Nem vagyok Édua!

Zanza!

Hé, nincs itt valami gomb a környéken? Amit nyomni lehet, figyelmeztető jelleggel. Süket ez a nő, esküszöm. Jójó, tudom, muternak orvosi papírjai vannak rá, hogy némileg látás-meg halláscsökkent, de hogy ennyire... és különben is, annak ezt így tudnia kéne, aki már gyerekkorban elkezdte az alapvető boszorkánytanfolyamot, megjósolta a magyar érettségi tételét (ateista nagyanyám majd szívrohamot kapott, mikor kiderült, hogy a jóslat igaz volt), és tulajdonképpen már minket is megjósolt még gyerekkorában, sorrenddel, korkülönbséggel együtt, csak a nővérem szeme színét nem találta el. Az azt hiszem, megbocsátható, hogy akkoriban Cilikének meg Bélukának nevezett minket, elvégre nyolcévesen  még keveseknek van elfogadható felnőtt ízlése. Hálistennek a nővéremnél már kiderült, ezek a nevek szóba se jönnek. De hiába verem itt a balhét, ezen a héten már huszadszor szólított Éduának, sőt Borinak, amitől esküszöm kivert a magzatvíz. De a nővérem se jobb, aki szerint én Viktória vagyok. És majd masnit köt a hajamba, hah! Hát abból nem eszel.

Szerencsére a doki a múltkor megígérte, hogy fellebbenti legközelebb a fátylat a titokról, ha módja lesz rá. Na, én igyekezni fogok. Most például abban, hogy figyelmeztessem anyámat, hogy figyelmeztesse erre az ígéretre az orvost. Mi az hogy mit löködök én itten, hát a köldökzsinórra mégse köthetek emlékeztető csomót, marad nekem más mint a löködés? A magzatvíz úgy látszik csak befele vezeti a hangot, ha lesz kedvem, erre csinálok majd valami tudományos kutatást, ha felnövök. Muter amúgy megint nem veszi az adást, csak azt kérdezi, a Mano Negrával vagy a Nagykörúttal van ennyi bajom, de hagyjam már abba, mert mindjárt megtoljuk azt a citromsárga Fiat Puntót előttünk, aztán lesz nemulass. De anyaaaa, az nem Mano Negra hanem Manu Chao, hát te vetted magadnak. Amúgy semmi bajom egyikkel sem, csak ne feledd az ultrahangot. De hát mit várhatok valakitől, aki rendszeresen a piros lámpánál sminkel (úgy is néz ki), képes a macskát egész napra bezárni a lakásba, kis híján rossz napon öltöztetni a nővéremet a bábszínházi programra (ami két nappal később volt), és jelentkezni két egész napos szakmai konferenciára, ami azonos napon, csak a város két különböző végén rendeztetik. Na jól nézek én ki.

Kész csoda, eszébe jutott! Hé doki, mi az, hogy úgy pörgök mint az őrült, hát csak a legelőnyösebb oldalamat igyekszem mutatni, ahol látszik a látszanivaló. Innen tudja a fene, milyen szögbe kéne beállni hogy jó legyen, úgyhogy próbálkozom ezerrel. Jó ott a fejem, meg a gerincoszlopom, még szép, jól kinéznék nélkülük. Na most... anyám az ugyan nem lát semmit, csak a lábamat, combcsonttal, mint a kalózhajókon, de a doki és a szülésznő már vágja a témát. Szóval én én vagyok, nohát. Fiú, igen.

Na mi van, anyám, nem is örülsz nekem? Vagy csak meglepődtél? Hát nem rólam ábrándoztál, hogy majd én leszek, aki felviszi a másodikra a karácsonyfát meg az ásványvizet vén korodban, és az én életvidám erőm ellensúlyozza majd a te öregségedet? Na, akkor tessék örülni, mi az a szarrágó hozzáállás, hogy akkor nem adhatod rám majd a nővérem rózsaszín pónis pulóverét, hát milyen teszkógazdaságos gyereket terveztél te? Nekem legalább nem kell hajgumikat meg lakkcipőt venni, fater meg hozhatja a focit, igaz, mire hozzánövök, jól megöregszik. Bár ahogy a telefonból hallom, azért ő örül rendesen. Fater, tedd le azt a vörösbort, maradj formában, míg felnövök egy kicsit, aztán meg ne sirasd azt a motort, majd veszel később. Nekem. Tebenned bíztam eleitől fogva, te sose szólítottál se Éduának, se Borinak, és nem néztél nekem csipkés rugikat sem a turkálóban.

Hallod-e nővérem, ne vágjál ilyen arcot, hogy mégse hugi vagyok, anyámnak igaza van, valóban nem fognak kelleni a pónijaid (bár milyen klassz lenne majd mérgemben egyenként a falhoz vagdosni őket kétévesen), arról meg bölcsen hallgat, mi lesz a kisautó-gyűjteménnyel... Maradsz te a család kiskirálylánya, a pesti nagyanyád, az ősfeminista örök kedvence. Reszkessetek ti macskák, edzésben tartalak benneteket majd, úgy is úgy néztek ki pont, mint a Lukrécia meg a Szerénke.

Anyám küldjé már le valami kaját! Ne nyavalyogjál folyton a cukorszinteddel, jó lesz az, megoldottad a nővéremmel is, a körtét már tizenkét hetesen sem kedveltem nagyon, valami embereset toljál,  az a darab csirke pont jó lesz, nem, nem akkora gáz utána a Túró Rudi, küldjed csak. Mégse kecmereghetek a világra valami cérnavitézként, akit elfúj az első szellő. Fel a fejjel, még nem akarok kimászni (fölösleges ráerősíteni, hogyha újév első három hetéig egyetlen moccanást tervezek kifelé, akkor az inkubátorban fogsz felpofozni), de aztán reszkessetek, mert jövök! A nevemen már jól hallhatóan dúl a vita, egye fene, még van idő válogatni, ha már egyszer végre megegyeztünk abban, hogy nem vagyok sem Viktória, sem Bori, sem Édua.

Emlékszel, mikor a zoknit vetted nekem hirtelen felindulásból két hete? Akkor még nem tudtad, ki fia-borja volnék, de előrelátóan a kék, csigamintásat választottad végül. Az más kérdés, hogy majd kb. félévesen lesz jó rám. Addig lötyög. Gondolom, majd tetszeni fog. Azt hiszem, leginkább arra leszek kíváncsi, milyen íze van.

Vakmacska

Blogmustra