Helyes táplálkozással védhetjük a baba bőrét a hidegtől

babywinter

Most, hogy úgy néz ki, valóban megérkezett a tél, gondolnunk kell arra, hogy a gyerekek, főleg a kisebbek bőrét megfelelően védjük a hideg ellen. Télen a nagy hideg, a szél, a hó, az ónos eső, a köd, valamint a fűtés miatti száraz levegő okozhat bőrbántalmakat. Ilyenkor a baba bőrét is védenünk kell az időjárás viszontagságai ellen.

A Magyar Gyermekorvosok Társasága szerint nem elég testápolóval kenegetni a bőrt, a helyes táplálkozás, megfelelő folyadék- és vitaminbevitel is fontos.

A baba bőrének ápolása belülről kezdődik. A felnőtteknél is gyakori hiba, hogy úgy gondolják, mivel a bőrük száraz, elég testápolóval bekenni és az majd megoldja a problémát. Arra nem is gondolnak, hogy esetleg a helytelen táplálkozás vagy a kevés folyadékfogyasztás állhat a tünetek hátterében. Mindez már az egészen pici babákra is érvényes. Nem mindegy, hogy mit és mennyit esznek-isznak, és ez nagyon gyakran először a bőrükön mutatkozik meg.

Milyen táplálékokra van szüksége a bababőrnek?

Folyadék: Minden babának testsúly kilogrammonként 150 ml folyadékra van szüksége. 6 hónapos kor alatt ez természetesen anyatejből (vagy tápszerből) fedezendő. 6 hónapos korig a babának nincs szüksége egyéb „szilárd ételre”, emésztőrendszerére fölösleges terhet jelenthetnek ezek az ételek.  A hozzátáplálást fokozatosan kezdjük el legkorábban 6 hónaposan, de 1 éves korig továbbra is az anyatej jelentse a baba fő táplálék- és folyadékforrását. Így 6 hónapos kor után is minimum 5-8 dl anyatej vagy tápszer fogyasztása ajánlott, de ezen kívül már adható forralt víz, cukormentes gyümölcstea, higított gyümölcs- és zöldséglé. Amennyiben a tejalapú táplálás domináns marad a baba 1 éves koráig, úgy folyadékigénye is megfelelően fedezve lesz, az anyatej egyéb rendkívül kedvező hatásai mellett.

A-vitamin: Egyensúlyban tartja a bőr vízháztartását, segíti a sejtek osztódását. A sárgarépában, sárgabarackban, sárgadinnyében, sütőtőkben, tojássárgájában található meg nagy mennyiségben. Mivel zsírban oldódó anyagról van szó, ezért felszívódásához zsiradék (pl. a baba főzelékében az 1 tk olaj) vagy zsiradék tartalmú egyéb étel (pl. anyatej, tápszer, tejpép, stb.) fogyasztása szükséges. A-vitamin hiányának tipikus jele a töredezetett köröm vagy haj.

B-vitaminok: A B-vitamin csoport tagjaira általánosan jellemző, hogy vízben oldódóak, és az anyagcsere folyamatokhoz - a fehérjék, zsírok és szénhidrátok átalakításához - szükséges enzimek elengedhetetlen alkotói. A különböző B-vitaminok hiányát bőrünk azonnal jelzi. Forrásai a gabonafélék, zöldbab, zöldborsó, stb. B-vitamin hiányának jele a repedezett, kiszáradt, viszkető bőr.

C-vitamin: A szervezet védekezésében jelentős szerepe van ennek a vízoldékony vitaminnak. Hazánkban nagyon sok gyümölcs és zöldség található, mely jelentős C-vitamin forrás. Pl. alma, áfonya, ribizlik, szamóca, citrusfélék, brokkoli, karfiol, káposztafélék, stb.

D-vitamin: A bőrünk napfény hatására maga termeli és raktározza a D-vitamint. Az egészen pici babák bőre még nagyon érzékeny, ezért nem lehet őket napoztatni. Nekik külön csepp formájában viszik be a D-vitamint minden nap. Nagyobb gyerekeknél már a táplálkozással is hozzájuthat szervezetük. Forrása: tojás, tej, tejtermékek, halmájolaj.

Ásványi anyagok: A kalcium, cink, réz, vas mind részt vesznek a bőr sejtjeinek kialakításában. A bőrünk színét meghatározó melanin (festékanyag) előállításához a réz, cink, vas mellett kobalt, nikkel és aminosavak is szükségesek.

A fentiekből is látható tehát, hogy babánk bőrének szépsége és egészsége szervesen összekapcsolódik a változatos, kiegyensúlyozott táplálkozással, olvasható a Magyar Gyermekorvosok Társaságának hírlevelében.

Természetesen a friss levegő, a séták hűvös időben sem maradhatnak el, hiszen a baba étvágyának különösen jót tesz, ha a sokat van a szabadban. A levegő fontos bőrápoló. Ha a bőr lélegezni tud, tehát leadhatja a fölösleges meleget és nedvességet, akkor sok bőrproblémát elkerülhetünk vagy enyhíthetünk. Ügyeljünk arra, hogy a ruhák jól szellőzzenek és öltöztessük a babát rétegesen. A baba bőre érzékenyebben reagál az alacsony hőmérsékletre, mint a felnőtteké. Gyorsan kivörösödik, sebessé is válhat. Séták alkalmával zsíros krémmel kell védeni a hidegtől és a széltől.

Hogyan ápoljuk a baba bőrét?

Fürdetéskor a víz a bőr felső rétegéből természetes nedvességmegkötő anyagokat von el. Ez ellen úgy védekezhetünk, ha babaolajat vagy speciális babafürdetőket adunk a vízhez. Ezek nemcsak tisztító-, de bőrápoló anyagokat, olajokat, és gyulladásgátló növényi kivonatokat is tartalmaznak. Ha fürdetés után bekrémezzük a picit, mindig speciális babakrémet, illetve testápolót használjunk. Ezek a krémek felelnek meg leginkább a bababőr különleges elvárásainak: ellátják a szükséges zsírral, nedvességgel és ápolóanyagokkal. A popsira annak megfelelő krémet használjunk, amely megvédi a bőrt a nedvességgel és a vizeletből, illetve a székletből származó agresszív anyagokkal szemben. Ezek a krémek nagyon zsírosak. Alig szívódnak fel a bőrbe, inkább annak felületén alakítanak ki szükséges védőréteget. Természetesen nem szabad túl vastagon felvinni őket, nehogy a bőr a zsírréteg alatt meleget és nedvességet halmozzon fel, tanácsolják a Magyar Gyermekorvosok.

Oszd meg másokkal is!
Mustra