Véres-nyálkás takony a bugyiban

Nyákdugó. Egyes vélemények szerint kevés undorítóbb szó van ennél, a cucc kinézetéről nem is beszélve: általában kocsonyás, nyálkás anyag, lehet tojásfehérje-szerű, áttetsző, de véres, rózsaszínű is.


Az addig a méhnyakban csücsülő nyákdugó általában néhány nappal szülés előtt távozik a hüvelyen keresztül, ám van, akinél jóval korábban.

nyakdugo

A nyákdugó a terhesség alatt termelődő progeszteron hatására megvastagodott méhnyak termelte nyákból áll, melynek funkciója, hogy megvédje a fertőzésektől a méhüreget. Távozása a szülés megindulása is lehet, hiszen a tágulással együtt jár, ám nem feltétlenül következik be a szülés, ha a bugyin vagy a vécépapíron megtaláljuk a nyálkát: bár a kismamák tapasztalatai szerint a szülés a nyákdugó távozását követő 1-2 napon belül bekövetkezett, sokan számoltak be arról, hogy már két-három héttel a szülést megelőzően találkoztak a nyákdugójukkal és olyan anyuka is akad bőven, aki soha nem látott nyákdugót, mert az észrevétlenül vagy csak a szüléskor távozott.

Tehát ha a harmadik trimeszterben elmegy a nyákdugó, még nem kell fejvesztve rohanni a kórházba, de azért jó, ha figyeljük a testünket, elképzelhető, hogy hamarosan elkezdődnek a méhösszehúzódások és beindul a szülés.

Oszd meg másokkal is!
Mustra