógatás koktélokkal, azért nem megy senki nővérnek.

  • 2009.12.29 20:52:56Yukivoltam

    rita, dobtam mailt.

  • 2009.12.29 20:56:54jazmine

    Igazad van, a nővérhiány iszonyú. Egyrészt őket b@szogatja mindenki (beteg, hozzátartozó, orvos), másrészt műszakos, fizikai munka is, ráadásul pótlékokkal sem túlfizetett.

    Amúgy a családtagokra panaszkodást megértem, a 3,5 nap alatt megfordult 8 anyatárs (+látogatók) a szobámban, volt köztük 1 teljesen ok, 2 viszonylag, 3 pedig jobb lett volna (a gyerekének), ha otthon marad, mert ordított a (beteg) gyerekére, chipsszel és csokival tömte és tv-zett volna egész nap és este, csak én az alvásidőkhöz ragaszkodtam. 1 verte is.

  • 2009.12.29 20:57:44farkasokkal tancolo

    Hmmm.
    Lehet, hogy előbb utóbb lesz olyan állás - hasonlóan a bébiszitterekhez - hogy valaki arra vállalkozik, hogy mondjuk pénzért benn marad a kórházban mint(ha) hozzátartozó (lenne), és visz vizet, megetet, kicseréli az ágytálat és megmosdat meg ilyesmi...

  • 2009.12.29 21:53:11Vakmacska

    Hát normálosztályon idős hozzátartozó nagyjából akkor evett, ha mi megetettük. Szobatársak közül a menni tudók vitték a pohár vizet a menni nem tudónak. Kevesen vannak, keveset keresnek, igaz. De ha nem dolgozom, mert napi 3x meg 5x megyek a kórházba, akkor még ennyien se lesznek, mert én is elvesztem a munkámat, oszt a többiekéből várom a segílykét, onnét, ahonnét az állami alkalmazottak pénzét is fizetik. Tehát nagyjából a helyzet tarthatatlan.

    Ami meglepő, a rettenetes intenzíveken találkoztam a legjobb fej nővérekkel. Na ők aztán odafigyeltek, kedvesek voltak, elképesztő mit kibírtak milyen környezetben és hogyan. Őelőttük esmét megemelem képzeletbeli kalapom, a csapatban Zsuzsival, akivel informatikai főiskolán találkoztunk először, mert többet akart keresni és meg akart élni. De két év után ment vissza a pályára mert szerelem. Csak ezek után az osztály informatikai hálózatát is meg bírta csinálni ha kellett, villanykörtét eddig is cserélt, ha kellett biztosítékkal együtt. Hogy nem halt még meg mindenki arrafelé súlyos állapotban, az a Zsuzsiknak köszönhető elsősorban.
    De a két bodorított cicababa, aki félóra várakozás után is csak annyit mondott hogy üljek le a szülőszoba előtt (akkor már harmadik órája görcsöltem 31 hetesen, az volt a szerencséjük, hogy közben a 4 szem magnéziumra elmúlt - azt magamtól szedtem be, annyit nem kérdeztek, hogy tudok-e menni még)szóval ők bocsi, nekem nem nővérek. Ott voltak, arra hitelesítve, hogy széthordják az ételes tálcákat. Ha mindig ilyenek, akkor nem fizetésemelést és zsebbeborítékot érdemelnek, hanem könyvjutalmat, ahogy régen mondták... Munkakönyvet, ha esetleg nem tiszta...

  • 2009.12.29 22:01:32Yukivoltam

    Vakmacska, nekem csecsemősökkel vannak rossz tapasztalataim.
    De pont ez a dolog rákfenéje, hogy nem vonzó pálya, ezért csak a nagyon elhivatott Zsuzsik és a férgese marad meg benne. Mert akárki jelentkezik nővérnek, segédápolónak egy osztályra, egyből felveszik, tárt karokkal várják. Műtősfiúk ugyanígy

  • 2009.12.29 22:06:00Yukivoltam

    Igen, a helyzet tarthatatlan. Az okát kéne valahogy megszüntetni, de az a baj, hogy mi nem tudjuk. És még mindig nem világos sokak előtt, hogy az elhivatottság kevés. Pénz is kell. És akkor majd lehet válogatni a jelentkezők között, nem kontraszelekció lesz. Két ugyanolyan képzett és kompetens nővér vagy doki közül a kedves, empatikus, udvarias marad.

  • 2009.12.29 22:52:43farkasokkal tancolo

    Yuki, gyerekkórház: óriási szerencse, hogy ma már megengedk, hogy a beteg gyerek mellett ott legyen az anyja, ha akar.
    Az én két lányom 3-szor volt kórházban. Először a nagyobbik öt hónaposan, nyári hőségben belázasodott, elvittük az ügyeletre (fiatal tapasztalatlan anya voltam, halálra rémültem, hogy 39 fokos láza van) , ott azt mondták, hogy biztos napszúrást kapott, és azonnal vigyük kórházba, mert lázgörcsöt fog kapni. Hiába mondtam, hogy nem volt napon egy percig sem, csak legyintettek. A tűzoltó utcaiban volt, 40 gyerekre volt 2 ápolónő. Látogatás csak két nap mulva! Két nap mulva bementem, és míg a doktornőre vártam a folyosón végig hallottam, ahogyan keservesen sír. Tudtam, hogy szomjas... azt hittem megőrülök. Jött a doktornő, és mondta, hogy a gyereknek gyulladtak a mandulái, na akkor én meg azt mondtam, hogy akkor én hazavinném saját felelősségre. Nagynehezen kiadták. Felírtak neki Maripent (!!!). (Hogy hogy a picsába lehet egy öt hónapos gyerekbe azt a baszott keserű nagyalakú Maripen pirulát beadni, arra nem volt instrukció). Míg vártunk a taxira ami majd hazavisz, 2 teljes cumisüveg teát megivott a szerencsétlen egyhuzamban. Otthon felhívtam egy maszek gyerekorvost, az kijött, és felírt neki eperízű kanalas amerikai cuccot (asszem Vibramicin volt vagy mi) , aztán még ezt azt később arra a cooli fertőzésre amit a kórházban szedett össze.

    Na akkor fogadtam meg, hogy kórházba soha.

  • 2009.12.29 22:59:00farkasokkal tancolo

    Másodszor a kisebbik lányom produkált egyszer úgy asztmás rohamot, hogy nem mertem nem bevinni, amikor az ügyelet beutalta. Őt a Budai területibe vittük akkor. Kb. egy hetet töltött benn, látogatás szerdán és pénteken, valamint vasárnap du 3-5-ig., de csak az ajtóból lehetett nézni őket. A mindig örökmozgó gyerekem rezignáltan feküdt az ágyon és bambán nézte a plafont. Később tudtam meg, hogy minden gyereket leszedáltak. Két éves volt akkor vagy két és fél...

    Harmadszor megintcsak a nagyobb lányom feküdt kórházban, a szemét operálták a Mária utcai szemklinikán. De itt legalább megengedték, hogy egész nap vele legyek, reggeltől estig. Négy éves volt akkor, és ezt a kórházat sokkal jobban visetük mind a ketten.
    40 betegre volt 1 ápolónő.

    Ehhez kpest ma már hawai, komolyan mondom, hoyg az ilyen kicsik mellett bent lehet anyu vagy apu vagy egy közeli rokon.
    Ápolónő meg régen se volt túl sok, de ma már annyi sincsen. Előbb utóbb olyan lesz, mint az indiai kórházakban, ahol a rokonok körülveszik az ágyakat, az ágy alatt, meg a földön alszanak, és ők ápolják a betegket, az orvos csak megadja az utasítást....

  • 2009.12.29 23:05:15Moira

    ft: én nem tudom mt csinálnék, ha csak heti kétszer láthatnám a gyerekemet.Ahogy írtad, nagyon elszomorodam :-S
    Nekem most ez a két éjszaka amit bent töltöttem, úgy hogy nem nagyon tudtam mozodógni, csak feküdni, éppen elég volt, hogy majd megőrüljek. Pedig azért látogattak néha, meg olvasgattam is. EGy gyereknek ez még nehezebb.

  • 2009.12.29 23:11:02farkasokkal tancolo

    Hát igen Moira, én is félőrült voltam ezalatt, de SENKI nem látogathatta őket csak ekkor, mert "a szülők megzavarják a gyerekek gyógyulását". Mert "lám, minden látogatás után csak bőgnek, alig lehet őket lenyugtatni". Szerintem, akkor - ha tehették volna - egyáltalán nem enegdélyezték volna még ezt sem.

    Mondjuk mandulaműtétnél még ennyi sem volt, hétfőn be kellett adni a lányomat a Budai területi valamelyik pavilonjába, aztán szerda délután értemenni. (El is felejtettem, hogy akkor is volt kórházban...) Hálistennek akkor már 5 éves volt, és fel lehetett rá készíteni, no meg egy szomszéd kislánnyal egyszerre mentek műtétre.

  • 2009.12.29 23:17:27Yukivoltam

    FT, borzasztó lehetett, amit írsz. Egy gyereknek, különösen egy nagyoon kicsinek, aki nem érti, hol az anyja, apja, óriási trauma egy ilyen.
    Az az igazság, hogy ha nem szedálják le a gyerekeket, pár nap hiábavaló ordítás után akkor is rezignáltan, apatikusan a plafont bámulják, mert hospitalizálódnak. Egyszerűen bazi nagy csalódást éreznek. Ennek nagyon súlyos pszichés következményei lehetnek:(
    Nagyon szerecsésnek érzem magam, hogy annak idején bent tölthettem 2 éjszakát a 14 hónaposommal a Bethesdában. Még külön ágyam is volt, mert hétvége volt, és majdnem üres az osztály.Le a kalappal az ott dolgozók előtt.
    Moira, sokat gondolok rátok.

  • 2009.12.29 23:24:11jazmine

    Az az érdekes, h az a pár nap a fiammal bent, komolyan jó volt. Annyira szürreális volt minden, de csak vele voltam, semmi házimunka, a többiekkel telefonkapcsolat, de 24 óra "kettesben" egy 1,5 évessel, aki már nem pici baba (a szülések után más miatt volt jó a bentlét). Azóta valahogy máshogy vagyunk. A naggyal volt idő erre a kötődésre, a lányom meg elég anyás, de így a kicsit is "megkaptam" úgy, ahogy itthon nem.

  • 2009.12.30 01:03:57tildy:)

    Régebben is volt eszközhiány, meg nővárhiány meg minden. Határozottan emlékszem arra,mikor az orrmandulámat vették ki előtte apám fogott le, mikor egy hatalmas injekcióstűt feltoltak az orromba. Ott sírt ő is.
    Sokat betegeskedtem kiskoromban (6-7 éves koromig) , sokszor voltam kórházban, és tényleg nem jöhettek szüleim, csak kétnaponta, akkor is kívűlről közelíthették meg csak a kórtermet, be nem jöhettek . (Külső folyosó volt).

    Ohh most látom, vannak itt rossz vélemények a berényi szülészetről, lehet csemegézni. Tényleg meg y kóklerség, a mindenre ráfogjuk, hogy méhen kívűli terhesség.
    http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__szules__28416-a-jaszberenyi-korhaz-szuleszeten-ki-a-legjobb-szuleszno-es-orvos

  • 2009.12.30 01:36:45fantaghiro lesz a lanyom

    Miert operaltak a szemet?
    Szemtengelyferdules?

  • 2009.12.30 11:28:56farkasokkal tancolo

    Igen, az. Váltva bandzsított születése óta, de nagyon. Már 8 hónaposan letakart szemüvege volt, aztán 4 évesen végre megoperálták. Kozmetikailag teljesen rendben van, csak éppen nincsen térlátása azóta sem, mert az agyának még emlékképe sincsen róla. De mivel azt se tudja mi az, semmiben nem okoz hátrányt, csak a 3D-s filmeket nem tudja élvezni... :-)

    Szemklinikán ezt mondták, hogy elégedjünk meg azzal, hogy van két jó szeme, amit váltva használ.

  • 2009.12.30 12:20:07fantaghiro lesz a lanyom

    De vezet??
    Mennyire nincs terlatasa??

  • 2009.12.30 12:56:28Vakmacska

    Nekem lényegében egy szemem van (a másik jó mozgás-és színérzékelőnek), térlátásom semmi, tehát nem velem kell röplabdázni, viszont 12 éve vezetek, semminek-senkinek nem nekimenve, kivéve 2 hete azt a szerencsétlent, aki végülis megúszta épen, mert lendületem már nem volt, szóval azt is nyíl egyenesen, magam előtt, mert a frissen hullott havon csúszott az átkozott tragacs satufék mellett is. Szóval azt es azért, mert nem láttam...

    Viszont 3D filmmel és sportlövészettel nem próbálkozom, utóbbi azért is vicces volna, mert a bal szemem ép viszont jobbkezes vagyok.

  • 2009.12.30 13:01:21farkasokkal tancolo

    Rita, műszeresen ki lehet mutatni, hogy nincsen térlátása semmi. Egyébként vezet már jópár éve, most nyűvi a második autóját. Gyakorlatilag tényleg csak a kosárlabda vagy ilyesmi a hátrány, észre sem veszi, kosárlabdázni meg úgysem szeret.

  • 2009.12.30 13:02:30farkasokkal tancolo

    Ja, és váltva hazsnálja a két szemét, ha balra néz a balszemét hazsnálja, ha jobbra, akkor a jobb szemét. Tényleg az van, hogy van két jó szeme, és örülünk neki.

  • 2009.12.30 13:14:32fantaghiro lesz a lanyom

    De igy nem lenne szabad vezetni.
    Csak mondom.
    persze valoszinu semmilyen baj nincs belole.
    Muszeresen?
    kivancsi lennek milyen muszerrel.
    En csak sztereotesztet ismerek de azok dupla egymasra ragasztott lapok.
    De kene legyen valamilyen muszer is.

  • 2009.12.30 13:32:46farkasokkal tancolo

    Pl. belenéz egy olyan kukucskálóba, és a madárka nem száll bele a ketrecbe, meg hasonlók. Vannak erre vizsgálatok.
    És a térlátás hiánya akkor veszélyes (szerintem), ha valakinek hirtelen lesz vak az egyik szeme, de így tapasztalati úton megszerezte már gyerekkorában. (Ha most kezdenél letakart szemmel járni, azt se tudnád felmérni, hogy egy lépcső milyen mély pl.)

    De gondolhatod, hogy a jogsi előtt volt mindenféle vizsgálat, és szemvizsgálat is. Ott szóba sem került, pedig ott is voltak tesztek.

  • 2009.12.30 13:33:11Vakmacska

    Nekem a szemészorvosnő most két éve elkezdett nyavalyogni, hogy hát izé, mert sebességkorlátozás?
    Mondom neki, tíz éve vezetek így, balesetmentesen, születésem óta ilyen állapotban élek, Ön ad nekem munkát, vagy hordja a lányom az oviba helyettem? Mert mehetek dolgozni biciklivel is (autópályán nem mehetek hetvennel mindennap, idióta, gondoltam). Elgondolkodott, majd hadonászott a szemeim előtt, hogy látom-e. Naná, mozgást istenien látok, csak olvasni vagy centiket becsülni ne kelljen....odaadta a papírt. Azóta se értem, hogyha valami 40 éve nem romlik, 10 évet bizonyítottam, akkor miafrancot akart? Pénzt várt, ehelyett lecsesztem hogy elveszi a megélhetésemet? Nemtom, mindenesetre remélem a következő egyed elhiszi megint, hogy nálam sokkal életveszélyesebb seggfejek vannak az országúton, általában két sasszemmel...

  • 2009.12.30 13:35:55Vakmacska

    Az első doki, aki megadta a papírt anno jogsi előtt, az is rögtön látta hogy mit nem látok, műszerrel, nem a hülye táblával (rövid távú memóriám kitűnő, úgy verem át a táblát ahogy akarom de minek), ő mindjárt mondta, hogy van aki egy normál plusz egy üvegszemmel vezet. Húsz éve, balesetmentesen, szintén.

  • 2009.12.30 13:51:47Border

    Rita,
    a térlátást a távolságjelző mozzanatok is segítik: pld. egy megszokott tárgy távolabbról kisebbnek látszik, mint közelebbről, vagy a közelebbi tárgy gyorsabbnak tűnik mint a távolabbi, vagy a tárgyak színe, minél messzebb van valami, annál szürkésebb, szintelenebb, stb.
    Az agy plasztikusságának köszönhetően a megváltozott körülményekhez tudunk alkalmazkodni.
    Pld. olyan szemüvegben, amelybe olyan lencsét helyeznek, ami minden a feje tetejére állít, az agy egy kis idő múltán képes arra, hogy visszafordítsa a képet és a valóságnak megfelelően érzékeljük azt.

  • 2009.12.30 13:52:11Rosa Rugosa

    Ha csúszik, nem szabad satufékezni.:)

  • 2009.12.30 14:09:46nanemárrr

    Rosa, ezt akartam írni pont, de nincs jogsim, így nem voltam benne biztos, hogy a férjem ezt kiabálta minap a parkolóból egy kretén autósnak, aki éppen így akart megállni a tükör jég úton: "ne satuzzál b.meg!" Nem szokott így kikelni magából, de éppen kb. 20 autót készült összetörni :)

  • 2009.12.30 14:19:31Vakmacska

    Sok választásom nem volt. Előttem fékezett, sztem feleslegesen (sárga lámpán már félig átvolt) volt köztünk amúgy vagy 5-6 méter, kb. hárommal álltam volna meg mögötte normál körülmények közt, így nulla erőhatással csúsztam előre és pöcc. Nem látszott sem az övén, se az enyémen. De mit bírtam volna még csinálni? Sávot váltani rosszabb lett volna, Üllői út közepe, reggel...

  • 2009.12.30 14:26:59nanemárrr

    Na, pont ezek miatt nem akaródzok elindulni jogsiért...pedig a gyerkőccel egyszerűbb lenne, és a férjemet is megkímélhetném az általa "imádott" vásárlásoktól. De egyszerűen nem tudom, hogy hogyan lehet idegbaj nélkül megúszni egy-egy autós "túrát" egy nagyobb városban?!?!?!

  • 2009.12.30 14:37:51farkasokkal tancolo

    Pedig jól tennéd, ha mégis megreszkíroznád a jogosítványt, és akármennyire is félve, de minden nap vezetnél valamennyit. Mind a két lányom remegő szájjal és zabszem effektussal vezetett a jogsi megkapása után hosszú hetekig. A férjem ült be melléjük, hogy nyugtassa őket, később meg én, hogy lássák nem félek a haláltól :-) És éppena sokdugós városi vezetés alatt lettek biztosak magukban, ott ugye sokat kell tötyörögni... aztán ez a kezdeti bizonytalanság egyszer csak elmúlt, és most már nagyon jó, hogy megvan a jogsi.

    Én annak idején nem mertem nekifutni, de mára nagyon megbántam. Álmomban néha vezetek...

  • 2009.12.30 14:38:00Vakmacska

    Ha muszáj, megszokod. Cipekedni jobban utálok, buszon különösen, márpedig az volna az alternatívám. Cipekedni buszon két gyerekkel pedig esélytelen vagyok.

  • 2009.12.30 14:39:28Vakmacska

    Kéthetes jogsival amúgy egy fát eltaláltam, no azt se azért mert nem láttam. Az unokatesóm jobban félt aztán ma már úgy megy hogy még.

  • 2009.12.30 14:43:23farkasokkal tancolo

    A legrátermettebb vezető is meghúzza néha a kocsiját, vagy mások autóját. A vezetés nemcsak attól függ, hogy MI betartjuk a szabályokat, hanem sajnos attól is, hogy MÁSOK is betartják e?

  • 2009.12.30 14:45:55fantaghiro lesz a lanyom

    Allitolag ha letakarod az egyik szemed nem tudsz rendesen lemenni egy lepcson.Visszautni a tollaslabdat.
    pl anyam aki egy szemmel lat (mert nem kapott gyerekkorba szemuveget mert nem volt kancsi ki gondolta,hogy baj van) tollasozik meg lemegy a lepcson.Biztos megszokta.

  • 2009.12.30 14:47:09nanemárrr

    FT, pont ez-az, amiért nem indultam még el...a MÁSOK miatt. Hiába figyelek, meg minden, a sok barom az úton nem biztos, hogy figyel...mindegy tavasszal nekiveselkedek a dolognak! :) Majd jelentkezem, hogy hol tartok a dologban! ;)

  • 2009.12.30 17:47:23Vakmacska

    Én is lemegyek a lépcsőn, és tollasozom is...na utóbbit nem valami nagy színvonalon, de a szivacstenisz pl. nagyon jól ment ifjúkoromban, és pingpongozni is szeretek. Babakocsit mozgólépcsőn lejuttatni viszont nem vállalok.

  • 2009.12.30 17:48:30Vakmacska

    és naná hogy megszokod....mivel fogalmad sincs, csak sejted, milyen lehet két szemmel.

  • 2009.12.30 21:02:27rath.dinen

    rita: én sokáig szemüveges voltam, aztán kontaktlencse stb. Egyszer kiesett az egyik szememből a lencse és el is veszett hazafelé menet (buszon ültem épp). Tényleg majdnem leestem a buszlépcsőn leszálláskor, illetve rossz szögben próbáltam (gyalog) bekanyarodni - egy olyan úton, ahol kb 20 éve heti-napi rendszerességgel jártam.

    Mondjuk nekem megszokták a szemeim, hogy "együtt dolgoznak".

    Volt olyan, hogy arról vettem észre, hogy kiesett a szemüvegem egyik lencséje, hogy az agyam kötelességtudóan összerakta a két szememből érkező képet, én meg úgy éreztem magam egy pillanatra, mintha valami nagyon ütős anyagot nyomnék vénásan. De nem akkor tűnt fel, amikor álltam, hanem amikor elindultam.

    Ugyanakkor a tompalátó haverom nem produkál ilyesmit, az ő agya harminc X év alatt már kifejlesztette, hogyan pótolja az egyik szem közreműködését. Igaz, a kanyarodás szöge néha nála is furcsa, de nem olyan durván, mint amit én fél pár kontaktlencsében produkáltam.

  • 2009.12.31 09:41:46cidre

    Nanemárr, nekem 2 hónapja van jogsim, most 9 hónapos terhes vagyok; vezettem egyedül is, persze kisebb kihívásokkal kezdtem (gyerek elszállítása az oviba stb.), ma sem én vagyok Michael Schumacher, de próbálok gyakorolni - arra jó lesz, hogy kicsit könnyebben közlekedjek - két héten belül már három gyerekkel.
    Ja, és nagyon-nagyon jó oktatóm volt, ajánlom, ha Kőbánya-Zugló környékén laksz.

  • 2009.12.31 11:58:52nanemárrr

    cidre, köszi az infót oktató ügyben, de nem tudnám használni, mert vidéki (:)) vagyok!
    Rászántam magam -hogy stílszerű legyek, ez lesz az újévi fogadalmam-, megtanulok vezetni! :)
    Majd jelentkezem, hogy hol tartok...mondjuk azért a tavaszt megvárom! :)

    Boldog Új Évet mindenkinek!

    Ja, drLuciferrel egyetértek petárdázás ügyben!

  • 2009.12.31 12:17:21Rosa Rugosa

    Vakmacska
    Én már csúsztam így bele valakibe (nyáron, az úton hömpölygő esőben, éjjel.
    Egy csajt kilöktek az útra a villamosmegállóból, hiába nem mentem gyorsan, előttem levő satu, én szintén, aztán a fék egy idő után nem fogott én meg szép lassan belecsúsztam.:)
    Elméletben tudtam mit kell csinálni, de a gyakorlatban már nem voltam elég gyors ahhoz, hogy kuplung felenged, stb. (Főleg mire eszembe jutott.) Mivel soha nem történt ilyen.
    Elmentem egy vezetéstechnikai órára, mert nagyon betojtam utána és milyen a sors keze, egy hét múlva szinte tök ugyanaz a szitu...:)
    Az előttem lévő kiszállt és gratulált.:)

  • 2009.12.31 14:13:42nanemárrr

    Na tessék! Rosa az élő példa, hogy a nők is tudnak vezetni...mármint jól vezetni! :) Lehet, hogy van esélyem nekem is?!?! Remélem!

  • 2009.12.31 15:08:18Yukivoltam

    nanemárr, hajrá! Döntsük le a buta szeterotípiákat (csak parkolni ne kéne, hajj, meg térképet böngészni, ha eltévedek)

  • 2009.12.31 15:39:43Magenta

    nanemárr, én csak biztatni tudlak, a jogis nagyon jó dolog szerintem, én szeretek vezetni. :)

    Arról nem is beszélve, mennyire szeretem azt a szabadságot, amit adni tud (ha van autó is mellé :) )

  • 2010.01.06 11:42:59veraanyu

    Tessina,

    Nem tudom olvasod-e még, csak most láttam, hogy Neked is ugyanilyen élményed volt vele kapcsolatban. Úgyhogy akkor kiírom a nevét én is, igen, Váradi Ica volt a szülésznőm. Szülés előtti hetekben mézesmázos, szüléskor büntető őrmester. Aki az ilyet nem szereti, kerülje.

    Ver

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13

Blogok, amiket olvasunk

MENŐ LAKÁS Hangulatos nappalik fehér téglákkal

A fehérre festett téglafal olyan visszafogott dizájnelem, ami egyből érdekesebbé tesz bármilyen lakást. Mutatjuk a jó példákat: modern, szellős, világos.

KETTŐS MÉRCE Kinek járjanak a segélyek?

Aki megérdemli? Aki rászorul? Aki balszerencsés? Az igazságos újraelosztás rendszere nem is olyan egyszerű.

GADGET Menő mobil 26 ezer alatt

A Xiaomi Redmi 4A az egyik legkedveltebb telefon hazánkban a gyártó kínálatából. Nem is csoda, mert ilyen tudást ilyen áron kevesen adnak!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta