Tizenöt orvos a széttárt lábak között a dunaújvárosi szülészeten

Zanza!

Kórházteszt-sorozatunkban ezúttal egy vidéki kórház szülészetét mutatjuk be olvasónk, Abigél tolmácsolásában, aki 22 órás vajúdása során rengeteg rossz tapasztalattal gazdagodott. Elmondása szerint a szülésznők bunkók és arrogánsak voltak és borzasztóan szégyellte magát akkor is, amikor tizenöt orvostanhallgató állt széttett lábai között.

2002-ben szültem a lányomat a dunaújvárosi kórházban. Maszek orvosom volt, nem jártam a tb-rendelőbe. Sajnos az volt a tapasztalatom, hogy az asszisztensek, nővérek sokkal segítőkészebbek, mint a szülésznők, orvosok. A terhesgondozás alatt az orvosom nagyon normális, segítőkész és türelmes volt. Nem akartam felkészítő programokra járni, hittem, és még ma is hiszek az ösztönökben. Sznobizmusnak tartom a papa-mama felkészítést.

A pocakomhoz alakítottam az életem, a környezetem, és így megtanultunk együtt élni "hármasban". Az NST vizsgálatokat sokszor asszisztencia csinálta, akinek annyi köze volt az egészségügyhöz, hogy fehérben kellett dolgoznia. Amúgy a zárójelentéseket írta, de létszámhiány miatt néha besegített. Egy tünemény volt a hölgy. Mesélt a saját szüléséről is, első gyermekemet várva miről is beszélgettem volna vele? Tiszteltem benne, hogy nem hazudott. "Fájni fog, kislány, de öröm lesz a vége" – mondta.

Amikor befeküdtem, a saját orvosom vizsgált. Aztán már szinte mindenki, mert hol ez, hol az ért rám. Mivel a gyereknek esze ágában nem volt kijönni, volt próbaindításom is, sikertelenül persze. Ott megint más orvos vizsgált, majd egy másik nézett magzatvizet is. Szülésznőt csak az ajtó előtt elhaladva láttam.

Eljött a nagy nap. Hajnal 5-re kellett a szülőszobára felmennem, ahol felvették az ezzel járó adatokat. Beöntés, borotválás (szárazon), zuhanyzás, stb. Hétkor elcsípték a burkot, persze megint nem a saját dokim, mert még nem volt bent. Sétálhattam, mert nem voltak fájdalmaim, majd délben felkötöttek infúzióra kicsit meggyorsítani a dolgokat. Ennek sajnos az lett a következménye, hogy nem kelhettem fel, de még csak nem is ülhettem. Hanyatt kellett feküdnöm végig.

Oktató kórház lévén volt, hogy 15 orvos nézegette, mi a helyzet a széttárt lábak között. Szégyelltem magam. Komolyan. Nem megalázó volt, hanem szégyellni való! Ott feküdni széttárt lábakkal az ajtó felé... Amikor kezdtek kicsit erősödni a fájások, megjelent a dokim. Megnézett és közölte velem, hogy este visszajön, mert soká leszek még kettő! A szülésznőmön kívül bunkóbb, arrogánsabb, életuntabb emberrel még nem találkoztam. Mint kiderült, ő aznap szabin lett volna, de valaki lebetegedett. Én szoptam a világ legcsodásabb napján.

Eljött az este. Szó szerint zokogtam a fájdalomtól. Maga volt a pokol. A sok egy helyben való fekvéstől nem éreztem a lábaim. Azt mondta a dokim, kapjam a kezembe a lábaim. Erre ráüvöltöttem, hogy adja őket a kezembe, mert már semmit sem éreztem magamból. A szülésznőm az óráját nézegette, mindjárt lejár a műszak... és csessze meg, le is járt! Majd egy óra múlva jelent meg a váltás, épp időben, egy fehér lepedővel. Két nődokival, egy kimerült kismamával, 22 óra vajúdás után megszületett a gyerekem.

A tapasztalatom? Utólag értesültem olyan apróságokról, hogy gátvédelem, engem bezzeg szabtak, mint egy félőrült. Vagy, hogy nyugodtan szabad sétálni, csak ellenkezni kellett volna. Lehet kérni a zuhanyzást, csak itt nem szokás. Szóval így 7 év után terhesen én inkább megyek Székesfehérvárra szülni.

Abigél

Szent Pantaleon Kórház

2400 Dunaújváros, Korányi Sándor utca 4-6. Telefon: 25/ 550-550

http://www.pantaleon.hu/

Blogmustra