Hétvégi programajánló: Luca-napi mulatságok

Szombaton nyit a Miuklásgyár a Felvonulási téren, és nem csak hogy nyit, de idén ünnepli ötödik születésnapját. Várják tehát december 22-ig az ajándékokat, tartós élelmiszereket, tisztítószereket, játékokat, ruhákat és könyveket - mindent, ami könnyen csomagolható és szállítható. Az elkészülő ajándékcsomagokat folyamatosan továbbítják a rászorulóknak. Idén egyébként máshol is lehet leadni ajándékot, bekapcsolódik a gyűjtésbe az Alba (Székesfehérvár), a Csepel, a Debrecen, a Duna, a Győr, a Kanizsa, a Kaposvár, a Miskolc, a Nyír, a Szeged, a Szolnok és a Zala Plaza. Sőt a Magyar Posta révén vidékről ingyen lehet a csomagokat a Mikulásgyárnak eljuttatni.

Ha leadtuk a csomagunkat, átnézhetünk szombaton 10 és 15 óra között a Marczibányi téri Művelődési Központba, (II.,Marczibányi tér 5/a) ahol karácsonyi ajándékkészítő foglalkozást tartanak. Egyszerűen megvalósítható, ötletes meglepetéseket, ajándékokat, ünnepi díszeket, lakásdekorációt készíthetünk, belépő 1000 Ft.

Délután négy órától a Jövő Háza Parkban (Millenáris, II. Kis Rókus u. 16-20) Szalóki Ági koncertezik, új gyereklemezével, a Gingallóval. Az albumon - és a koncerten-, az előző lemezhez hasonlóan népdalfeldolgozások és énekelt versek kaptak helyet, József Attila, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor és az erdélyi származású fiatal költőnő, Szabó T. Anna versei. Belépő: 800 Ft, családi jegy: 2000 Ft.

Az Anno meseboltban Kállai Nagy Krisztina kiállítása nyílik meg péntek este 6-kor, ahol a Mesélő Biblia és a Bibliai Naptár képei lesznek láthatók. (1016. Bp, Krisztina tér 7.) A kiállítás január 14-ig látható.

Luca-napi hétvége lesz a Néprajzi Múzeumban (V. Kossuth Lajos tér 12.) a Svéd Nagykövetség támogatásával, jobbnál-jobb programokkal. Szombaton 11-től például a Kaláka gyerekeknek szóló betlehemes műsorát láthatjátok, vasárnap fél tizenegytől pedig a Luca napi szokásokról lesz szó, emellett egész nap karácsonyi vásár és kézműves foglalkozások. De érdemes lehet gyerek nélkül is ellátogatni a múzeumba, szombaton este ugyanis jubileumi Kaláka koncert lesz, majd este tíztől a Csík zenekar zenél, éjfélkor pedig Palya Bea. Vasárnap nyolctól Sebestyén Márta hallható élőben. Belépő hatéves korig díjtalan, diákjegy: 1200 Ft, felnőtt: 2300 Ft.

Vasárnap három órától a Madách Színázban (VII. Erzsébet krt. 29-33.) a Négyszögletű kerek erdő című előadást tekinthetitek meg, inkább nagyobb gyerekekkel, hatéves kor felett ajánlott, jegyár: 300-1600 Ft.

Budakeszin ezen a hétvégén Postagalamb kiállítás lesz az Erkel Ferenc Művelődési Központ szervezésében (Fő út 108). Bár nem tudom elképzelni, mi lehet a különbség két galamb között, a program érdekesen hangzik, a belépés pedig díjtalan.

Vidék

Egész hétvégén színes adventi programokkal vár mindenkit a Gödöllői Kastély, szombat délelőtt bábszínházi előadások, majd kettőtől Gryllus Vilmos ünnepi gyermekműsora, Belépő: 800 Ft. Vasárnap szintén bábszínház, majd délután négytől a Nektárszínház, Diótörő című meseelőadása, belépő 600 Ft. Nap közben: a kastély gyermekszemmel – tárlatvezetés gyermekek számára, mesesarok a Barokk teremben - mesék a kastély Mesemondó Lányának előadásában, vaalamint Adventi készülődés a „Karácsonykonyhában”, és karácsonyi vásár az udvaron.

Egerben a Harlekin Bábszínházban (Eger, Bartók Béla tér 6.) egy klasszikust láthatunk, Mazsola és barátai elvenednek meg Bálint Ágnes meséje és Bródy Vera bábfigurái nyomán, szombaton fél háromtól, és öttől. Belépő: 800 Ft.

Adventi rendezvény a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Házban (Törökbálint, Munkácsy M. u. 83.). Egész nap korcsolyázás, karácsonyi vásár és forralt bor-főző verseny. Délután pedig ajándékgyűjtő és kézműves játszóház. 16.45-kor "Betlehemi éj" címmel a Budapesti Utcaszínház előadása.

Oszd meg másokkal is!
Mustra