Gondolom, az alatt a tíz perc alatt szoktak összebeszélni esténként, amíg a vacsorát csinálom.
Leülnek a játszószőnyegre, a kutyát az ajtóba állítják őrnek, nehogy rajtakapjam őket, és nekilátnak az éjszakai tervet kidolgozni.
Milos: - Na jó, srácok, én már tényleg kezdek kifáradni, szeretnék végre egy jót aludni az éjjel. Bevállalok egy anya elalvása utáni öt percben való keltést, ez gondolom olyan tíz körül lesz. De aztán háromig ne is számítsatok rám! Régen meggyógyultam, erre egyre nehezebb ráfogni az ébredést.
Emma: - Oké, fiúk, engem hagyjatok ki a buliból, közismert tény, hogy az alvás szépít. Maximum egy kora hajnali nagyágyba való somfordálásra vagyok hajlandó, viszont hattól garantáltan nem hagyom őket aludni.
Iván: - Rendben, tesókáim, látom, rám hárul a dolog oroszlánrésze. Akkor én fél kettőkor bepisilek. Lehetőleg a matracvédő mellé, hogy a teljes ágyat szét kelljen szednie.
Milos: - Hú, az remek ötlet, tehát akkor lássuk csak. Elalvás utáni ébresztés (az igazi gyilkos) tíz körül, fél kettőkor fullbepisi, az eltart kettőig. Háromkor én kelek, aztán négykor is, meg ötkor is, végül fél hatkor végképp felébredek, röhögcsélés, nyígás, visítás. Emma hatkor csatlakozik, hátha az egyikük vissza találna aludni.
Iván: - Rendben, akkor ezt megbeszéltük, ma sem lesz meg a három óra egyben. Kezdenek megtörni, pár hét, és miénk a világuralom.
Emma: - Okés, fiúk, vigyázzatok, azt hiszem, jön, Iván, gyorsan lökj el! Azaz: Anyaaaaaaa! Az Iván ellökőőőőőtt! Ahhahhaahaaaaaa!
Judit
