A sütőtök nem csak bébipapi

A Poronty konyhájában ezúttal sütőtökből készíthető ételeket mutat be Ági nevű olvasónk. A posztból kiderül, hogy bár sokan azt gondolják, a sütőtököt csak sütni lehet és főképp kisgyerekek tápláléka, a valóságban rengeteg finom ételt lehet készíteni belőle, sósakat és édeseket is a sütőtök krémlevestől a sütőtökös teakenyérig.

Gyerekkoromban elképzelni sem tudtam, hogy a sütőtöknek, ennek az amerikai ajándéknak a feldaraboláson, majd sütőben jó hosszan, puhára, karamellesre való sütésén kívül is vannak lehetőségei. Aztán jó alaposan kitárult a világ és így december elején már azon töprengek, melyik ételbe ne kerüljön bele ez a narancssárga zöldség. Lassan nagyüzemi fogyasztók vagyunk. A feldarabolása még mindig komoly csatának számít, de aztán csak elégedetten nézem, ahogyan kicsi, nagy lelkesen majszol.

A sütőtök  jó szolgálatot tesz a hozzátáplálásban is, főleg télen, amikor nem élvezhetjük a nektarinok lédús húsát. Az alma, körte és répa után már jöhet a sütőtök, azaz már 6-7 hónapos kortól bátran adható a babának, megfőzve vagy megsütve és természetesen pürésítve. Plusz cukrot sem kell hozzáadni, mert a legtöbb példány így is elég édeskés. 8-9 hónaposan már pürésíteni sem kell, elég csak villával összetörni. Ekkor már kerülhet hozzá egy kis hús, rizs, krumpli is, hogy táplálóbb legyen.

Hogy a felnőtteknek se legyen unalmas a sok püré, az utóbbi években rengeteg receptet próbáltam ki, amelyekbe titokban vagy látványosan, de belecsempésztem téli kedvencemet. Annál is inkább hasznos, mert meglepően alacsony a kalóriatartalma, csak 80 kalória jut 100 grammra. Rengeteg vitamint is tartalmaz, amire így télen még nagyobb szükségünk van. Már színe is mutatja, hogy jutott bele bőven a béta-karotinból, ami a szervezetünkben A-vitaminná alakul, de némi C és E vitaminhoz is hozzájuthatunk általa.

A legjobban azt szeretem benne, hogy ezerarcú, íze bár jellegzetes, mégis jól idomul más hozzávalókhoz és elég sokféle fűszerrel is összepárosítható.

A sütőtök krémleves például már nem is számít különlegességnek. Lehet édesen fűszeres, vaníliával és fahéjjal, tejszínnel turmixolva. Vagy éppen indiai hangulatú, vörös lencsével, póréhagymával, római köménnyel, chilivel összefőzve, kókusztejjel felöntve. Legújabb kreálmányom a kicsi, kivájt, megsütött tökökben tálalt sajtleves. Gyönyörű látvány, bárkit el lehet vele kápráztatni.

Lehet, hogy első pillantásra meglepő, de a pirított, natúr vagy izgalmas fűszerezésű sütőtök kockák bármilyen húshoz jól illeszthetőek. Kacsamellhez csicsókás-lencsés salátát készítek, természetesen sütőtökkel, valamint citromlével, mustárral kiegészítve.

Leveles tésztalapot is megpakolhatunk jóféle sonkaszeletekkel, sütőtök darabkákkal és kékpenészes sajttal. A sütőtök ideális fűszere a zsálya, de ha aromás sajttal, más zöldségekkel kerül össze, akkor legtöbbször elég neki a só és bors is.

Ha pedig egy gyors tésztaételre vágyom, akkor amíg kifőzöm a makarónit, egy másik serpenyőbe dobok felkockázott lilahagymát, na meg sütőtököt. Fűszerezem rozmaringgal, fokhagymával és morzsolok rá egy kis fetát, sőt megszórom pár darab felaprított olajbogyóval is.

Édesszájúak kekszbe is csempészhetik. A 20 darab sütőtökös kekszhez 10 deka puha vajat, 4 evőkanál mézet, 10 deka sült sütőtököt 1 tojással kikeverek. Egy másik tálban összeforgatok 20 deka lisztet, 1 kiskanál sütőport, 5 deka darált diót, 1 kiskanál őrölt fahéjat. Majd vegyítem egymással a két masszát. Kiskanálnyi gombócokat formázok a masszából, 180 fokon sütöm kb. negyed órán keresztül. Száraz, de nem ropogós, érződik a dió és a fahéj, de sütőtök csak a színét adja.

Hasonlóan egyszerű elkészíteni az angol hangulatú sütőtökös teakenyeret is, ami igazi barátnőzős, beszélgetős finomság. 10 deka vajat, 3 evőkanál mézet, 1 tojást, 13 deka előre megsütött sütőtököt kikeverek. Hozzáadok 17 deka lisztet, 1 csapott kiskanál sütőport, fél kiskanál gyömbért és fahéjat. Jó alaposan összedolgozom, beleöntöm egy sütőpapírral kibélelt formába. A tetejét megszórom 1 kanál nádcukorral. Nagyjából fél órát, 35 percet sül, 180 fokon.

Ha pedig mindez még nem elég, akkor reggelire is tököt eszünk tökkel. Például a kenyértésztába is keverek egy kicsit, amit aztán sütőtökös kenőmájassal fogyasztunk. Vagy a fél kiló lisztből, 15 deka sütőtök püréből, 1-1,5 dl langyos vízből, fél csomag élesztőből, kiskanál sóból gyúrt, kétszeresére kelesztett tésztát kinyújtom. Háromszögeket vágok belőle, megszórom reszelt sajttal és chilipehellyel, majd kifli formára felsodrom. A kifliket sütés előtt is kelesztem, úgy fél órát, majd megkenegetem tojássárgájával. Kb. 20 perc alatt sül meg a 200 fokos sütőben.

Ági

Oszd meg másokkal is!
Mustra