Lányosítják a kisfiúkat a műanyagokban található vegyületek

Zanza!

A műanyagokban található vegyi anyagok változásokat idézhetnek elő a hímnemű magzatok agyában, nőiesebbé téve őket, - áll egy amerikai tanulmányban. Ismét a már sokat emlegett ftalátokról van szó, amelyek  használatát a cumisüvegekben és a gyermejátékokban ugyan már betiltották, ennek ellenére számos más dologban vannak jelen minden lakásban. Rengeteg burkolóanyagban és háztartási eszközben, például zuhanyfüggönyben és PVC tárgyban találhatók ftalátok, de ugyanígy számos kozmetikai szerben, tusfürdőben és testápolóban is.

A ftalátok felboríthatják a hormonháztartást is, főleg a még arra érzékenyebb csecsemőknél. A most idézett kutatás úgy találta, azok a fiúcsecsemők, akik még az anyaméhben találkoztak ezzel a vegyülettel jelentős mennyiségben,  nagyobb arányban mutattak feminin jegyeket, és a kisautó és verekedős játékok helyett inkább a szelídebb játékokat választották, számol be aBBC. Mivel ugyanis ezen vegyületek egyes fajtáinak szerkezete hasonlít az ösztrogén nevű női hormonhoz, így megakadályozhatják az anyaméhben fejlődő fiúmagzatok tesztoszteron hormonszintjének helles beállítódását.

A Rochesteri Egyetem kutatói terhes anyáktól vett vizeletmintákban elemezték a felgyülemlett ftalátmennyiséget, majd később, a megszületett gyermekek (74 fiú és 71 lány) négy- és hétéves kora között vizsgálták a korai játékhasználati szokásaikat. A vizsgálatok során különösen a ftalátok két fajtáját, a DEHP-t és a DBP-t találták aggályosnak, úgy találták, hogy azon anyák gyerekei, akik ki voltak téve ezen két vegyületnek, inkább a lányosabb, finomabb játékokat részesítették előnyben. Az egyébként már régóta bizonyított, hogy ezek a vegyületek rombolják a férfiak reprodukciós képességeit, - sőt a csecsemők szaporodásért felelős szerveit is károsíthatják, de a kutatást végzők szerint most az is igazolást nyert, hogy a férfiak viselkedését is befolyásolhatják. A kutatók úgy gondolják, hogy a káros vegyületek feminizáló hatása nem csak kisgyermekkorban, de később is megmutatkozhat.

Mivel ez a vegyület nagyon illékony, így a csapadékba, vízbe is bekerül, de bőrön át is felszívódik, így könnyen felhalmozódik a nők szervezetében, átjutva ezáltal a magzatba.

Meg kell azonban jegyezni, hogy a két említett ftalátvegyület a ritkábbak közé tartozik, és az Európai Unióban régóta aggályosnak számít. A DBP kozmetikumokban való használatát 2005-ben betiltották, de ragasztókban, festékekben továbbra is használják, a DEHP segítségével pedig a műanyagokat, például a PVC-t lágyítják.

Blogmustra