SZÜLŐSÉG

A magyar gyerekek csupán húsz százalékának épek a fogai

2009. november 10., kedd 07:33

Szomorú eredményre jutott az idei fogászati roadshow: a megvizsgált magyar gyerekek csupán húsz százalékának egészségesek a fogai. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogorvosi buszában május és október között tíz helyszínen közel háromezer általános iskolás és óvodás kisgyerek fogait vizsgálták meg.

fogorvos

Az esetek több mint felénél találtak beteg, rossz fogakat - 2008-ban csak a gyerekek egyharmadánál fordult ez elő. A fogköves és lepedékes fogak száma pedig csaknem a háromszorosára emelkedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Jelentősen nőtt a fogszabályozásra szoruló gyerekek száma is.

A fogorvosi busz gyakran olyan helyekre látogat el, ahol nem vagy csak részlegesen megoldott a gyermekek fogászati szűrése. Mivel Magyarország a szájhigiénés felvilágosítás szintjén is lemaradásban van, ezért az egészségügyi programsorozat célul tűzte ki a fiatal korosztály felvilágosítását a helyes fogápolásról és szájhigiénéről. Játékos módon szeretnék továbbá segíteni a gyerekeket, hogy leküzdjék a fogorvosoktól és fogászati vizsgálatoktól való félelmüket.

Az oktatáson gyakran a szülők is részt vesznek, hiszen sok felnőtt sem rendelkezik kellő ismerettel a helyes fogmosásról, a szájhigiéné fontosságáról.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.11.10 13:54:34rita a felcser

    De a bolcssesegfogakat ki kell huzni.Aztan fogszabalyozas.

  • 2009.11.10 14:01:18mammina

    rita
    az nem ketseg hogy ki kell. mar irtam is, ketto mar nincs meg. decemberben huzatom oket. :-) vagy inkabb :-(

  • 2009.11.10 14:13:48rita a felcser

    Tudom
    A csaszarmetszesenl jobban fajt a bolcsssegfog mutet.

    Az ugy volt,hogy egy het kizarolagos jeges borogatas es max adag fajdalomcsillapito.Aztan meg harom het feldagadt pofa es SZEM.Remes volt.
    A fogorvos,amikor mondtam neki,hogy a csaszar nem volt olyan szar,mint a kihuzott fogak,azt mondta,hogy persze hogy nem,hat mit vartam volna,a fejemen reszelte ki a csontbol oket.

  • 2009.11.10 14:29:46summarygloss

    A gyerek nem ehet fluort? Enyimé még lenyeli a fogkrémet, és aminfluoridos elmex babafogkrémet kap. Nem csoda, hogy megeszi, finom vaniliás. De ettől most kicsit ideges lettem, hogy nem ehetne fluort...

  • 2009.11.10 14:34:25pantufül

    2009.11.10 14:13:48rita a felcser

    Ennek mammina biztosan nagyon fog örülni.....

  • 2009.11.10 15:02:31panna cotta

    nyugi mammina, 2 év elszalad hamar, észre sem veszed.
    én 32 vagyok, és fogszabályzós már 8 hónapja :-)
    alul van egy fekvő szemfogam :-O felül meg összevissza volt eddig, de most már szép.

  • 2009.11.10 15:09:40Magenta

    hinta-palinta, mi nagyon csúnyán megszívtuk a Zymafluorral. :(((

  • 2009.11.10 15:28:05másutt

    ez egy bazinagy TEVHIT, hogy a cukor a legnagyobb, vagy egyeduli mumus.

    a gyumolcsle ugyanakkora mumus, de a TEJ is (a tejben rengeteg tejcukor van)
    amikor a "fogas" gyerek a mellen, vagy a cumisuveges tejen alszik el, az ugyanolyan rossz.

    EZERT nem lenne szabad 1 eves kor felett cumisuvegbol itatni, amivel elcuppog sokaig. helyette csoros pohar, de legjobb a pohar, vagy szivoszal!

    fogmosas nelkul lefekudni meg rossz, akkor is, ha meg eleteben nem kapott edesseget. eleg egy piskota a fogba ragadva.

  • 2009.11.10 15:45:53Kipikopii

    Egy kerdes a fogakrol es az ejszakai szoptatasrol 1 eves kor utan. Nekunk a fogasz az elso gyereknel azt mondta, hogy 1 eves kor utan nem ajanlott az ejszakai szoptatas, mert nem tesz jot a fogaknak. A masodik gyereknel egy baratnom meg azt meselte, hogy neki meg azt mondtak, hogy az ejszakai szoptatas rendben van, mert a gyerek helyes szopasi pozicio eseten ugy issza a tejet, hogy nem karosodnak a fogak (?!).

    Szoval, ki mit tud errol? Karos, vagy nem karos 1 eves kor utan a fogaknak az ejszakai szoptatas?

  • 2009.11.10 15:48:54Hannahmama

    2009.11.10 13:19:27mammina
    Nekem azt mondta a fogorvos hogy ha időben ki vannak húzva a fogak akkor még visszamehetnek a helyükre az eltoltak, hát kiváncsi leszek rá, leginkább azért is, mert fémallergiás vagyok, a fogszabályzó igy kilőve nálam. Gyönyörű fogaim voltak, semmi hiba, de mióta a rosszúl nött nyamvadt bölcsességfogaim elindultak a fogkő iszonyat mennyiségben rakodik le, mert nem tudom a réseket kitisztitani rendesen.

  • 2009.11.10 15:49:28Tejbajusz

    Fluor most? Nem tudom. Amikor gyerek voltam, kellett szednie minden gyereknek a környékünkön, legalábis javasolták. Az első fogam 26 évesen lett lyukas.
    Amúgy volt kötelező iskolai fogászat. Rémálom! Hiába mondtam 6-7 évesen, hogy anyukám barátnője gyerekfogász és nemrég voltam nála, mivel nem volt szülői papírom arról, hogy nem kérünk beavatkozást, kérdés nélkül kihúztak elől egy tejfogamat. Évekig nem nőtt ki, én úgy szégyelltem magamat. Mire volt jó, máig nem értem, anyukám barátnője is dühöngött. Egészen felnőttkoromig féltem a fogászok székébe beülni.
    Barázda tömés ára: területileg illetékes fogorvosnál ingyenes, évente kell megnézetni újra, mert kopik. Frissen kibújt vasörlőkre épp a héten javasolták az unokaöcsémnek.7,5 éves.
    Tudtok ajánlani 1 évesnek fogkrémet?

  • 2009.11.10 15:50:33madz

    Kipikopii, én is úgy tudom, hogy nem annyira gáz, mert mivel a gyerek az egész bimbóudvart a szájába veszi, szinte közvetlenül a torkába megy a tej és a fogakkal nem érintkezik

  • 2009.11.10 16:02:16Hannahmama

    2009.11.10 15:45:53Kipikopii
    Kizárt dolognak tartom, hogy a szoptatás ártana bárminek is. Ha meg félted a gyereked fogát vegyél kendőt amivel áttörölheted neki, de nehogy e miatt ne szoptasd tovább esténként!

  • 2009.11.10 16:05:09Kipikopii

    madz, Hannahmama: koszonom.
    Hannahmama: igazabol csak utolagos ellenorzest tartok, mert a kisebbik mar 20 honapos es meg mindig szopik 1x elalvas elott, de en akkor mar lusta vagyok kimenni es megismetelni a fogmosast...

  • 2009.11.10 16:38:18aZanalfabéta

    ilyet se hallottam, hogy az anyatej rontaná a fogakat! Akkor az összes természeti nép gyermeke szuvasfogú lenne... pedig pont nem így van!
    nem volt tápszerüzlete véletlenül másodállásban ennek az okos embernek?

  • 2009.11.10 16:50:42opti

    Csutkababa: köszi! Akkor már csak rá kell szánnom magamat :(((

  • 2009.11.10 16:51:20másutt

    2009.11.10 16:38:18 aZanalfabéta

    pontosan melyik termeszeti nepnel log a mellen (VAGY akar CUMISUVEGEN) egesz nap s ejjel a gyerek 2-3 eves koraban, amikor mar megvannak a ragofogaik?????

    Gondolod, a szavannan/dzsungelben/sivatagban a felmeztelen no akinek 6 gyereke van "raer" a 2 evest szoptatni??? (esetleg a mar meglevo 2 kistestver mellett??) Jo nagy fraszt.

    Mert en eleg sok antropologiat tanultam, de arra emlekszem, hogy a legtobb nepnel 1-2 eves korra levalasztjak oket....

    a "termeszeti" nep neked mit jelent?
    a felnott fogakig szoptat? :D

    egyebkent NEM a szoptatasrol (vagy tapszerezesrol) van itt szo, hanem hogy a gyerek a "szajaban tartja az anyagot", azon alszik el.
    AKAR bimbo, akar cumisuveg. Ha mar foga van, nem szabad ugy orakat tolteni.

    Egyebkent a cumisok sokkal inkabb bunosok ebben. Keves no teheti meg egy 2 eves gyerek mellett, hogy orakig szoptatja.

  • 2009.11.10 16:57:28madz

    másutt, elég sok természeti népnél lóg az anyán éjjel-nappal a 2-3 éves gyerek, bizonyám

  • 2009.11.10 16:59:24másutt

    egyebkent az UK-ban minden tapszeren, baba-gyumolcsleven es babaitalon egy figyelmeztetes van, kotelezoen, hogy NE ADJAK cumisuvegbol, csak csorosbol, vagy poharbol, es sosem szabad elaludni hagyni a gyereket itallal.

    ettol fuggetlenul, itt is, akarcsak Magyarorszagon, rengeteg gyereket latok babakocsiban aludni, ahogyan log ki a szajabol a lotyi (tea, juice, tej)

  • 2009.11.10 17:01:17másutt

    madz, hol?

  • 2009.11.10 17:02:13zolnaid

    Kippikopii, nekem meg azt mesélték hogy az anyatejben levő antibakteriális anyag ellensúlyozza a cukortartalmát. Mindenesetre az enyémeknek nincs lukas foguk, 3-3 év szopi után.

  • 2009.11.10 17:06:07másutt

    itt egy teljesen veletlenul guglizott cikk, amiben a Chenchu torzsrol van szo.
    TELJESEN termeszeti nep, a nok napi sok-sok kilometert gyalogolnak es vad bogyokat, gyumolcsoket gyujtogetnek. A szopos gyerek mindig a testukon log.
    Amint a bnok tudtak, hogy terhesek, azonnal abbahagytak az elozo gyerek szoptatasat, kortol fuggetlenul.
    A hozzataplalast 6-9 honaposon kezdik, rizzsel.
    Osszessegeben az atlag no 20 honaposig szopik.
    http://www.popline.org/docs/0557/009313.html

    En totalisan emlekszem antropologiabol, hogy a "termeszeti nepek" altalaban addig szoktatnak, amig a gyerek kb 20 foga kibujik, max 2 eves korig. Es foleg azert, mert akkorra kezd jonni a kovetkezo gyerek.

  • 2009.11.10 17:08:13másutt

    Egyebkent is, "ki nem szarja le" a termeszeti nepeket, en a KUNG! torzsbol irtam egyszer egy hosszu dolgozatot.
    Igazan termeszeti kis nep.

    Pl. a nok semmit nem hasznalnak a menstruacio visszatartasara, hanem hagyjak, hogy "elcsopogjon".

    Enyit a termeszeti nepekrol ;D

  • 2009.11.10 17:08:18zolnaid

    Másutt, igen, azért tejfog mert amíg van addig tejet kapott. Bizony!
    Nagyon általános évekig szoptatni és kihasználni a fogamzásgátló (ha nem is tuti) tulajdonságát a szoptatásnak.
    Természeti nép: Afrika őslakosságának elég nagy része, busmanok pl, indián törzsek. Megjegyzem Magyarországon is szokásban volt, falun még az 1900-as évek elején is helyenként.

  • 2009.11.10 17:08:53másutt

    Bocs, !Kung a nevuk, igy irjak.

  • 2009.11.10 17:09:53zolnaid

    Másutt, a gyereknek nem bújik ki a 20 foga 20 hónapos korára átlagban.
    Nem csak egyetlen nép van, akiből te dolgoztál.
    Különben meg frusztrál valami?

  • 2009.11.10 17:12:23zolnaid

    " A szoptatás alatti terméketlenség kulcsa abban van, hogy hányszor szopik a csecsemő. Afrikai Kung anyákon végzett megfigyelések szerint a szülések közötti átlagos időtartam 44 hónap volt a szoptatásnak köszönhetően. A Kung törzseknél nincs szexuális tilalom a szoptatás idején. Ezek az anyák óránként több alkalommal is mellre teszik a csecsemőt néhány percre. Magukkal hordják őket szinte állandóan, és éjjel is együtt alszanak."

    ezt meg a kung és szoptatásra adta ki a gugli :)

  • 2009.11.10 17:16:58manka78

    "Osszessegeben az atlag no 20 honaposig szopik."
    Hm. Ezt hogy értsük másutt?:)))))

  • 2009.11.10 17:21:43madz

    másutt, hiszen te is ezt írod. kétéves kor körül. és tényleg azért hívják tejfognak, amit zolnaid mondott.
    általában a gyerekek között legalább 3 év korkülönbség van, a szoptatás miatt. ismét csak zolnaiddal egyetértve :)

    ja, nem természeti népek: Júliát a dadus négyéves korában választotta el

    figyu, másutt, ne haragudj, de ezt már egy ideje fogalmazgatom. nagyon jó arc vagy meg minden, de mostanában mintha kissé elhatalmasodott volna rajtad ez a megmondóember-szerep. tényleg nem bántásiból, de valamit mintha nagyon kompenzálnál.

  • 2009.11.10 17:35:45másutt

    madz, biztosan frusztralt szaranya vagyok, aki unatkozik, es itt megaszondja a magaet! :D
    2 napja mar meg lett nekem mondva, hogy idegbeteg vagyok es bediliztem. ertek en a szep szobol.

    Igen, kompenzalok, mert 1 eve nem talalok allast es mar nagyon szeretnem ujra ugy megaszondani, hogy penzt is kapjak erte, mert ez ment 15 even (megaszondo ember voltam) at es hianyzik. :D

    figyi, en nem akartam ebbol szoptatos cikket csinalni, (persze tudom hogy mar regen volt olyan es van itt 100 uberanya, aki mar regen meselhette el, hogy meddig szoptatott, es kikivankozik beloluk)

    en is szoptattam , szep is volt, jo is volt.

    megegyezhetunk annyiban, hogy ha a gyerek tele van foggal, akkor nem jo, ha BARMILYEN kajat vagy piat a szajaban tart orakon at? oszinten,

    hany olyan 3 eves gyereket szoptatot ismertek, aki azt orakig csinalja, egesz nap? miert kell mindent magatokra vennI?

    A !Kung-ot a mestruacios ver szabadon elcsepegtetese miatt emlitettem, mert amikor valaki azt hozza fel, hogy "bezzeg a termeszeti nepek" akkor rohognom kell.
    Maradok a reggeli kavenal, internettel, CNN-nel es tamponnal.

    Ja es Juliat 14 evesen ferjhez akartak adni, mert az anyjahoz kepest mar venlany volt :D

  • 2009.11.10 17:42:28zolnaid

    Nézd Másutt ha így látod akkor így látod,
    Kipikopii kérdezett valamit amire többen válaszoltunk. A természeti népek nem "bezzeg" ként lettek felhozva hanem megállapításként, "Akkor az összes természeti nép gyermeke szuvasfogú lenne... pedig pont nem így van!". Nem értem mi örömöd van abban hogy ugrasz rá.

  • 2009.11.10 17:44:28madz

    másutt, annyira próbáltam nem bántóan írni.
    tudod, mint amikor látjuk, hogy egy ismerősünk valahogy furcsa...
    én is szeretem osztani az észt, nincs azzal semmi gond, csak te mintha mostanában ezt egyre dühösebben tennéd.
    én most direkt nem beszéltem a saját szoptatási dolgaimról egy szót sem.

  • 2009.11.10 17:46:14Farkasokkal táncoló

    A természeti népeknek azért jó a foguk, mert természetes ételeket esznek, nem párolják a húst vajpuhaságúvá, nem ismerik a kompótot, és nem kólát isznak meg teát, hanem vizet. A fogaikkal nagyon sokat RÁGNAK. Ja és akinek rosszak a fogai az beteg lesz, meghal és nem szaporodik...csípőficam sincsen a természeti népeknél, és rövidlátás sem...

  • 2009.11.10 17:54:05lorkaborka

    Szia Tejbajusz!
    Mi a nenedent baby-t használjuk 6 hónapostól 2 évesig jó.

  • 2009.11.10 18:01:19zolnaid

    Igen FT, kétségtelen hogy ez nagymértékben belekátszik :)

  • 2009.11.10 18:17:09másutt

    madz, vettem.
    vissza vagy puszilva.
    a hires baratsagossagom a regi, akkor is, ha osztom az eszt.
    :)

    FT, ez az egyik legbolcsebb dolog volt toled, valaha.
    egy ismerosom meselte, aki tortenelmi konyveket buj alladoan, hogy meglepoen sok (fiatal is!) ember pusztult bele rohadt fogakbol indulo fertzoesbe meg a mult szazadban is.

    na megyek. randim van! :D

  • 2009.11.10 19:00:44Kipikopii

    koszonom a tobbi valaszt is! Erdekes volt a termeszeti nepek szokasairol is olvasni kozben.

  • 2009.11.10 19:10:15Tejbajusz

    Köszi, lorka, itt az ideje, eddig Spiffies-t használtam, meg vizes fogmosást, de már komolyabban venném, van 8 foga a babámnak.

    Apropó, másutt, banyek, pont most mész el?? Épp kéne a megmondóemberséged, a múltkor is hasznos dolgokat írtál nekem.

    Babámnak jönnek a szemfogai szerintem, nyáladzik mint egy bulldog. Az alsóknál eléggé nagy fehéres pukli van az ínyén. Te vagy esetleg más tapasztalt ilyet?

    Gyerekfogász telefonon azt mondta, van olyan eset, hogyha nagyon betokosodik egy kis fog, akkor fel kell tárni. Ijesztőnek hangzik, a puklikat kb. egy hete fedeztem fel, a baba jól van. Figyelgetem, de nem nőtt, nem csökkent. Ha nem lesz változás, azért megmutatom fogásznak.

  • 2009.11.10 19:58:10aZanalfabéta

    szegény "természeti népek", jó kis vitát gerjesztettek...
    Már a tejes posztban is felmerült az anyatej nem bocitej és valószínű, hogy az anyatejben lévő anyagok nem hagyják, hogy rontsa a baba fogait.
    A tehéntejben lévő tejcukor az már más...

  • 2009.11.10 20:08:23aZanalfabéta

    egyébként meg klassz volt, amit írtatok róluk, bár eddig sem irigyeltem őket, a szép fogaikért cserébe se cserélnék velük...

  • 2009.11.10 21:30:52geba

    Az anyatej szopása nagy munkával jár a babának, és sok nyál indul meg tőle, ami szépen lemossa a fogakról a lepedék jó részét. Az anyatejet, (a mellről szopva) nem tartogatja a szájában sem a kicsi bébi, sem pedig a kicsi gyerek.

  • 2009.11.10 21:37:13amarylla

    Tejbajusz,én igen tapasztaltam,hogy nem bújik ki rendesen a fog hanem puklisodik.
    A feltárás ált annyiból állt,h fémspatulával vmivel áttörte ezt a részt (némi üvöltés,de kapott rá sprays lidocaint előtte,inkább ijesztő lehetett)
    Számomra jóval ijesztőbb volt mikor a fog áttörésénél elpattintott 1-1 hajszáleret és a pukli nem fehér hanem vérvörös volt és fájdalmas.Megoldás,mint a fenti.
    A srácaimmal jóval többet jártam emiatt fogászatra az első éveikben,mint aztán iskoláskorukig.

  • 2009.11.10 23:14:36Farkasokkal táncoló

    Sajnos a rossz fogaknak nagy része genetika.
    Meg persze belejátszhat egy s más. Nálam a nagyobbik lányom a mai napig nem ismeri a fogorvosi fúrót, bár neki más baja volt, csak 24 fogcsírája volt, 14 évesen húzták ki az utolsó tejfogát ( nem tudtuk, hogy tejfog, csak a rtg. mutatta meg, hogy mögötte vizszintesen helyezkedik el a végleges). No mindegy, nem feltünő, csak a család tudja, hogy nem 32 foga van, és ami van az mind tökéletes.

    Kisebbik lányom viszont sokat szenvedett a fogorvosoktól sajnos. Mind a kettő ugyanazt ette, ugyanannyi ideig (nem) szoptak....

    Unokám hálistennek az apja fogsorát örökölte, teljesen jó fogai vannak, ráadásul szabályzásra sem szorulnak (az apjáról beszélek) és még fehérek is, nem csontszínűek... :-)

  • 2009.11.11 09:02:32mammina

    pantuful
    2009.11.10 14:13:48rita a felcser

    Ennek mammina biztosan nagyon fog örülni.....

    en nem felek fogorvoshoz menni, nekem a mandulamutetem utan mar semmi nem tud kellemetlen lenni!!! :-) sot a fajdalomcsillapitas nelkuli - igen ki akartam probalni mit birok - ket szulesem utan is semmi a dolog. sztem ritanak a fogorvos nem jott be, mert nekem az elozo ket bolcsessegfogam is pikk-pakk kikaptak, egyutt a kettot, es be sem dagadt, es fajdalomcsillapitot sem kellett bevennem utana. ket nap mulva repulore ultem es hazajottem. :-) a fogait rendben kell tartani az embernek.

  • 2009.11.11 09:24:56rita a felcser

    Azert kaptak ki pikk pakk,mert felig ki volt bujva.Vagy legalabb egyik sarka.Volt mit megragadni.
    nekem egyaltalan nem volt kibujva,bennt alukalt az allkapocsban,rajta foginy boven.A vagas kb 4 cm volt,az arcbol a szemfogig tartott.4 oltes hozza.

  • 2009.11.11 10:18:15mammina

    Rita

    nem irigyellek. de amit velem az elso lanyom szulesenek x oraja tett, vagy a gegeszeten a mandulam kivetele, ahhoz foghato biztosan nincs megegy a vilagon. mindenki kint van egy-ket nap mulva a mandulamutet utan, en ket hetig voltak korhazban. brrrrrr. meg igy 13 ev utan is remelmaim vannak rola. inkabb fogat huzatok, akar mindet is. :-)

  • 2009.11.11 10:26:24opti

    Im, röhöghetsz ha jól esik. Csupa jó szándékkal írtam a posztot, bár tudtam, hogy az emberek jó része így fog reagálni, ami szomorú. De akkor röhögd ki azokat az orvosokat, biokémikusokat is, akik egyet értenek a poszt tartalmával. Röhögni egyszerűbb mint elgondolkozni, ne engedj be semmi újat.

  • 2009.11.11 10:26:49Farkasokkal táncoló

    Rita, nekem már több fogamat húzták, volt szájműtétem is, mert gyökércsúcs tályogom lett, egyik bölcsességfogamat kivésték és összevarrták stb, de egyik se volt olyan, mint ami pár hónapja volt, nevezetesen egy elhalt hátsó fél fogam begyulladt, arcom bedagadt, és hiába kaptam az érzéstelenítőt, nem használt semmit... az egyetlen szerencsém az volt, hogy annyira féltem, hogy két xanaxot is bevettem előtte, amitől teljesen mindenmindegy sztoikus állapotba kerültem, és CSAK a fájdalmat éreztem, nem volt mellé a pánik is. Brr.

  • 2009.11.11 10:53:26rita a felcser

    Ez igaz.A mandula remesebb mindennel.Arra nem hat semmi.

  • 2009.11.11 12:12:26pantufül

    Ha fogorvosról van szó a félelem fölé kerekedik az a félelem, hogy öreg koromra nem lesz fogam.....tehát zokszó nélkül megyek..
    Pedig 2 évvel ezelőtt, amikor az egyik rágót kihúzták (azóta sem tudom, hogy indokolt volt-e), gyulladás miatt nem hatott a 3. érzéstelenítő sem, és mindent éreztem. Konkrétan sírtam a fogorvosi székben. Utána csonthártya gyulladás lett a dologból, antibiotikum meg minden. Iszonyú volt.

    Unokahúgom Belgiumban él, ott elég elterjedt, hogy a bölcsesség fogakat kiműtik, mielőtt kibújnának. (a férjének 3 évvel ezelőtt csinálták) Így kevesebb gondot okoz, és tervezhető a dolog.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta