Anya, vegyél mobilt, nem akarok buzi lenni!

Félóra pont elég volt. Talán, ha öt perccel kevesebb időt töltök azon vacillálással, hogy 1,5 vagy 2,8 százalékos tejet vegyek a kölyköknek - mert én tudatosan odafigyelek ám az egészséges fejlődésükre - , akkor talán csak az elejét tanulják meg a dalnak. Így még Bendegúznak is, akinek az Anyám tyúkja első versszakának elsajátítása is órákat vett igénybe, még neki is elég volt pár pillanat, és mindenki buzi lett körülötte. Hogy miafaszt beszélek? Elmesélem.

A számítógép minálunk nagybetűs ellenség, kivéve, ha iskolai szünet van, és muszáj vagyok a szerkesztőségbe magammal cipelni őket. Olyankor aztán a nagybetűs kuss lép érvénybe, ennek pedig legegyszerűbb módja, ha hagyom őket a gép előtt rángatózni. Fülhallgató használata szigorúan tilos, mert akkor hatalmas üvöltözések közepette gyilkolják halomra az ellenséget, ami másra nem való, mint hogy rá lehessen fogni a saját és a kollégák helyesírási vagy stilisztikai bakijait. De ezt inkább mellőzzük.

Otthon tehát nincsen gépezés, vannak viszont riasztó történetek azokról a kisfiúkról, akik agyvérzést kaptak a játékok közben ért hatások miatt - ennek nagyjából annyi a hatása, mint annak idején anyám szövegének az éhező afrikai gyerekek és a tányéromon maradt fél szelet parizeres kenyerem esetéről: konkrétan leszartam. Úgy tűnik, ez a tulajdonság öröklődött.

Félúton jutott eszembe, hogy basszus, a gép meg úgy maradt, és még csak remélni sem merhetem, hogy nem veszik észre. Belgát hallgattam - mert még a jó ízlésük kialakulására is tudatosan odafigyelek -, és vége sem lett a Szerelmes vagyok című számnak, elrohantam a tejért, hónom alatt Rozival. Úgy gondolom, a youtube-on jobb oldalt megjelenő ajánlóban lévő animációs videó kelthette fel a figyelmüket, innentől kezdve pedig már csak egy klikkelés, és mire hazaértem, sírva-röhögve fetrengtek a gép előtt. A nem túl bonyolult szöveg miatt azóta is kívülről fújják a Buzi-e vagyot.

Minálunk most folyamatosan miafasz van, és mindenki buzi. És egy ideig biztosan búcsút mondhatok a szépen felépített szexuális felvilágosításnak is - főleg azok után, hogy a srácok ugyan veszik a lapot, de minden lehetőséget megragadva bejelentették: ideje lenne nekik egy mobilt vennem, mert nem akarnak buzik lenni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra