A terhesség alatt szedett aszpirin nem árt a babának

A terhességi szövődmények elkerülésére szedett kis dózisú aszpirin nem árt a magzatok fejlődésének - állapították meg francia kutatók a gyerekek ötéves korában elvégzett vizsgálatokkal.

aszpirin

A következtetéseket megfigyeléses tanulmány alapján vonták le a Roueni Egyetemi Kórház munkatársai, ezért Stephane Marret kutatásvezető szerint további vizsgálatok szükségesek az adatok igazolására.


Marret és kollégái 656 olyan gyereket vizsgáltak, akik a 33. terhességi hét előtt jöttek világra. Az 584 anyánál terhességi szövődmények léptek fel, például magas vérnyomás, vese- és immunrendszeri problémák. A nők közül ezért 125-nek kis dózisú aszpirin szedését írták elő körülbelül 12-13 hétig a szülést megelőzően.

A megszületett gyerekek egészségi állapotának értékelését öt évvel később végezték, ekkor a kutatók nem találtak összefüggést az anya várandósság alatti aszpirinszedése és az utódok egészségi állapota között. A halvaszületés, csecsemőhalálozás, agyvérzés és más agyi sérülések aránya nem tért el az aszpirint szedő, illetve nem szedő anyák gyerekeinél.

A tanulmányt a Pediatrics című szakfolyóirat januári száma közli.

(MTI)

Oszd meg másokkal is!
Mustra