Öt napig negyvenfokos láza volt a gyereknek a H1N1-től

Zanza!

A H1N1 körüli hisztériának még mindig nincs vége. A Porontyon már többször körüljártuk a témát, olvashattatok olyan beszámolót, amikor a gyerek oltás után lett nagyon beteg, elmondta a véleményét egy oltásellenes szülő, hosszan hezitált egy másik, most pedig egy olyan anyuka története következik, akinek a nyolcéves gyerekét fertőzte meg a vírus és okozott nála több napi magas lázat és összességében kétheti betegséget.

Divat lett (nem csak) értelmiségi körökben nem oltatni be a gyerekeket az új influenza, a H1N1 vírus ellen. Barátaink közül is többen érvelnek emellett és az interneten is számos cikket, blogot olvashatunk a be nem oltatás mellett. Mi elkéstünk, már nem dönthetjük el, hogy oltunk-e vagy sem, három gyerekünkből a legnagyobb elkapta a H1N1 vírust és ma már - szerencsére - egészséges. Mivel olyan beszámolót még nem olvastunk, amelyben ilyen közelről érintett szülő írta volna le a tapasztalatait, talán sokan érzik majd hasznosnak, ha elolvashatják a mieinket.

Nyolcéves, okos, egészséges, életvidám kisfiúról van szó, jó szociális környezetben, szerető családban. Három éve nem volt komolyabban beteg, amióta szeptembertől áprilisig minden nap 500 mg C vitamint és Béres cseppet kap az öccsével együtt. Szombati nap volt, amikor belázasodott – aznap tanult meg korcsolyázni, arra gondoltunk, a kimerültségtől is lehet, semmi más tünete nem volt, majd elmúlik. Három napig 38,5 körüli láza volt délutánonként, és köhögött - a köptetőtől a száraz köhögés egyre hurutosabbá vált. Harmadik nap volt időpontunk a doktornál más okból (a legkisebb gyerekünket vittük hathónapos státuszvizsgálatra, mielőtt ennek bárki nagyobb jelentőséget tulajdonítana), megnézettük a nagyfiút is. Egyértelműen influenza, illetve influenzavírus által okozott bronchitis. Csillapítsuk a lázat, egyen köptetőt, gyulladás nem mutatható ki (vizeletet és vérképet is néztek gyorslaborban). Egész vidáman mentünk haza, arra gondoltam, nagyjából túl vagyunk az ügyön, de még aznap este negyven fokos láza lett a gyereknek és ettől kezdve rettenetesen beteg volt.

Öt napon keresztül 39,5 környéki láz, lázcsillapítóval éppen csak 38-ig tudtam lenyomni. Minden éjjel hűtőfürdőztünk, borogattunk, lázat csillapítottunk – a csecsemőnek közben jött a foga, a jövés-menésre is gyakrabban ébredt, felváltva prizniceltem és szoptattam -, végül a gyerek nem mert elaludni, mert „ha elalszom, mindig felébresztesz és már dugsz is a hideg vízbe” – mondta. Lázas volt éjjel, hajnalban, reggel, délben, délután, este. És köhögött rendületlenül. Öt napon át. Egy nappal később, hogy ilyen magas láza lett, olyan rosszul volt – nyolc órája nem tudtuk éppen lenyomni a lázát – hogy bevittem az ügyeletre, mert attól féltem, hogy felülfertőződött az influenzája, és tüdőgyulladása van, de az orvosok és a vérkép továbbra is megnyugtatott, nincs gyulladás. (Az ügyeleten órákat vártunk, ráadásul a másik két gyerek is velünk volt, mert nem tudtuk kire hagyni őket.

Mivel a médiában túlhisztérizálják a H1N1-et, minden szülő, akinek lázas a gyereke, szalad vele az ügyeletre. A nővérek és orvosok teljesen le voltak strapálva.) Kérdeztem a doktort, mit tegyek, ha nem lesz jobb a helyzet. Azt mondta, az nem baj, ha nem lesz jobb – szerinte még napokig nem lesz jobb, mert ez tipikus a h1n1-nél(!), csak rosszabb ne legyen. Ha rosszabb – fájdalmai vannak, nehezen lélegzik, ugatva köhög, stb., jöjjek megint. A következő hétvége végére konszolidálódni látszott a helyzet – nyolc napja voltunk betegek -, már csak egyszer volt láza egy nap, aztán csak hőemelkedése volt, hétfőn gyakorlatilag az sem – nagyon örültünk. Elővettük a tankönyveket, hogy elkezdjük behozni a lemaradást, bár az ágyból még mindig nem engedtem felkelni (végig szigorúan ágyban tartottuk, és ott igyekeztünk szórakoztatni). És akkor kedden megint felment a láza. Nem negyvenig, csak 38,5-ig, de azért az sem kevés, lássuk be. Éjjel ráadásul elkezdett nagyon furcsán lélegezni. Rettenetesen megijedtünk. Ismét tüdőgyulladásra gyanakodtunk – végig nagyon csúnyán, sok váladékkal köhögött, és ez nem tetszett nekünk.

Orvossal csak telefonon tudtam beszélni, egyértelműen azt javasolta, hogy azonnal lássa doktor, ő egyszerűen nem tudja most megnézni, annyi az előjegyzett betege az influenzajárványban, meg amúgy is vérkép meg talán tüdőröntgen kell, jobb a kórház. Vittük megint az ügyeletre. Ezúttal gyanús volt az ügyeletes doktornak, és áthívta hozzá egy tüdőspecialista kolleganőjét, aki szintén meghallgatta alaposan (a vérkép még mindig nem jelzett gyulladást). H1N1 vírus okozta influenza, szövődményként súlyos bronchitis – mondta. Ötféle gyógyszert írt fel nekünk, köztük két szteroid tartalmú ún. asztmasprayt, hogy könnyítse a légzést. Ezek aztán tényleg használni látszottak, a gyerek napról-napra jobban lett, pénteken volt az első napja, hogy nem volt láza (a 14. napon!), reménykedünk, hogy már nem is lesz. A gyógyszereket jövő héten még szednie kell.

Én csütörtökön kezdtem megnyugodni és leereszteni – két hete nem aludtam, ha aludhattam volna, akkor is a légzését figyeltem, vagy a kishúgát nyugtatgattam -, de ez hibának bizonyult, mert még aznap este belázasodtam... Úgyhogy itt folytatódik a történet, ki tudja meddig. A kisbaba talán eléggé védett még az anyatejtől (remélem, nem megy el a tejem a láztól, a betegségtől). A középsőn semmi jele a betegségnek. Neki elég volt ugyanaz a vitamindózis, ami a bátyjának nem? Nem tudhatjuk.

A gyerek két hetet hiányzott az iskolából – akinek iskolás gyereke van, tudja, hogy szinte reménytelen ennyi tananyagot behozni. Testileg jól legyengült, lefogyott, sápadt, szédeleg, biztosan hetek kellenek, amíg rendesen összeszedi magát. És lelkileg is nagyon megviselte a betegség, a sok ágyban fekvés, a sok tilalom. Hányszor mondta szegény, hogy „imádkozzunk, hogy meggyógyuljon”, és hogy ez milyen igazságtalanság, hogy ő beteg, a testvére meg nem (és a testvére mehet korcsolyázni, színházba, játszótérre stb.). Lelkifurdalása volt, hogy engem, az anyját úgy lestrapálja az ő ápolása, persze igyekeztünk ezt elhessegetni a fejéből, de hát ez nem akarat kérdése.

Szóval, nem, nem érte meg. Ha arra gondolok, hogy már megvolt az időpontunk az oltásra, csak közben lett beteg a gyerek! A szövődmények közül a legegyszerűbbet „húztuk” – ennél csak durvábbak vannak. És ha én nem vagyok éppen itthon a baba matt, hanem szabadságot kellett volna két hétre kivegyek? Na és olyankor, amikor egy családban az édesanya a beteg, mint most nálunk, ki tud segíteni az embernek? Hívjuk ide az idős nagyszülőket, hogy ők is elkapják ezt az agresszív vírust és esetleg sokkal komolyabb szövődményeket okozzon az ő idős szervezetükben? Az sem segítség, hogy gyorsan beoltatják magukat, hiszen két hét, mire védettséget ad az oltás.

Szóval, kedves hezitálók, mi, a saját tapasztalataink alapján, két hét küzdelem után (és ki tudja még mennyi küzdelem előtt) mindenkinek azt javasoljuk, ne higgyen a vitaminok mindenhatóságában, és ne féljen érzelmekkel manipuláló, irracionális érvek alapján az oltóanyagoktól (hogy mást ne mondjak, ezek a szteroidok, amiket végül nekünk szedni kellett, sokkal problémásabbak, mint az oltás hordozóanyagai), hanem tegye serpenyőre a lehetséges következményeket, és döntsön az oltás mellett. Óvja meg a gyerekét és a családját két hét súlyos betegségtől és annak következményeitől.

Kata

Blogmustra